Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Hogy mikor és hol? Azt nem tudom, de hogy találkozunk, az biztos!” – Szasza interjú

Szendrey Zsolt Károly, azaz Szasza évtizedek óta a magyar rockélet meghatározó alakja, és olyan zenekarok éléről ismerhetjük, mint a Sex Action, az Action és a Zorall. A vele készült interjúnkban szóba kerültek a bandái – köztük a Zorallból való tavalyi kiszállása is –, de örömmel mesélt a családjáról, életre szóló Fradi-rajongásáról, a VIVA TV-nél eltöltött műsorvezetői időszakáról és sok minden másról is.
 
Rockbook: Menjünk vissza egészen a kezdetekhez! Emlékszel még, hogy mikor ragadott magával a zene világa és mikor, minek hatására döntötted el, hogy énekes leszel?
 
Szasza: Amikor rájöttem, hogy dobosként mindig nekem kell legelsőnek és legutolsónak pakolnom. Az énekeseknek amúgy is több nője volt, így döntöttem a mikrofon mellett.
 
Rockbook: A Sex Action annak idején újítónak számított Magyarországon, mivel más nem játszott ehhez hasonló dirty rockot. 
 
Szasza: Egy bulira szoló ötlet volt. Kértem Mátyás Attilát, hozzunk össze egy bandát, okét mondott, azzal a kitétellel, hogy hozzam össze a tagokat. Mindenképp Sex nevű zenekart akartam. A Sex Pistols, Sex-e-pill, már létezett, így adta magát névnek az L.A.Guns - Sex Action című száma. A dirty rock műfaj nem létezett, azt is mi találtuk ki, nem akartunk szegecses metált játszani, inkább a Led Zeppelines vonal volt, ami minket megmozgatott.
 
Rockbook: A Sex Action első koncertje a legendás Fekete Lyuk klubban volt, amelyről mindenkinek van pár jó sztorija, aki fellépett ott. Neked milyen emlékeid vannak erről a korszakról? Mire emlékszel vissza a legszívesebben?
 
Szasza: Mindenre, szuper időszak volt.
 
 
Rockbook: 2004-ben újra összeállt a zenekar, és egy albumot is készítettetek. Mit gondolsz erről az időszakról és ezekről a dalokról?
 
Szasza: A 'Jöhet bármi' lemez volt ebben az időszakban. Minden dal ütős lett, mi írtuk, rólunk is szól, folyamatosan benne van a repertoárban, szeretem ezt a lemezt is.
 
Rockbook: A 2020-as év nem alakult egyszerűen a zenekarok számára, de a Sex Actionnel fel tudtatok lépni a Barba Negra Trackben. Milyen volt színpadra állni ilyen furcsa körülmények között? Idén is láthatja a közönség a bandát?
 
Szasza: Semmilyen furcsa körülmény nem volt. Volt közönség, volt teltház, volt jó zene, volt szuper hangulat. Szerintem 2021 is megy a levesbe.
 
Rockbook: Annak idején az Action kvázi a Sex Actionből nőtte ki magát. Pontosan hogyan és miért történt ez a váltás?
 
Szasza: Váltani akartunk, konkrétan durvulni, és sikerült is: az Összeomlás és a Terror albumok a mai napig is korszakalkotók. 25 év után is mélyen benne élnek az emberekben. Rengeteg erőt adott és ad nekik. Kiirthatatlan belőlük és belőlünk is. Korrekt jövőábrázolás, ami be is igazolódott a mai világunkban.
 
 
Rockbook: A Sex Actionhöz hasonlóan idővel az Actiont is "újraélesztetted", igaz, a társak alaposan kicserélődtek körülötted. Miért tartottad fontosnak, hogy ismét létezzen az Action és hogy állt össze a jelenlegi felállás?
 
Szasza: Mert imádom az Actiont, és korrekt, tiszteletteljes zenészekkel akartam zenélni, így jött létre a mai formáció, Egyházi Gáborral, Szabó Tamással és Sümeghy Tamással. Örömzenélünk, alkotunk, a magunk urai vagyunk, és ez le is jön a színpadról. Az Action a Feketeló Család, amelyben benne a múltunk, a jelenünk. Hihetetlen, hogy negyed évszázad után is mélyen benne él a rajongóinkban, baráti zenekarokban (pl. Don Gatto smiley) zenészekben is. Respect mindenkinek.
 
Rockbook: A Zorallnak kezdettől fogva tagja voltál, és mindenkit váratlanul ért, amikor tavaly nyáron kiderült, hogy nélküled megy tovább a csapat, annál is inkább, mert úgy hírlett, hogy már az új lemez felvételei is megkezdődtek veled. Miért döntöttetek végül úgy, hogy külön folytatjátok?
 
Szasza: A saját döntésem volt. Weisz Kicsi, és Boros Pöpi nélkül már nem volt egységes. 18 év bőven elég volt, lépni akartam, így léptem is. Viccesen mondva: Annyit énekeltem a végén, hogy: „Most kéne abbahagyni”, hogy abba is hagytam.
 
Rockbook: A Zorallal nemcsak hagyományos koncertjeitek voltak: szerveztetek biciklis-, motoros- és evezős túrákat, illetve jártatok Erdélyben és a Felvidéken is, az ilyen programok során pedig igazán jó közösség alakult ki, pedig nem megszokott egy rockzenekartól, hogy ilyesmivel áll elő. Hogy jött ez az ötlet, illetve a te életedben milyen szerepe van a sportnak?
 
Szasza: A túrákat nem én szerveztem. A bringásokat viszont én hoztam össze, mert nem rossz egyedül tekerni, de barátokkal sokkal izgalmasabb! smiley
 
A bringás csapat mai napig is mellettem áll, ők nem zenekar függőek voltak, hanem kerékpár- és baráti társaság “függőek”, továbbra is tekerünk - a lehetőségek szerint - továbbra is egy leutánozhatatlan feelinggel, felkészülten, korrekt irányítással, vezetünk az úton akár 100 embert is. Ismeretlenek is csatlakoznak, “ragadnak” hozzánk, mert elragadja őket a SzaszaBringaBarátiKör - SzPSz feelingje. Van, akinek ilyen a tempója, mint nekünk, van, akiknek nem. Semmi gond, mi együtt vagyunk, koncerteken is, sportban is, barátságban is.
 
Rockbook: Tulajdonképpen mindhárom nagy zenekarod más-más stílusú volt. Melyik áll hozzád a legközelebb? Van még másfajta stílus is, amit szívesen kipróbálnál?
 
Szasza: Mindegyiket szeretem. Van ötletem, amikor lesz rá lehetőség, majd kirukkolok vele.
 
 
Rockbook: Számtalan koncerted volt mindegyik zenekaroddal, a Sex Actionnel pedig még a Guns N' Roses előtt is felléphettél. Vannak olyan bulik, amelyek különösen emlékezetesek számodra valami miatt?
 
Szasza: Rengeteg ilyen van.
 
Rockbook: Egy időben műsorvezetőként is láthattunk: te voltál a VIVA-n futó Megawatt házigazdája. Mennyire állt hozzád közel ez a szerepkör? Szerinted manapság lenne létjogosultsága egy hasonló zenetévének és műsornak?
 
Szasza: Imádtam csinálni, remek gárdával dolgozhattam, minden perce örök értékű, függetlenül attól, hogy lenne-e létjogosultsága vagy sem. 
 
Rockbook: Kiket hallgatsz a legszívesebben és milyen formában? Van esetleg CD- vagy bakelitgyűjteményed, vagy inkább a streamszolgáltatásokat választod?
 
Szasza: Nekem jobb az új verzió, kocsiban, lakásban, bárhol elérhető, persze a különlegességek nem kerülnek fel oda, de ez sem gond.
 
Rockbook: A zene mellett a Fradi a másik nagy szerelmed. Honnan ered a klub iránti rajongásod? Hogy kaptad a felkérést, hogy te legyél a csapat szpíkere?
 
Szasza: Fradizmussal születtem, telefonon kerestek meg. 10 éve vagyok a szpíker, és a lehetőségeimhez mérten alakítom a stílusom. Rendkívüli megtiszteltetés számomra ez a dolog, és az is, hogy a Ferencvárosi Torna Club egy emberként kiállt mellettem.
 
A tiszteletteljes hangulatban a legendás sportolók, bajnokok véleménye mérvadó számomra. A világ legjobb táborával a legkiemelkedőbb hangulat részese lehetek azzal a minimális részemmel, amit ehhez hozzá tudok adni. Boldoggá tesz, amikor ez működőképes. Örök élmény minden pillanat.
 
 
Rockbook: 2020 alaposan átírta minden zenész terveit és teljesen új helyzetet teremtett. Te mivel töltötted az elmúlt hónapokat? Kialakultak esetleg új hobbijaid vagy érdeklődéseid?
 
Szasza: Rá kellett ébredni, hogy itt minden megváltozik. Nem volt könnyű, de hát semmi sem az. Egy biztos: a múltból tanulni kell, továbblépni, haladni azzal, ami van, és felkészülni arra, amit még nem tudunk. Balgaság nyavalyogni a múltunk miatt. A jövőnk olyan lesz, amilyet kreálunk. Én eddig is azt tettem, amit akartam, és azt, ami szórakoztatott – ezután sem lesz ez másképp.
 
Mindenki, aki mellettem áll, tudja, ki és milyen vagyok. Én egy emberként állok ki értük, mellettük. A jövőkép leglényegesebb része a Család. Ez a legfontosabb dolog számomra. Nekem nem csak a hozzámtartozóim vannak, hanem a zene, a sport és a barátság által egy igazi tökös, harcos Családom, határon innen és túl. Csakis velük létezik a jövőképem!
 
Rockbook: Mostanában nem könnyű előre tervezni, de tegyük fel, hogy hamarosan rendeződnek a dolgok. Mikre számíthatunk tőled idén, ha minden jól alakul?
 
Szasza: Teszem a dolgom, bár ahogy már említettem, szerintem ez az év is megy a levesbe! Tisztelet, béke, barátság, kitartás, és jó egészséget mindenkinek! Hogy mikor és hol? Azt nem tudom, de hogy találkozunk, az biztos!
 
 
Tóth Mátyás
 
Fotók: Újlaki Fruzsina, Pogonyi Nóra, RAS-archívum