Bejelentkezés

x
Search & Filters

Furmányos ritmusok, kétgitáros prog-power - Malpractice: Turning Tides (2014) lemezkritika

Az egykor "trás" bandának indult, manapság inkább furmányos ritmusokkal operáló kétgitáros prog-power zenében utazó finn Malpractice utoljára 2008-ban jelentetett meg lemezt (Triangular). Már azon az albumon is hallható volt, hogy módjával ugyan, de igyekeznek visszacsempészni a korai korszak thrash elemeit. A "Turning Tides" ilyen szempontból még nyitottabb, még egyenesebb: pl. a "State Within A State" torokhangon elkárogott "narratív" részeit akár Dave Mustaine is jegyezhetné. Nem véletlenül jut eszünkbe a thrash metal egérhangú pápája, hiszen ezen a CD-n a Malpractice egyértelműen a "Megadeth meets Fates Warning" jegyében határozza meg önmagát. Érdekes vegyület, főleg ha hozzátesszük, hogy Aleksi Parviainen énekes (Reversion, Soulcage) dallamérzéke most minden korábbinál nagyobbat domborít, amit segítenek a javarészt Joonas "Jope" Koto által fölénekelt vokálok.

 


A Malpractice komponistája egyértelműen Joonas "Jope" Koto gitáros, aki az elmúlt néhány évben egyfajta (zene)szerzői válságot élt át; ezért kellett hat évet várni az új anyagra. A lemez a mai elvárásokhoz, szokásokhoz képest így is meglehetősen rövid lett, a hét szerzemény nincs összesen 45 perc. A dalszövegek egy összefüggő koncepció mentén születtek, s ezt többé-kevésbé a zene is tükrözi (pl. a hirtelen átmenet az első két nóta között). A történet egy nagyon okos és tehetséges srácról szól, akit valamiért sohasem fedeztek föl, nem is lett belőle semmi; egy külvárosi kis lakásban tengeti teljesen közönséges, mindennapi életét. Ezt a tematikát lehet, hogy a banda saját élményei ihlették, hiszen évekig hiába kopogtattak különböző kiadók ajtaján, senki sem volt hajlandó velük szóba állni, a stúdiómunkálatokat megfinanszírozni. Végül saját pénzből, saját magukat "producerelve" készítették el az anyagot, amit azután a Sensory Records hajlandó volt forgalmazni. Szomorú, de manapság nem ritka történet.

Kár, hogy ilyen kurtára sikeredett, mert a "Turning Tides" (ami címe ellenére aligha lesz sorsfordító a banda életében) a Malpractice legérettebb munkája. Én a dobhangzással még bíbelődtem volna egy kicsit, bevontam volna a munkálatokba egy jó billentyűst és az egyébként kiváló gitárosokat is ösztönöztem volna a bátrabb szólózásra (mint azt teszik pl. a címadóban), de a lemez így is méltó párja lesz a másik idei prog-thrash remekműnek, az ausztrál Teramaze "Esoteric Symbolism" című albumának.

 


Tartuffe

Forrás: Dionysos Rising

 

Címkék: 
Malpractice