Nos, röviden azt kell mondjam, hogy a pártatlanság elvárásainak nem megfelelve ugyan, de Kiko csatlakozásával nálam el is dőlt a lemez sorsa. Csupán a kíváncsiság hajtott, hogy ebben a szögletesebb zenei közegben, hogyan mutatja meg káprázatos tehetségét. Gyakorlatilag uralja a gitárjátéka a lemezt. Sokszor két versszak között is beindul a szólóhenger, a címadó dalt meg egyenesen annyi gitárszóló ékesíti, amennyi talán összesen nem volt a nagy kiadók által kiadott rocklemezeken a '92-'98 között pusztító Nagy Szólóínség idején. Helyes. Így is kell ezt csinálni. Nem lehet elvitatni, hogy ebben Mustaine igazi partner. No, nem a szólójátékban, abban Mustaine néhány ligával lejjebb focizik, hanem abban partner, hogy ezt a saját zenekarában – úgy tűnik, megkötések nélkül – engedi. Még egy instrumentális dal is zöld utat kapott. Egyébként meg nem is annyira fura ez, nem egyszer nyilatkozott már arról Dave, hogy ritmusgitárosként szerényen (egyébként jogosan) a világ tetejére pozicionálja magát, míg szólósként a "futottak még" kategóriában küzd az elismerésért. Jó, ő ezt úgy szokta mondani, hogy a mindenkori szólógitárosai nála lényegesen jobbak…

Ha közepes színvonalú Megadeth dalok sorjáznának itt Kiko túladagolt gitárjátékával, én akkor is simán el tudnám hallgatni a lemezt, de erről szó nincs! Meg arról sincs szó, hogy egy újabb klasszikus született volna, de nagyon tisztességes és vállalható a végeredmény, az egy-két töltelék dallal együtt. Idesorolom az instrumentálist is, mert ha valaki Loureirót szólóban szándékozik hallgatni, rendelkezésre állnak a szólólemezei, ennél sokkal jobb dalokkal. És az is igaz, hogy van a dallamokban önismétlés, nemegyszer befejezem a sort a "The bite of the she-wolf" idézettel és dallammal, merthogy mintha éppen az következne. De rendben, ez is bocsánatos, ugyanis Mustaine hangterjedelme stúdiós trükkökkel max. 5-6 egész hang, ami koncerteken felére csökken. Nem sok, viszont kevés, de ebből sáfárkodik, megjegyzem kiválóan.

Jobban tetszik, mint a két legutolsó lemez (sokkal jobban), dalok minőségében én az "Endgame" mellé helyezem, de a Broderick-Loureiro mérkőzés győztese egyértelműen az utóbbi, noha Broderick is kb. mindent tud a gitározásról, ami megtanulható. A Lamb Of God ütősével, Chris Adlerrel megerősített csapat élőben is megbízhatóan nyomul, sikeres az album, úgyhogy kijelenthetjük, egy erős Megadeth jutott nekünk 2016-ra.

A Dystopia album dallistája:

01. The Threat Is Real
02. Dystopia
03. Fatal Illusion
04. Death From Within
05. Bullet To The Brain
06. Post American World
07. Poisonous Shadows
08. Look Who’s Talking
09. Conquer Or Die
10. Lying In State
11. The Emperor
12. Last Dying Wish
13. Foreign Policy (FEAR cover)

Túrisas

Forrás: Dionysos Rising