Amerikából jöttem, híres mesterségem címere:… Nah mi lehet az? … Igen! Egy új Ozone Mama lemez. A fővárosi csapat szeptember végén jelentkezett új anyaggal, ami a „Sonic Glory” címet viseli. És nem is lőttem mellé, amikor azt mondtam, hogy Amerikából érkezett, hiszen a hazai stúdiós felvételek után, hol is kevernének és masterizálnának ki egy tökös amerikai stílusú vintage/hard-rock lemezt, mint a pocsolyán túl? Az L.V. stúdióban zajló munkálatokról egy werkfilmet is összehozott a zenekar, aminek a bemutatója már elérhető a Youtube csatornájukon.

De foglalkozzunk most már a lemezzel is. Mielőtt kitérnék a dalokra, fontos dolognak tartom, hogy említést tegyek magáról a ”Sonic Glory” kiadványról. Remekül kivitelezett arculata lett a lemeznek, és minden dal kapott egy a sztorijához kapcsolódó ikont, ami tovább színesíti a bookletet. Jár a pacsi Mester Csabának és Szabó Dávidnak.

És akkor a dalok. Tíz dalt tartalmaz a lemez és mindegyikről tudnék naphosszat írni, de nem folytatásos regényt készítek. Ami elsőre feltűnt, hogy az eddigiektől eltérően több balladisztikusabb dal került az új korongra. Senki ne essen pánikba! Így is maradt elég zúzás mindenkinek. Személyes véleményem, hogy jót tettek ezek a dalok a lemeznek. A ’Gypsy Girl’ erős szelídségével, a ’Hope’ a filmzenébe illő karakterével, a ’Lovelight’ a magányos vágyakozásával vett le a lábamról.

A továbbiakban a zúzásé a főszerep. A ’Good Times’-zal meg is mutatják a srácok, mire számíthatunk a lemezen. Velejéig tökös hard-rock nóta lett, amiben ott dübörögnek a 60-as 70-es évek hatásai. A ’Back Door Man’ esetében ugyan ez a helyzet: Fülbemászó riff, dallamos, amolyan „sosemmegykiafejemből” refrén, pici pihi és hatalmas szóló tetőzi a hangulatot. A ’Hard Times’ esetében egy pici gonoszság is társul a fentiekhez. Tökéletes darab ez is. A ’Kings And Rulers’ nagyon megöl! A kedvenc darabom. A ’Man On The Run’ is közel áll a szívemhez funkos lüktetésével, dallamosságával. Az egyik különlegessége az albumnak. Akárcsak a lemezt záró ’Ain’t No Place Of Mine’. Igazi döggel megáldott blues-rock himnusz. Nem hiányozhat belőle a herfli és persze a slide szóló sem.

Az Ozone Mama jócskán felhelyezte azt a bizonyos lécet, mert azt gondolom, hogy nem elég, ha annyit írok, hogy külföldön is megállja a helyét az új anyag. Nem ám, mert véleményem szerint a ”The Starship Has Landed” és a ”Freedom EP” is megüti azt a szintet. Ebben viszont több van. Egy olyan lemezt hoztak össze a srácok, amit nyugodt szívvel és büszkén mutatnék meg bármelyik országban, és biztos vagyok benne, hogy tízből kilenc embernek koppanna tőle az álla a padlón. A maradék egyet meg csak szimplán lehülyéznénk. Egyszer úgyis felnő majd a feladathoz. Ti pedig ne arról az egyről vegyetek példát, hanem hallgassátok meg, mit hozott össze a négy fenegyerek! Katt ide!

Ozone Mama – Sonic Glory (2015)

01. Good Times Roll
02. Back Door Man
03. Gypsy Girl
04. Hard Times
05. Kings And Rulers
06. Lovelight
07. Siren’s Call
08. Man On The Run
09. Hope
10. Ain’t No Place Of Mine

Mocsok