Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Égszínkék” – ék: 'Out of the Cave' lemezkritika



Szeretném leszögezni, sosem kritikákat írok, hanem inkább lemezismertetőket. Az efféle kritizálást meghagyom az ítészeknek, akik sokkal jobban értenek hozzá. Szimpla műélvezőként formálom a véleményem, ha a szerkesztőségbe beesik egy lemez – sőt, sokszor semmi előjel nélkül landolnak nálam új albumok vagy ismerek meg érdekes formációkat. Van, hogy a borító fog meg. Vagy egyszerűen jön valami váratlan dolog, és bumm, nem tudok tőle szabadulni. Az élet apró örömei, ugye? A budapesti ék harmadik nagylemeze is hasonló módon talált meg: az 'Out of the Cave' annyira friss és ropogós, mint a kemencében sült kenyér, csak egy pohár bor kell hozzá (vagy egy korsó sör, ki mit szeret) és már mehet is az easy listening. 
 
ék - 'Out of the Cave' (2021.)
 
A Lee Olivér (gitárok és ének), Kecskeméti Csaba (basszusgitár), Oláh Bence (billentyűk, háttér vokálok), és a Balasi Ádám (dobok, háttér vokálok) alkotta négyes nem tud hibázni: eddig is messzemenően minőségi cuccokat tettek le az asztalra (February, Whatever it takes és az Orchard EP) ez pedig most sincs másképp. Már a nyitó Grace - ben érezni azt a fajta kiegyensúlyozottságot, azt a jellegzetes módon ható teljességet (hallod - látod, szemed sarkából is figyeled) amit egy film kezdő képkockáinál érez az ember. Méghozzá azt, hogy bizony, ez egy kurvajó film lesz. Nem vagy benne egészen biztos, csak valahol sejted, hogy „igen, ez most a megfelelő helyen van (több szemszögből is) és mi pont ideális helyen vagyunk.” Amúgy nehéz ezt szavakba önteni. Ezt hallani kell. A Need to Fall-lal folytatódik a varázslat: a kezdés fura mód Massive Attack-et idéz fel bennem, a dal kifinomult íve szépen illeszkedik a fülkagylókba, mégis van benne valami felkavaró, valami nyughatatlan. Lee Olivér énekhangja tele élettel, a zene telis-tele érzésekkel miközben a megfelelő helyen találkoznak. A hármas God Goes Insane rettenetesen tetszik. Nem tudok vele betelni, hangulatában a Thrice bizonyos pillanatai jutottak eszembe, egyben kissé elektronikus íze is van a dolognak, mégsem lóg ki még véletlenül sem a sorból. 
 
 
 
A hidegrázós Rain aztán valamivel „direktebb” psyche rock formát ölt, szinte már simogatja arcunkat, oly kedvesség árad belőle. Nyári esőt vizionálok, felhőkkel, friss levegővel, valahol egy hegy tetején, ahol csupa szín és illat minden. Mondanom sem kell, zseniális tétel. A soron következő Ordinary Day-ben szintén megvan az, amitől igazán szeretni lehet az éKet: az okos struktúrák mellett nemcsak a fogósság, hanem a feeling is fontos szerephez jut, de túl egyszerű lenne részemről csak ennyivel elintézni őket, ennél azért sokkal-sokkal többről van szó.  Az Out of the Cave összes trackjében érezni, hogy nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a dalok változatosak, dinamikusak legyenek. Ráadásul mindezt úgy teszik, hogy közben végig izgalmasak, felkavaróak, sőt olykor meglepőek tudnak maradni. A Shadow on the Wall például képes lyukat ütni a szíveken, bár ezt „csak” képletesen mondom. Még mindig keresem a szavakat… ami biztos, hogy a God Goes Insane mellett ez a másik favorit. A Blue-val aztán ismételten szintet ugrunk, lövésem sincs, hogy csinálják a fiúk, de minden elismerésem érte. A kvartett muzikális tudása és egymással való fuzionálása számomra példaértékű. A szám végén a billentyűs részek a katartikus beteljesedés felé húznak, bele egy ismeretlen kozmoszba (vagy ki a barlangból?) hogy aztán a címadó tételt csodálhassuk meg. Az Out of the Cave éteri csillogása után, a Djinn zárja a lemezt, a maga 6 és fél percével az album leghosszabb tétele. A varázslat végig fogva tart, a Djinn különlegessége pedig (a jó értelemben vett slágeresség mellett) hogy Tátrai Tibor szignifikáns gitárjátéka ékesíti. 
 
Ha egyben „vizsgálom” az albumot egy rendkívül kiforrott csapat képét mutatja az éK. Elképesztően érzik! A sound iszonyatosan kerek, letisztult és kiválóan balanszált. Érezni benne a tereket, a levegőt, az apró díszítéseket, a megbúvó ötleteket. És eközben meleg, organikus. Semmilyen művi vagy mesterkélt nincs benne. Ráadásul hihetetlen energia rejlik a dalokban, fülessel hallgatva külön élménnyel gazdagodhatunk… Mindez Scheer „Max” Viktornak köszönhető, és minden túlzás nélkül mondhatom, hogy mesteri munkát végzett a Supersize Recording Stúdióban. Ha az egészet egyetlen szóval kellene summáznom: GRANDIÓZUS. 
 
 
 
Zárásként annyit, szokták volt mondani, hogy a harmadik album vízválasztó (tud lenni) egy csapat életében, abból a szempontból, hogy most sikerül megújulni vagy feledésbe merül a történet. Nos, az éK esetében semmi ilyesmitől nem kell tartanunk, sőt az Out of the Cave-vel sikerült igazán magasra tenni a lécet. Hazai viszonylatban fontos momentumhoz érkezett az alternatív rock zene és underground szinten a maga műfajában úgy vélem párját ritkítja ez a lemez. Az éknek sikerült az, amit mások egy egész életút során sem tudtak elérni és ezért jár nekik a dicséret. Csak így tovább, a határ a csillagos ég!
 
Megjelent digipak formátumban és a szokásos digitális platformokon.
 
Az 'Out of the Cave' dallistája:
 
1. Grace
2. Need to Fall
3. God Goes Insane
4. Rain
5. Ordinary Day
6. Shadow on the Wall
7. Blue
8. Out of the Cave
9. Djinn
 
 
 
Az ék zenekar elérhetőségei: Facebook, Bandcamp
 
Lupus Canis
 
Fotók: Kismartoni Mátyás