Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Azon az úton haladunk tovább, amin elindultunk” – Interjú az Üstökös Rock Band-el



Régóta figyelem már messziről az Üstökös Rock Band pályáját. Rengeteg rendezvényen, fesztiválon, klubban léptek már fel, de először csak tavaly a Megyer Camp fesztiválon volt szerencsém hallani őket élőben. Remek bulit toltak, jobbnál jobb dalokkal. Most végre sikerült mikrofonvégre is kapnom és kicsit faggatni őket.

Rockbook: Akkor ahogy az lenni szokott, első körben mutassátok be a zenekart! Mikor alakultatok, kik a tagok?

Üstökös Rock Band: A zenekar 2011 elején alakult meg a két gyermekkori barát, Mislai György szájharmonikás és Molnár Attila gitáros találkozása nyomán, de igazából 2012 februárjától kezdődött az „időszámítás”, tehát erre az időpontra tesszük a zenekar születését (akkor még Üstökös Rock Blues Band néven, azóta lekerült a blues a névből, így maradt az Üstökös Rock Band). Több tagcsere volt a zenekarban, gitáros, dobos, basszusgitáros poszton is. A jelenlegi felállás: Mislai György (ének, szájharmónika, dalszöveg), Molnár „Keró” Attila (gitár, vokál), Ónodi Géza Norbert (gitár), Delbó „ Pityu” István (basszusgitár), Héder „Ollé” István (dob).

Rockbook: Mikor vettetek hangszert először a kezetekbe?

Üstökös Rock Band: Ez nagyon változó a zenekaron belül. Van, aki több évtizede nyúzza a hangszerét, van, aki pár éve. Külön kiemelnénk Héder Pityut, a dobosunkat, aki egy nagyon tehetséges ember és mindössze 2 éve vásárolta első dobfelszerelését, tehát 2 éve dobol!

Rockbook: Kik voltak a legnagyobb hatással rátok zeneileg?

Üstökös Rock Band: Sokrétű zenei ízléssel rendelkezünk. Ezek hatása talán érződik is a zenekar dalaiban, hisz van olyan nóta, amiben megjelennek blues-os elemek, a blues gitár témákat kombinálva a „herflivel”, de vannak kimondottan rockos hangvételű számok is.  Ez azért lehet, mert Gyuri például a végletekig blues kedvelő/hallgató ember, Attila gitár centrikus zenéket, ezzel szemben pl. Géza elég sok rock/metál zenét hallgat, de Delbó Pityu konkrétan a Piramis hatására vett a kezébe gitárt, majd basszusgitárt. De hatással vannak a zenénkre azok a „régi öreg” magyar előadók, akiknek a számait koncerteken feldolgozzuk, ilyenek pl. Hobo Blues Band, Deák Bill Gyula, P.Mobil, P. Box…

Rockbook: Miattuk kezdtetek el zenélni is?

Üstökös Rock Band: Nem kifejezetten miattuk, inkább hogy kifejezzük önmagunkat a zenénken keresztül és át adjuk azokat az érzéseket, gondolatokat a közönségnek, amik bennünk vannak, foglalkoztatnak minket, és ezt a zenénk segítségével a közönségnek interpretáljuk. Bár amint az előző kérdésednél meg említettem, Delbó Pityu konkrétan a Piramis miatt kezdett el gitározni.

 

 

Rockbook: Az oldalatokon olvasható, hogy mindenki más-más zenei műfajból érkezett. Ki mit játszott korábban?

Üstökös Rock Band: Érdekes dolog ez is.Héder Pityu dobosunk, mint említettem mindössze két éve dobol, tehát nem játszott máshol, neki ez az első zenekara. Attilának szintén, Gyuri egy punk bandában zenélt anno (Terhesség Megszakító Csoport). Géza rock/metál zenekarokban (Dream Scream, Ve5as, Ördöglakat). Delbó Pityu számít a legrutinosabbnak hisz Ő műfajilag is több területen kipróbálta már magát, játszott a Betyárkörte és a Katéter nevezetű punk bandákban, a Tumbling Dice nevű Rolling Stones tribute zenekarban, és a Smitpál és a Bors-ban.

Rockbook: 2014-ben jelent meg a Csavargó című albumotok. Várható újabb lemez a közeljövőben?

Üstökös Rock Band: Igen. Terveink szerint még ebben az évben megjelenik az új lemez, a nóták készen vannak, ezeknek egy részét már hallhatta, hallhatja is a közönség a koncerteken. Elkezdődtek már a stúdió felvételek is, de kicsit parkoltatjuk a dolgot, hisz jön a nyár, a fesztiválok és motoros találkozók szezonja, szerencsére sok a fellépésünk, tehát a szezon után vetjük bele újra magunkat a munkálatokba és rakjuk össze teljesen az albumot.

Rockbook: Hogyan képzelitek el a jövőtöket a zene világában? Mit szeretnétek elérni?

Üstökös Rock Band: Mindenképpen azon az úton haladunk tovább, amin elindultunk, nem szándékozunk óriási változtatásokat eszközölni, sem stílusban, sem mondanivalóban. Minden szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy az ország nagy részén már ismernek minket a fesztiválok, motoros találkozók résztvevőikén. Kapunk is meghívásokat folyamatosan motoros kluboktól, legutóbb Komáromban a XXVI. Nemzetközi Motoros találkozón jártunk, a Komáromi Túramotorosok-nál akik jó barátaink, e barátság gyümölcseként született is egy dal számukra ami a klub „himnusza” lett. Legfrissebb videónk ez a Youtube-on.

Rockbook: Mikor, hol lesz a következő fellépésetek?

Üstökös Rock Band: Következő buli, Császáron, szezonnyitó motoros western napon a Henryx City westernvárosban, április 30-án 17 órai kezdettel.

 

 

Máthé Kriszta