Bejelentkezés

x
Search & Filters

Deep Purple - David Coverdale és Ritchie Blackmore elgondolkodtak az újjáalakuláson

David Coverdale elárulta, hogy ő és a korábbi zenekaros társa Ritchie Blackmore tárgyalják annak a lehetőségét, hogy 2012 után – ekkor hunyt el a zenekar legendás billentyűse, Jon Lord – újra összeállnak.

Az énekes - aki 1973 és 1976 között, a zenekar MkIII és IV korszakában volt a zenekar frontembere – megerősítette, hogy a Whitesnake megjelenteti a ’Purple Album’ című kiadványt, amin újraértelmezett Deep Purple dalok találhatók majd. Coverdale azt mondta, hogy így szeretne köszönetet mondani mindazért a lehetőségért, amit ő negyven éve a Deep Purple-től kapott, majd hozzátette:

„Jon tragikus halála ráébresztett, hogy az élet kibaszott rövid ahhoz, hogy keserűek legyünk, haragudjunk és gyűlölködjünk.”

Ezt követően a Blackmore menedzserével történt többszöri egyeztetés után Coverdale úgy érezte, hogy nem tud létrejönni a zenei projekt, és a legjobbakat kívánva Ritchie-nek, visszavonta az ajánlatot.

Eközben, ahogy azt a tegnapi cikkünkben is közöltük, szinte minden készen áll ahhoz, hogy idén tavasszal megjelenjen a Whitesnake legújabb, szám szerint 12. nagylemeze, a ’The Purple Album’, mely május 15-re várható Az album, a nevéből adódóan Deep Purple slágereket fog tartalmazni.

Coverdale egy interjúban beszélt a különleges lemezről.

„Ez egyfajta tisztelgés. Tiszteletadás a Deep Purple-nek. Egy hatalmas köszönet tőlem, amiért egy óriási lehetőséget kaptam tőlük több mint 40 évvel ezelőtt. Nem is kérhettem volna jobb tanárokat, mint akik a Deep Purple Egyetemen tanítottak. Alig várom, hogy koncerten játsszuk ezeket a dalokat.”

 





 
Címkék: 
deep purple
David Coverdale
Ritchie Blackmore