Bejelentkezés

x
Search & Filters

Budapesten lépett fel a világ elsőszámú Fleetwood Mac tribute zenekara, amelyre maga Mick Fleetwood is áldását adta (koncertbeszámoló)



Rumours Of Fleetwood Mac – 2024.09.21., Erkel Színház
 
Bár rengeteg tribute zenekar van, az kifejezetten ritka, hogy egy-egy ilyen banda a közönség mellett az eredeti zenészek elismerését is kivívja. A Rumours Of Fleetwood Mac esetében azonban pontosan ez a helyzet, ugyanis az 1999-ben alakult formációra maga Mick Fleetwood is áldását adta, szeptember 21-én pedig a magyar közönség is láthatta őket, méghozzá egy igazán különleges helyszínen, az Erkel Színházban.
 
A Fleetwood Mac esetében semmiképpen sem ördögtől való a tribute zenekarok létezése, különösen manapság, mivel Stevie Nicks egyértelműen leszögezte Christine McVie 2022-ben bekövetkezett halála után, hogy semmi esély sincs a banda visszatérésére, így a Rumours Of Fleetwood Mac autentikus produkciója még inkább felértékelődött. A Mail On Sunday egyenesen úgy fogalmazott, hogy jobban játsszák ezeket a dalokat, mint az eredeti zenekar, és bár ezt összehasonlítás híján sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, az kétségtelen, hogy a Rumours csupa nagyszerű és tehetséges zenészből áll, akik mindent megtesznek azért, hogy a közönség maradandó élménnyel gazdagodjon.
 
A név megtévesztő lehet, ugyanis nem csupán a legendás Rumours albumon szereplő szerzeményeket hallhattuk, igaz, aki elsősorban ezek miatt jött, nem lehetett csalódott, mivel szinte az összes dal elhangzott róla a nagyjából kétórás koncert alatt. A produkciót két részre osztotta a zenekar: az elsőbe többek közt olyan számok kerültek, mint a Never Going Back Again, a The Chain, az Oh Daddy és a Gold Dust Woman, a másodikat pedig a The Green Manalishi (With the Two Prong Crown) nyitotta, ami a Judas Priest előadásában is sokaknak ismerős lehet. Ebben a szakaszban már a közönség is jobban ellazult és megélénkült: többen felálltak és táncra perdültek, a látványos szólókat bemutató Allan Cosgrove pedig a dobverőit is szétosztotta.
 
Allan Cosgrove
 
Az elismerés természetesen a zenekar összes tagját megilleti, az élükön Jess Harwood énekesnővel, akinek hangja sokak szerint egyszerre idézi Stevie Nicks-et és Christine McVie-t, emellett pedig frontemberként is maximálisan helytáll, igaz, egy színházi publikummal talán eleve könnyebb is a helyzet. A banda legújabb tagja Sophie Worsley, aki tavaly márciusban érkezett Emily Gervers helyére. A fiatal billentyűs lendületére, lelkesedésére és teljesítményére nem lehet panasz, és a női energiák is jól érvényesülnek a színpadon neki és Jess-nek köszönhetően.
 
Sophie Worsley
 
A Rumours sikerének titka – a hiteles és minőségi produkció mellett – az a maximális tisztelet, amit az eredeti zenekar iránt tanúsítanak: Mick Fleetwood, Stevie Nicks és Peter Green is megjelenik ilyen-olyan formában a színpadon a koncert során, ezek pedig egyértelműen olyan gesztusok és momentumok, amelyek minden rajongó szívét megdobogtatják, és az szinte már csak a hab a tortán, hogy emellett végig igazi örömzenélés zajlik, többek közt olyan csúcspontokkal, mint a Little Lies, ami valóságos jutalomjáték volt a gitárosok, James Harrison és Scott Poley, valamint a basszusgitáros, Etienne Girard számára. 
 
Scott Poley, James Harrison
 
A Fleetwood Mac nagyszerűsége részben abban rejlik, hogy érzelmek egész skálája vonul fel a dalaikban, amelyek különösen élőben okoznak katartikus élményt. A Sophie Worsley vezetésével előadott Songbird ékes példája ennek, míg a Rhiannon, a Don’t Stop és a Tusk jóval könnyedebb és felszabadultabb pillanatokat okoztak és méltóképpen zárták le ezt az estét.
 
Bár a Rumours immár 25 éve létezik, sok helyszínt mégis most érintenek pályafutások során először és Budapest is ezek közé tartozott. Persze minden zenekar szinte kötelező jelleggel mond köszönetet az éppen aktuális helyszínen lévő közönségnek, úgy tűnt, hogy Jess Harwoodék tényleg komolyan gondolják, hogy fantasztikus fogadtatásban részesültek a magyar rajongók részéről és valószínűleg azt sem viccnek szánták, hogy jövőre újra találkozhatunk velük.
 
 
A koncertet látva mindannyian meggyőződhettünk róla, hogy miért is van a Rumours-nak szokatlanul nagy „riszpektje” a tribute bandák között és miért gondolja úgy Mick Fleetwood, hogy zenekarának öröksége a lehető legjobb kezekben van.
 
A budapesti koncerten elhangzott dalok:
 
I. rész:
 
01. Big Love
02. Dreams
03. Never Going Back Again
04. Say You Love Me
05. I Don’t Want To Know
06. Songbird
07. The Chain
08. Sara
09. My Little Demon
10. Oh Daddy
11. Gold Dust Woman
 
II. rész:
 
12. The Green Manalishi (With the Two Prong Crown)
13. Albatross
14. Black Magic Woman
15. Oh Well (Part 1)
16. Monday Morning
17. Gypsy
18. Silver Springs
19. You Make Loving Fun
20. Seven Wonders
21. Landslide
22. Little Lies
23. World Turning
24. Everywhere
25. Go Your Own Way
 
Ráadás:
 
26. Rhiannon
27. Don’t Stop
28. Tusk
 
 
Tóth Mátyás
 
Fotók: Török Hajni