Időutazás a kezdetekhez, átalakult személyzettel: Queensrÿche, Night Demon beszámoló – Dürer Kert, 2025.02.23.
Queensrÿche, Night Demon – Dürer Kert, 2025.02.23.
Közel hat évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a legendás progresszív metal együttes, a Queensrÿche újra hazánkba látogasson. Mivel a klasszikus felálláshoz képest sajnos alaposan kicserélődött a banda tagsága, emiatt kicsit kedvetlenül indultam a Dürer felé, és voltak kétségeim azzal kapcsolatban, vajon hogyan fogadja be a mai zenekart az egykoron értük rajongó lelkem. Bár a koncert után is kettősség van bennem, azért a mérleg nyelve jelentősen a pozitív irányba billent a buli végeztével.
Az előzenekar a kaliforniai Night Demon volt, nem túl bonyolult, könnyen befogadható power metal zenével. Ez a fajta muzsika abban a zenei korszakban volt népszerű, ahol a ma esti főzenekar még súlyosabb dalai születtek – talán ezért is kerültek ők a bemelegítő pozícióba. A zenekar trióban nyomta, elöl Jarvis Leatherb basszusgitáros-énekes és Armand John Anthony gitáros vitte a bulit. Ők ketten végig izegtek-mozogtak, nagyon intenzíven tolták a műsort, mögöttük pedig Brian Wilson kalapált tisztességesen a dobokon. Jól szóltak, és remek hangulatot teremtettek, gyorsan elszaladt a negyvenpercnyi játékidejük. Mintha valami időgépben rekedt metal banda lett volna a színpadon (már ekkor is), a közönség meg kajálta őket, annyira direkt és érthető volt, amit előadtak nekünk, hogy egyszerűen nem lehetett kikerülni a hatásuk alól, még a gagyiba hajló kabalafigurájuk is besétált egy kehellyel a kezében az előadásuk vége felé. Minden eredetiséget mellőzött a banda és nem kellett komolyan venni őket: klisés koreográfiával, milliószor ellőtt témákkal operáltak, valószínűleg ezért is volt olyan könnyen befogadható, amit prezentáltak.
Night Demon
Utánuk érkezett a Queensrÿche, akiknél ezúttal a 83-ban megjelent, saját nevükre keresztelt „Queensrÿche EP” és első albumuk, a 84-es The Warning került terítékre.
A zenekar rendesen átalakult az utóbbi években, de nem éreződött, hogy az új tagoknak küzdeniük kellett volna a közönség kegyeiért, gyorsan megvettek mindenkit. A banda Todd La Torre-ral az élen is meggyőző, és olyan rock, metal alapműveket tettek le az asztalra, amelyekkel egyszerűen most sem lehet mellélőni. Mindenesetre érdekes az aktuális koncepciójuk, a még heavysebb korszakukból származó dalok bemutatása, pláne egy egész estés koncerten. Mivel az első két hanghordozójukat viszik világkörüli turnéra, így azért volt némi hiányérzetem a nagy slágereik kimaradása miatt, de összességében a koncert teljes zenei élménye jólesett. Ezek, a még a giga sikereik előtt íródott dalaik is hihetetlen mennyiségű technikai megoldást, zenei harmóniát és énekesi bravúrt tartalmaztak, érdekes volt őket negyven év távlatából újra átélni.
Todd La Torre
Todd La Torre hanyag eleganciával bizonyította, hogy ő a legrátermettebb ember a Földön Geoff Tate pótlására: kellő érzelmi töltettel és lélekkel adta elő a klasszikus dalokat, igazi frontemberként vitte végig a koncertet. A banda legújabb tagja, Casey Grillo dobos sincs könnyű helyzetben Scott Rockenfield zseniális dobtémáinak ölelésében: néha kimutatta a foga fehérjét, de azért megbirkózott a ritmusképletekkel. Mike Stone, bár furán festett a megfeszült pózaiban, végig biztonságosan teljesített, és összességében is elmondható mindhárom új tagról, hogy a biztonság lehetett a legfőbb szempont a kiválasztásuk során. A Queensrÿche szekere azért gördül olyan hatékonyan, mert megbízhatóan hozzák a nem is alacsony zenei elvárásokat és vinni akarják tovább a zenekar zászlaját. A szülinapos Michael Wilton – aki kapott is szép, sziporkázó tortát a ráadás elején és nagy éneklést a közönségtől – az egyik alaptag a bandában. Az ő gitárjátéka nélkül nem létezhetne a zenekar: a könnyeket facsaró tiszta akkordjai, a régi harcostárstól Chris DeGarmo-tól megörökölt remek szólói most is fenomenálisak voltak, és persze az sem mellékes, hogy a személyisége is nagyon szerethető.
Michael Wilton
Eddie Jackson, a másik őskövület, „maga a megtestesült basszus hangorkán”: a hangszer ezúttal is morgott, röfögött, böfögött a kezében, sokszor pedig finom betétekkel kísérte csodásan a gitárok érzelmesebb akkordjait, és a vokálokban is nagyon jól egészítette ki Todd La Torre-t.
Eddie Jackson
A három új tag kész témákat kapott kézhez, nekik a már csúcsra járatott dalokat kell előadniuk. Oké, erre mondhatnánk azt, hogy na persze, így azért sokkal könnyebb dolguk van, de ne feledjük, hogy közben igenis nagy felelősség nyomja a vállukat, hiszen napról napra bizonyítaniuk kell a közönség előtt. Ez egyfelől olyan remekül sikerült, hogy amikor becsuktam a szemem – és ezt sokszor megtettem – bizony isten, az eredeti előadókat láttam magam előtt, és nagyon jó élményben volt részem a dalok hallatán, csak hát ilyenkor érkezett a kettősség, mert ha utána a színpadra néztem, nem az a kép fogadott, amit az agyam megőrzött a zenekar csodás korszakaiból, így ezzel nehéz volt mit kezdenem. A cucc kiválóan szólt, remekbe szabott fényeket is kaptunk a műsorhoz, a zenészek pedig összességében nagyon jó kis estét kanyarítottak nekünk.
Casey Grillo
Az elhangzott dalokról csak annyit tudok mondani, hogy szinte pontosan úgy szólaltak meg, ahogy lemezre kerültek, illetve meggyőződhettünk róla, hogy a zenekar már ezekkel a szerzeményekkel is megvillantott valamit oroszlánkörmeiből, pedig akkoriban „még csak a vértjeiket és kardjaikat fényesítették”, a következő albumaikkal rengették meg a metal zenei világot.
Ha ki kell emelnem néhányat az elhangzott dalokból, akkor azokat választanám, amelyeket anno is szerettem ezekről a lemezekről. A csoda dallamokkal megáldott „No Sanctuary”-t, a vibráló „NM 156”-t, a kiválóan építkező „Take Hold of the Flame”-et, és a ráadás hármasát, a „Walk int he Shadows”-t, a pazar „Jet City Woman”-t és a záró „Eyes of a Stranger”-t.
A kettősséget a hallottakkal és a látottakkal kapcsolatban nem tudom elengedni, de örülök, hogy a zenekar él, és ilyen minőséget produkál. Talán még tudnak maradandó dalokat alkotni nekünk ebben a felállásban is. Az biztos, hogy kiváló formát mutattak, feszes és erős előadást nyújtottak, úgyhogy érdemes volt megnézni őket.
A koncerten elhangzott dalok:
Queensrÿche EP:
01. Queen of the Reich
02. Nightrider
03. Blinded
04. The Lady Wore Black
The Warning album:
05. Warning
06. En Force
07. Deliverance
08. No Sanctuary
09. NM 156
10. Take Hold of the Flame
11. Before the Storm
12. Child of Fire
13. Roads to Madness
Ráadás:
14. Walk in the Shadows
15. Jet City Woman
16. Eyes of a Stranger
Rici
Fotók: Török Hajni
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
