Bejelentkezés

x
Search & Filters

Battle Beast: Unholy Savior (2015) lemezkritika

Értem én, ha a producer vicces kedvében a csapat új albumának echte diszkószámát teszi meg az első klipnótának, bár a poén az, hogy valóban ez a legjobb szerzemény a lemezen. Nem, csak vicceltem, ám így, poénos kedvemben tenyerelném taknyán (ha hölgy, akkor seggre pacsiznám – nesze neked szexizmus) az említett úriembert, hogy egy ilyen, elképesztő power torokkal felálló (nem, nem erektáló), és az első etapban valóban erőmetálban utazó csapatot úgy próbál a sramlirock útjára terelni – mindezt egy rossz Nightwish kópiába oltva –, hogy ott lenne a lehetőség egy új female Judas/Accept-féle üdvöske megteremtésére is. De nem, marad a tuc-tuc féle minimál ritmika, ami mellé odacsendül a már a nyolcvanas években is tré szintihangzás, hogy foghassa a fejét a stílust szerető hallgató, mikor hallja, mivé is váltak, illetve válhatnának a magjukban kiváló dalok.

Nem értem – illetve értem, csak nem fogadom el – hogy miért kell az olyan gitárost háttérbe szorítani, aki tulajdonképpen mindenre képes lenne, amit a műfaj megkövetel, és miért állítják a dobost metronóm üzemmódra, ráadásul a techno csapatokat is megszégyenítő gépiességgel. Aki ilyet szeret, az hallgassa az Amaranthe-ot, ahol az alapkoncepció nem a Judas-féle rifforientált mozdony robogás: ehhez úgy illik a Nightwish-ből ellopott egyenütem, mint karácsonyfához az AK géppisztoly-dísz (van ilyen, csak mondom…). Mert ha már Nightwish, akkor inkább a dallamok idomuljanak, abban eléggé erős a finnek első számú csapata, csakúgy, mint csatabestiás társaik, ami már csak azért is könnyű, mert konkrét Tarja melódiákat lehet együtt bömbölni némely Battle Beast refrénben, de oda se neki, ez legyen a legnagyobb baj: a lopást nem csak a zenei szakmában intézményesítették manapság.

 


No, most, hogy vicces kedvemben kidühöngtem magam, jöjjenek a jó dolgok: a lemez alapdalaiban erősebb, mint kissé útkereső elődje, ráadásul nem csak a producer, de a fiúk (ölében a lányok, illetve a lány) is vicces kedvükben leledzettek. Ezt nem csak a már említett C.C. Catch-be oltott bestiális diszkó vernyák, hanem a gótikus szopránkákat direkt nyafogással kicsúfoló "Unholy Savior" is bizonyítja, melyben a női metálénekesek trónjára hirtelen felülő Noora Louhimo úgy vált át az affektáló angyalhangú szendikéből nemi identitását két teuton egység harciasságára cserélő bömbölő metál-bestiává, hogy arra csak a kalapomat tudnám megemelni, ha nem az államat keresgélném helyette. Mert úgy gondolom, egy régebbi klipjében mazochista áldozatot játszó UDO mester a "Madness" hallatán ismét szerepjátszásra jelentkezne, a bőrfétist a metálban meghonosító Halford pedig a "Speed Of Danger", vagy a "Far Far Away" echte Judas témáira csak egy választ adhat: igen, elismerem, a Metal God ezentúl női kiadásban is létezik!

Mi is mondhatnék még? Ahol az egyik bónusznóta bőven az alaplemez legerősebb dalai közé tartozik, és a Turbo korabeli Júdás papokat képes felidézni, ott valami úri(nős) huncutság bujkál, amit csak úgy tudok gyanakvás nélkül elfogadni, ha a másik függelék W.A.S.P. feldolgozás, a "Wild Child" jobb, mint az eredeti. És jobb, a fene dolgukat. Csak ezt a produceri alapbakit tudnám feledni, a borítóval egyetemben…

 

 

2015. november 18-án Budapesten, a Barba Negra Music Clubban ad koncertet a Battle Beast, az Alpha Tiger, a The Order Of Chaos és a Flood In The Desert zenekarok társaságában.

 

Jegyek elővételben: 4499 ft, a helyszínen és a Ticketportal rendszerében: 4999 ft.

 

 

Címkék: 
Battle Beast