Dinamit - "Sajnos manapság a média nem ad teret a rockzenének"
Február 15-én a Backstage Pubban adott teltházas koncertet a Dinamit zenekar. Jó volt látni, hogy szinte minden korosztály képviseltette magát az eseményen. A zenekar tagjai hihetetlen energiával vetették bele magukat a zenélésbe és olyan örökzöldek is felcsendültek, mint például a Tinédzser dal vagy a Mi ez az érzés. A koncert előtt faggattam őket az elmúlt 35 évről, a rockzenéről, tervekről.
Rockbook: Idén 35 éves a zenekar. Hogy látjátok ezt a 35 évet így visszatekintve?
Dinamit: A zenekar harmincöt éve 1979-ben alakult. Rengeteg koncert, és két nagyon sikeres kis és nagylemez kiadása után 1982-ben befejeztük a közös munkát. 2009ben a zenekar a 30 éves jubileumára újra összejöttünk, de nem csak egy visszatérő nagy koncert erejéig. 2010-ben egy új nagylemezt jelentettünk meg Játszd ahogy akarod cimmel, és azóta is együtt van a csapat. A 27 év szünet alatt sem veszitettük el egymást, mivel különböző formációkban mindig volt alkalmunk együtt játszani.
Rockbook: Terveztek ezen apropóból valamilyen nagyobb koncertet?
Dinamit: Októberben a Petőfi csarnokban tervezünk egy nagyszabású koncertet, ami reményeink szerint lemezbemutató is lesz. A zenekar a közelmúltban Rudán Joe személyével egy újabb énekessel bővült, így ez is apropót adott egy újabb lemez kiadására.
Rockbook: Mikor debütáltok ezzel az új felállással?
Dinamit: Március 15-én a Back Stageben, a zenekar állandó klubjában lesz az első bemutatkozó koncertünk, tessék jönni. Jelenleg nem is nagyon tudunk más olyan zenekart, ahol két frontember van.
Rockbook: Mikorra várható az új album és mire számíthatnak a rajongók?
Dinamit: Még pontos időt nem tudunk, de legkésőbb nyár végére kész kell hogy legyen. Nagyon fontos, hogy az új lemezen keresztül minél több emberhez eljussanak az új dalok. A Kálmán Gyuri Rudán Joe duóval a „Dinamitos” hangzás megőrzése mellett keményebb zenékre számíthatnak a rajongók.
Rockbook: Akkor ezentúl két énekessel fog robbanni a Dinamit?
Dinamit: Igen, biztos, hogy jó nagyot fog szólni.
Rockbook: Az új lemezen kívül mik az idei tervek?
Dinamit: Jó pár koncertet szeretnék játszani. Sajnos a néhány nagy fesztiválra bekerülni kevés esélyünk van, mert oda csak egy bizonyos körhöz tartozó zenekarok kapnak lehetőséget. A rockzene teljes mértékben ki van rekesztve onnan. Kisebb fesztiválokon viszont reméljük sokszor lesz alkalmunk fellépni.
Rockbook: Mennyire követitek nyomon az Eurovíziós dalfesztivált? Mit szólnak ahhoz, hogy egy rockzenekar is bejutott?
Dinamit: Egyáltalán nem követjük sem a selejtezőket, sem a fesztivált. Ez nem a mi világunk. Ezzel együtt örülünk, hogy bejutott egy rockzenekar szerintünk kakukktojásként ebbe a vetélkedőbe. Sajnos félő, hogy nem ők lesznek a favoritok. Sok sikert kívánunk nekik.
Rockbook: Hogyan látjátok jelenleg a zenei világot? Mennyire nehéz ma érvényesülni ma egy rockzenészeknek?
Dinamit: Sajnos manapság a média nem ad teret a rockzenének. A változásra csak akkor lenne esély, ha lenne egy olyan rádió, ahol csak rockzene szólna. Sokat dolgozunk annak érdekében, hogy kapjunk egy frekvenciát, de egyenlőre nem érkezett biztató választ sehonnan, pedig egy általános felmérés szerint ennek a rádiónak lenne a legnagyobb hallgatottsága. Aki nincs a médiában, az „nem is létezik”. A fesztiválokra, városi rendezvényekre is inkább azokat az előadókat, vagy zenekarokat hívják, akiket nap, mint nap hallani a tv-ben és a rádióban.
Rockbook: Láttok arra jelenleg esélyt, hogy ez változzon? Hogy a rockzene ismét a megérdemelt helyet kapja a médiában és egyáltalán a zenei életben?
Dinamit: Csakis a rádióban látjuk az esélyt, mivel általában egész nap a háttérben szól. Probléma még a magyar, és a külföldi zenék sugárzásának aránya is, mely ma 65%-35% a külföldi zene javára. Ha akármelyik szomszédos országba megyünk, fordított arányban hallhatjuk az adott ország művészeinek szerzeményeit.
Rockbook: Hogy látjátok a rockzene jövőjét?
Dinamit: A magyar rockzenészek nagy többségének nincs jövőképe, nem úgy mint külföldön, ahol a mai napig nagyon is él ez a műfaj. Félő, hogy a rockzene addig fog sorvadni Magyarországon, amíg egyszer csak kihal. A szellemi és anyagi érdektelenség miatt a fiatalokat nem fogja motiválni semmi arra, hogy a rockzenében gondolkodjanak, és a jól bevált „playback” helyett az élő zene rögös útját válasszák. Még egykét generáció ,és lehet, hogy a rockzene megszűnik létezni. Mi azért nem vagyunk ennyire pesszimisták, és bízzunk abban, hogy egyszer majd a közönségnek is lehetősége lesz dönteni arról, hogy milyen zenét szeretne hallgatni, akár a médián keresztül is.
Máthé Kriszta
Fotók: Viola Katalin
https://picasaweb.google.com/113104780257979030375/DinamitKoncertBackstagePub20140215