Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Ez az, amit nem lehet megbocsátani" - Interjú az Ismerős Arcok énekesével, Nyerges Attilával 1956-ról



Ünnepi interjú az Ismerős Arcok énekesével, Nyerges Attilával 1956-ról, a tíz évvel ezelőtti vérlázító eseményekről, a fasisztázókról és arról, hogy "én így szeretem ezt az országot." - írja a 888.hu

Október 23-án alakult meg a zenekar, ez biztos nem véletlen.

Lehet, hogy a sors akarta így, mindenesetre nem volt benne semmi megtervezett. 1999. október 23-án összeszaladtunk a lakásomban, mert éppen akkor értünk rá, és ezzel megalakult az Ismerős Arcok. Aznap, amikor ott ültünk a konyhában, akkor nem jutott eszünkbe, hogy mi is történik éppen.

Mit jelent számodra ’56?

Csalódást egyfelől, eszmélést másfelől. Elsősorban egy elég komoly csalódást. Ahhoz a generációhoz tartozom, akik ’87-ig letudták a középiskolai tanulmányaikat. Ez azt jelenti, hogy a rendszerváltásnak nevezett, érdekes fejlemény előtt én már minden vizsgámat letettem, és egy évre rá kellett szembesülnöm azzal, hogy mindaz, amit egészen addig tanultam, akár ’56-ról, akár a magyar történelemről, szinte minden, szóról szóra hazugság volt. Az különösen fájt nekem, hogy a nagyszüleim, akik tevékenyen részt vettek a forradalom eseményeiben, ezekről a dolgokról szinte semmit sem beszéltek. Hallgattak, hogy óvjanak. Ha van valami, amit nem tudok megbocsátani az előző rendszernek, pontosan ez. Hogy azok az emberek, akik tulajdonképpen végigélték ezt az előző rendszert, életük végén sem nyugodhattak meg. Nagymamám a rendszerváltás után sem szívesen beszélt a nagyapám dolgairól. Nem hitte el, hogy már nem nyúlhatnak az ember után, már nem bánthatják mindazért, amit ’56-ban „elkövetett”. Ez az, amit nem lehet megbocsátani. Az '56-os forradalom ugyanakkor a nagy eszmélést is jelentette számomra. A rendszerváltás után végre megjelenhettek hiteles írások mindarról, ami akkor történt. Pongrátz Gergely könyve, illetve Kopácsi Sándor – aki a budapesti rendőrfőkapitány volt – visszaemlékezései ’56-tal kapcsolatban, felnyitották a szememet.

Tíz évvel ezelőtt, ’56 ötvenedik évfordulóján, viszont a hatalom belelőtt a tömegbe. Dalt is írtatok erről.

Igen, hát ennek is a részesei lettünk, és született egy dal, mert úgy gondoltuk, nem mehetünk el szó nélkül amellett, ami történt. Valahol Tahi környékén játszottunk aznap este, és persze folyamatosan hallgattuk a híreket, hogy mi történik éppen a fővárosban. Teljesen magától értetődő volt, hogy a koncert után irány Budapest, a Ferenciek tere. Nem gondoltam volna korábban, hogy az én életemben előfordul, hogy nekem futnom kell a rendőrök elől.

 

 

Azt mondjátok, hogy „soha többé nem fogom már olyannak látni a Ferenciek terét, mint azelőtt”.

Ez így van. Egészen szürreális arcát mutatta a tér. Több ezer ember az egyik és a másik oldalon is. Mégis halálos csend. Egyetlen ember áll a barikád tetején és két vasdarabot csapkod egymásnak. Kongásuk a híd lábánál visszhangzik, teljesen valószerűtlenül. Az Astoria környékén egyenruhások állnak, rendőrkocsik fényei villódznak. Ez fogadott minket.

Az, hogy az első Orbán-kormány második évében alakultatok meg, és hogy az Őszödi beszéd után egy évvel kijött az a lemezetek, amiről szinte mindenki minden dalt ismer – azon van a Nélküled is –, ez is véletlen lenne?

Az Éberálom (2007) lemeznek ilyen szempontból nincsen jelentősége. Egyszerűen mi beálltunk arra, hogy kétévente jelentetünk meg lemezt, és eljött a következő album ideje. Az, hogy ilyen elképesztően érdekes és izgalmas dolgok történtek akkoriban, azt jelentette, hogy nem nagyon kellett keresgélnem a témákat, hanem olyan szinten bőszítette az embert mindaz, ami történik, hogy bőven volt miről írni. Ami pedig az alakulást illeti, vagyis, hogy túlléptünk a kocsmazenekaros korszakunkon, az egyértelműen annak a hangulatnak köszönhető, ami akkoriban uralkodott az országban. Egy idő után az ember eljut oda, hogy már nemcsak elvenni szeretne a közösből, hanem valamit hozzá is akar tenni. Másrészt annyi igazságtalanságot lát az ember a világban, akár a határainkon túl, akár itthon hallottunk a határon túli magyarokról, hogy azt gondoltam, ha valami, akkor ez ügyben kell valamit tenni a zenekarnak.

Sokan ezt egy erdélyi fellépéshez is kötik, hogy akkor változott meg gyakorlatilag a szövegvilágotok.

Igen, itt sok minden összejátszott. Például a rendszerváltás után kezdtek megjelenni a Wass Albert regények. Wass Albertról én egészen addig nem is hallottam. Az Adjátok vissza a hegyeimet meghatározó élményem lett. Ez a szellemi muníció, valamint az országban uralkodó hangulat és az, hogy benőtt a fejünk lágya, mind közrejátszott abban, hogy most itt beszélgetünk.

Mit adott neked személyesen ez az erdélyi fellépés?

 

A teljes interjút ide kattintva elolvashatjátok.

 

 

Fotó: Kozma Zsuzsi