Bejelentkezés

x
Search & Filters

Főszerepben: a Zene - EAST életműkoncert, 2017. október 23. Papp László Aréna (koncertbeszámoló)

És eljött az a pillanat, amikor a koncertbeszámoló írója, ilyen minőségében először, zavarba esett. Mert mit lehet írni egy koncertről, ahol a magyar progresszív rock vezető csapata életművének 6 stációját 6 különböző felállás mutatja be, minden formációban a szakma krémjét jelentő zenészekkel, közel 3 órában?

Írjuk le, hogy Szakcsi Lakatos Béla, Madarász Gábor, Varga János, Pálvölgyi Géza és mindenki más szólói kiválóak voltak? Hogy Király István és Dorozsmai Péter dobolása élményszámba ment? Elemezzük, hogy Móczán Péter basszusjátéka és zenész-egyénisége milyen szinten alapja az EAST-hangzásnak? Minek? Ezek kézenfekvő dolgok.

A minőségről, a sokat emlegetett színvonalról tehát nem kell hosszan megemlékezni, ez az EAST esetében mondhatni alapvetés, hagyomány, legyen szó a 70-es, a 80-as, vagy a 90-es évek felállásáról. („A mesterszakács főztjét dicsérni sértés” – tartja egyébként is a kelet-mongol közmondás.)

 

 

Érdemes azonban szót ejteni arról, hogy a műsorszerkesztésnek köszönhetően mennyire plasztikusan rajzolódott ki az EAST együttes története, pályafutása, és ennek a pályának az irányváltásai.

Egyszer régen 1975 táján, Szeged városában jazzrock muzsikával kezdett az első EAST, amelyet az eredeti szereplők, Szakcsi Lakatos Béla (elektromos zongora), Varga János (gitár), Móczán Péter (basszusgitár), Király István (dob) a vendégként közreműködő Tony Lakatos (szaxofon) segítségével idéztek fel a koncert legelső blokkjában.

 

 

A második fejezet az együttes instrumentális progresszív rock korszakát villantotta fel, azt a muzsikát, amivel az EAST országos hírű együttessé vált.  Jómagam annak idején az Olimpia filmszínház soraiban Kelenföldön ezt a zenét „fedeztem fel”, ez tett EAST-rajongóvá. A Varga János, Móczán Péter, Király István felálláshoz az Aréna színpadán ebben a részben Premecz Mátyás (Hammond orgona, szintetizátorok) csatlakozott.

Ezt követte a zenekar számomra legmeghatározóbb korszakának bemutatása. A jazzrockból induló, majd egy hangsúlyeltolódással az instrumentális progrockra váltó zenekar életében ekkor jelent meg – állítólag egy a lemezgyárral kötött kényszerű kompromisszum eredményeként – első ízben énekes, Zareczky Miklós személyében. Ha ez a kompromisszum-történet igaz lenne is, „a keserű lassan édes lett”,  mert az együttes Zareczky lebegő, elemelt hangjával és a szürreális víziókat egymásra építő szövegekkel olyan eszközökkel gazdagodott, amelyek nem fékezték, ellenkezőleg dinamikailag kiválóan ellenpontozták a továbbra is megtartott hangszeres szólópárbajokat, Pálvölgyi Géza vijjogásig felturbózott szintihangjait,  Varga János helyenként szívbe markoló, helyenként kőkemény gitározását, és a Király István – Móczán Péter ritmusszekció következetes, feszes egységét. Mindezt az időszak nagy sikereket hozó lemezeiről, a „Játékok” és a „Hűség” c. albumokról játszott számok egyértelműen közvetítették, bemutatták az Arénában is.

 

 

A 4. fejezet a „Rések a falon” c. lemezhez kötődött, melyen az énekesi „pozíciót” már Tisza József töltötte be – a koncerten is egyértelműen érvényesült az EAST világában bekövetkezett újabb hangsúlyeltolódás: lüktető, kötöttebb ritmusok jelentek meg, jellemzővé vált a motívumok ismétlődéseire épített fokozás, a nagy ívű szólók lerövidítése, mindamellett, hogy a szövegek immár egyre inkább konkrét élethelyzetekről szóltak (Lásd: „Földközelben”, „Rések a falon”).

Az 5. stációt az „1986” c. lemez jelentette, ezen a ponton Dorozsmai Péter ült a dobok mögé és Takáts Tamás vette át a mikrofont, meg kell adni, hogy hatalmas színpadi rutinjukkal mindketten új színt hoztak a már eddig is kitűnő előadásba.

 

 

A 6., befejező felvonás az 1987 és 1994 között született EAST-darabokra épült, ekkor Takáts Tamás ének, Pálvölgyi Géza billentyűs hangszerek, Móczán Péter basszusgitár, Dorozsmai Péter dob, Madarász Gábor gitár, Czerovszky Heni és Vincze-Fekete Vera vokál álltak/ültek a színpadon.  A többi ebben a korszakban született dal között megszólalt a „Ha zászlót bont a félelem” és természetesen az „56”, utóbbi az eredeti változatban, Malek Andrea közreműködésével. Az egyértelműen politikus, a történelmi eseményekre reagáló szövegeket olykor a Pink Floyd féle „The Wall - Run Like Hell” kegyetlen monotóniáját idéző zene kísérte, olykor a gépzenéből és felemelően szép dallamokból gyúrt „petergabrieli” zenei világ tágította ki, tette mégis kortalanná.

Így volt méltó a megemlékezés október 23-ra, és így volt méltó egy nagy zenekar nagy életművének bemutatása. Erre gondoltam, amikor írásom elején az est szerkesztését dicsértem. Hallhatóvá (és a Szurcsik József kiváló grafikáit is felhasználó vetített képkompozícióknak hála, láthatóvá) vált az ív, melyet az EAST befutott az instrumentális és improvizatív jazzrocktól, a már énekessel elképzelt, még elvont, még szólókkal teli, de már programozott elemeket is felvonultató zenén át a konkrét társadalmi üzenetet közvetítő, mechanikus világunkat leképező, de mindig progresszív és kísérletező muzsikáig.

Hozzá kell tenni, a váltások anno emberileg akár nehezek és fájdalmasak is lehettek. Gondolok itt elsősorban Király István és Varga János kiválására – ők később a Varga János Projectben folytatták az EAST-ben megkezdett „improvizatív utat” – viszont hétfőn este, és immár nem először, hiszen voltak már életműkoncertek máskor is, az Egész EAST-világ jó szívvel össze tudott állni, és le tudta tenni elénk újabb kiváló művét: magát a koncertet.

 

 

A néző csak sajnálni tudja, hogy mint Móczán Péter is elmondta, a mi progresszívjeink ekkora kaliberű alkotásainak nem jut turné, „csak” egy alkalom. De talán ez nem is annyira lényeges. A mű kész, kamerák felvették, hangban is megőrződik remélhetőleg. Mi meg keringhetünk az újabb cölöp körül, amit az EAST életműve bemutatásával levert a magyar progresszív rock sivatagába – elkerülhetjük messze, próbálhatjuk beásni a homokba, hogy ne látszódjék, meg lehet próbálni köveket lopkodni belőle, csak egyet nem lehet hétfő este óta: úgy tenni, mintha nem létezne.

 

A koncerten fellépő zenészek:

 

Móczán Péter – basszusgitár
Varga János – gitár
Király István – dob
Szakcsi Lakatos Béla – billentyűsök
Tony Lakatos – szaxofon
Pálvölgyi Géza – billentyűsök
Premecz Mátyás – billentyűsök
Zareczky Miklós – ének
Tisza József – ének
Takáts Tamás – ének
Dorozsmai Péter – dob
Madarász Gábor – gitár
Czerovszky Heni – ének
Vincze-Fekete Vera – ének
Malek Andrea – ének

 

 

El Bandi

Fotók: Somfai Sándor