Bejelentkezés

x
Search & Filters

Elhunyt Ace Frehley, a KISS alapító gitárosa



74 éves korában elhunyt Ace Frehley, a KISS egyik alapító tagja. A gitárostól egykori zenésztársai, Gene Simmons, Paul Stanley és Peter Criss is elbúcsúztak.
 
Mint kiderült, Frehley néhány héttel ezelőtt elesett a házi stúdiójában, aminek következtében agyvérzést kapott, majd lélegeztetőgépre került, október 16-án pedig elhunyt. A család az alábbi közleményben osztotta meg a szomorú hírt: "megszakad a szívünk Ace elvesztése miatt, de szerencsére az utolsó percekben mellette lehettünk és körülvehettük őt szeretettel, gondoskodással, nyugtató szavakkal és gondolatokkal, valamint imáinkkal. Megőrizzük a hozzá kötődő szép emlékeinket és a nevetését, és ünnepeljük erejét és kedvességét, amivel másokra is nagy hatással volt. A halála felfoghatatlan és elmondhatatlan mértékű veszteség, de az emléke örökké élni fog a fantasztikus életművén keresztül."
 
 
Stanley és Simmons először egy közös közleményt adtak ki, amelyben ez állt: "teljesen lesújtott minket Ace Frehley halála. Meghatározó és pótolhatatlan rockkatona volt a KISS történetének azon fejezeteiben, amelyek a megalakulásról és a formálódásról szóltak és örökké része lesz a zenekar örökségének. Őszinte részvétünk a családjának és mindenkinek, aki szerette őt, a rajongóit is beleértve."
 
Simmons később külön is posztolt az X-en: "darabokra tört a szívünk: Ace itt hagyott minket. Az öröksége felbecsülhetetlen. Tudom, hogy nagyon szerette a rajongóit, mert sokszor beszélt erről. Azt különösen sajnálom, hogy nem érte meg a decembert, hogy együtt vehessük át a Kennedy Center Honors kitüntetést (bővebben itt). Ace volt az örök rockkatona. Éljen sokáig az öröksége!"
 
Peter Criss pedig így búcsúzott: "megszakad a szívem és elmondhatatlanul szomorú vagyok, mert elhunyt Ace Frehley, akit a testvéremként szerettem. Szerető családja mellett én is ott lehettem vele a feleségemmel együtt egészen a legutolsó pillanatig. Szeretlek, testvér! Őszinte részvétem Jeanette-nek, Monique-nak, Charlie-nak, Nancy-nek, Ace teljes családjának, a rajongóinak, a zenésztársainak és a barátainak! Az Úr adjon nekik vigasztalást ezekben a nehéz percekben! Ace a KISS tagjaként és szólókarrierje révén is több millió ember szívét érintette meg világszerte. Öröksége fennmarad a zeneiparban és a KISS Army tagjainak emlékezetében. Kérlek titeket, legyetek tekintettel Ace szeretteire és hagyjátok őket nyugalomban gyászolni. KISS Army és Ace Rockkatonái.. az én szívem is összetört a tiétekkel együtt. Isten áldjon titeket!"
 
 
Fotó: Hannah Foslien, Getty Images (Ace Frehley), Michael Loccisano/Getty Images (KISS)