Bejelentkezés

x
Search & Filters

Az EDDA egykori gitárosa, Kun Péter életéről szóló könyv érkezik június elején



Június elején érkezik a könyvesboltokba a Kun Péter életéről szóló könyv a Multiverzum kiadó gondozásában. Június 10-én, Százhalombattán könyvbemutató is lesz a Barátság Kulturális Központban este 18 órától.
 
Kun Péter az Edda korszakos jelentőségű gitárosa volt – fiatalon robbant be a magyar rockéletbe, és ugyanilyen fiatalon távozott is közülünk. Tragikus balesete örökre félbeszakított egy rendkívül ígéretes pályát, ám az általa játszott dallamok és az emléke megmaradt azokban, akik ismerték, hallgatták, szerették.
 
Szabó Ákos könyve nemcsak tisztelgés egy különleges tehetség előtt, hanem egy hiánypótló portré is. A szerző mélyinterjúkra, korabeli dokumentumokra és saját kutatásaira építve rajzolja meg Kun Péter életútját, zenei világát és emberi arcát. A gazdag képanyag – ritka fotók, relikviák, személyes emlékek – segít visszarepíteni az olvasót egy különleges korszakba, amikor a rockzene még életforma volt, és minden akkord mögött sorsok húzódtak.
 
 
A szerzőről:
 
Szabó Ákos, író-történész-szerkesztő, 1979-ben született Budapesten. Tudományos munkássága mellett, amely a XX. század második felének magyar történelme, régóta érdekelte a rockzene. A tragikus sorsú gitárzseni, Kun Péter biográfiája, munkássága hosszú évek óta foglalkoztatta, ahogy fogalmazott: "ott, azon az 1993-as, velencei hajnalon az én generációm egy darabja is meghalt egy kicsit. Akkor mindannyian Kun Péterek voltunk. Tudni akartam, ki volt ez a göndörhajú gitárzseni, így hát belevágtam".
 
A lebilincselő, informatív, történészi alapossággal megírt életrajz egy valóságos nyomozásra invitálja az olvasót. 
 
Kun Péter a magyar zenei élet egyik meghatározó muzsikusa volt. A páratlan tehetség, elképesztő szorgalommal társult a százhalombattai gitárosnál, akinek a Tritontól a Pokolgépen át egyenes útja vezetett a 90-es évek legnépszerűbb rockzenekarába, az Eddába. Rövid idő alatt az ujja köré csavarta az egyébként kényes Eddatábort, akiknek keserű pirulaként kellett megemészteniük Alapi Steve 1991-es távozását. Kunos hibátlanul pótolta Alapit, sőt nagyon hamar a rajongók kedvencévé vált: százak vándoroltak Edda bulikra a göndörhajú, csizmás, bőrkabátos fazon miatt, aki nagyon hamar Magyarország egyik legjobb gitárosáva lett. 
 
Sajnos, a sors közbeszólt, és huszonöt évesen itt hagyta a földi létet, tragikus körülmények között az élők sorából. Elképesztő űrt, hiányt hagyva maga mögött. A szakma egyöntetű véleménye szerint ma ő és Alapi lenne a két legjobb gitáros hazánkban.
 
A könyv sosem látott fotókkal, mélyinterjúkkal gazdagon illusztrált életrajz, amely a Multiverzum kiadó gondozásában kerül a boltokba. Előrendelés itt.