Mindig csodálkoztam azon, hogy a franciáknak szinte alig vannak nemzetközileg ismert metálzenekaraik, dacára annak, hogy nagy nyugati nemzetnek számítanak. Persze ott van a Dagoba és a Zuul FX, de ők azért nem olyan széles körben ismertek. A Gojira is igazából rétegzene, azonban egyre mélyebbre ássák be magukat a köztudatba, és ki merem mondani, hogy az utóbbi évek egyik legüdébb színfoltja a palettán.

Sosem volt egyszerű hallgatnivaló, ugyanakkora képesek a srácok egy olyan megfoghatatlan atmoszférát teremteni, ami egyedülállóvá teszi a Gojira muzsikáját. 2001-es debütjük, a „Terra Incognita” óta folyamatosan érik zenéjük, és a kezdeti nyers gyémántot az idő és a tapasztalat egyre tökéletesebbre csiszolja.

Lelövöm a poént: a júniusban megjelent „Magma” szerintem az eddigi legkiforrottabb, legegységesebb Gojira album. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenkinek ez lesz a legnagyobb kedvence, viszont Joe Duplantier-ék határozottan tudták, hogy mit és hogyan akarnak csinálni. Megvannak a tipikus Gojira jellegzetességek; a hülye gitárhangok, a tizenhatodos reszelős riffek, az emelkedett hangulat, viszont sokkalta csiszoltabbnak hat az egész.

Igazán tempós tételt nem is találunk a korongon, de a Gojira sose a darálásról szólt. Azért nem kell aggódni, nem meditációs CD-t veszel a pénzeden, akadnak nyakmegmozgatóbb tételek, mint  a „The Cell” és az „Only Pain”. Egyre több a tiszta ének is, ami kimondottan jól áll szerintem a bandának. A nyitó „The Shooting Star” kapásból megteremti a semmihez se hasonlítható, hátadon a szőr felállós atmoszférát, hogy amit aztán a klipes „Silvera” még fokoz. Egyébként ez lett a lemez legjobb dala, tökéletes egyensúlyban van benne a súly és a hangulat. A másik klipes nótát, a „Stranded”-et úgy tudnám jellemezni, mintha a srácok írni akartak volna egy klasszikus rockdalt, ami a maguk módján kicsit torzszülött lett, de attól még imádnivaló. A címadó dal egy hosszabb, modorosabb tétel, de azt hiszem jól kivonatolja az egész lemezt, lényegében benne van az a bizonyos esszencia. Zárásként egy akusztikus tételt kapunk, amit szerintem úgy improvizáltak a stúdióban.

Órákig áhítozhatnék itt a többi dalról, de… ezt hallani kell. Magas színvonalú a lemez, nem érződik egy dal se tölteléknek. Szokás temetni a rockzenét, és való igaz, hogy egyre kevesebb az egyediség és az ötlet, de amíg olyan lemezek lesznek, mint a „Magma”, addig bizakodó vagyok, mert a francia Gojira nálam az év lemezét alkotta meg (max az idei Meshuggah taszíthatja le erről a trónról). Ha rajongó vagy akkor azért, ha pedig most ismerkedsz velük, akkor azért hallgasd meg ezt a lemezt. Garantálom, hogy nem fogsz csalódni.

A 'Magma' album dallistája:

01. The Shooting Star
02. Silvera
03. The Cell
04. Stranded
05. Yellow Stone
06. Magma
07. Pray
08. Only Pain
09. Low Lands
10. Liberation

10/10, és mindez a köbön

Ozzi