Így ünnepelte 40. születésnapját Budapesten a Dream Theater (koncertbeszámoló) - 2024.11.01., Budapest Aréna
Dream Theater - 2024.11.01., Budapest Aréna
Nehéz eldönteni, hogy melyik a jobb: ha egyből, a friss élményekre hagyatkozva írja le gondolatait az ember, vagy ha alszik rá egyet, és megvárja, míg leülepszenek a látottak, hallottak. A Dream Theater 2024. november 1-ei, budapesti koncertje bőven hagy maga mögött gondolkodnivalót. Az talán előre elárulható, hogy a zenekar felé az elvárások, soha nem látott magasságokba törtek, de ez az elmúlt év történései után maximálisan érthetőek is. Hogy ezek az elvárások reálisak voltak-e, illetve, hogy a banda ennek eleget tudott-e tenni, nos, arról később.
A tények tükrében: a negyven éves zenekar visszafogadta Mike Portnoy testvért, aki mindenkor meghatározó figura volt. Nem csupán szédületes játékstílusával, de kiemelekedő színpadi jelenlétével is. Az ő helyén játszó Mike Mangini hangszeres tudása sem elhanyagolható, de akárhányszor vele láttam a DT-t, valami mindig hiányzott. A mérhetetlenül pontos játékhoz társult valami ridegség is, ami fagyottá tette a bandát is. Pedig Mangini egy tündéri figura személyesen is, rá semmiképp nem mondható a rosszfiú szerep. Ellenben Portnoyra, aki inkább a „Dirty”-éra gyerekeként, valami lázadó attitűddel bír, ami mindenkor jót tett a Dream Theaternek, színpadon és dal írásban egyaránt.
A negyvenes évhez közelítve, 2023. októberében robbantották a hírt, hogy Portnoy come back. Ezzel együtt be lett egy új hanganyag lebegtetve, és a turné, ami elérkezett Budapestre is.
A Night Terror címmel megjelent első kislemez. Nos, nem sok minden történik ebben a dalban, bár elég hosszúra sikeredett. Leginkább a biztonsági játék jut eszembe róla. A DT csinált már annyi mindent, hogy bőven van pattern, amikből bármikor összeraknak egy progresszív tételt. Ez történt, sajnos. Jobban örülnék, ha nem a megúszásra játszanának. Okay, az is igaz, hogy egy szédületes, kísérletezős új dal a jegyvásárlókat rémítheti meg, hogy elveszítik a kapaszkodó pontokat.
Apropó jegyvásárlók: őket most semmivel nem lehetett eltántorítani. Portnoy jött és győzött. Rá voltak kíváncsiak, még a harcedzett drímesek is. Többekkel beszélgettem a koncert alatt, volt olyan, aki már kilencedszer jött színházba, és töredelmesen bevallotta, hogy ha nincs ez eszement zseni, akkor már érdektelen számára ez a zenekar.
Mike Portnoy
De mit adott ez az este? Az előjelek, főleg a londoni koncertről felkerült videók inkább rémítőek voltak, mint inspirálóak. Már-már „bonjovis” LaBrie éneklés, jó, ez persze túlzás, de az érződött, hogy nem érkezett még meg James a turné indulásakor. Nem mintha tőle csodát várnánk, mert még hithű DT-kedvelőként is azt kell mondanom, évek óta nem jó a teljesítménye. De, és itt azért bevédeném: a lehetőség adott, hogy backing trackek segítsék munkáját, de nem élnek vele. Már csak azért sem, mert ez a banda nem takt-jelre zenél, a szív ritmusa viszi az előadást. A budapesti koncerten ez pontosan érezhető is volt, sajnos. Olyan lebegése volt helyenként a műsornak, ami sok esetben már a világ legjobb riffjeit is veszélyeztette. Hol lassabban, hol gyorsabban, sajnos helyenként kifejezetten zavarón ésszerűtlen tempóban játszottak. Az, hogy a második etapot kezdő Night Terror elejére LaBrie nem érkezett meg a színpadra, végképp azt erősítette meg bennem, hogy nincs ez az egész színház komolyan véve. Csináljuk meg, toljuk le, úgy is szeretni fogják a népek.
James LaBrie
És igazából szerettem, ezekkel együtt is. Bár szinte semmit nem hallottam John Myung hangszeréből, annál többet John Petrucci gitárjából, és Jordan Rudess szintijeiből. Nem vagyok már huszonéves, így a közel 3 órás set-et annyira nem éreztem indokoltnak, de itt is cáfolom magam, hiszen csak egy 40-es jubileum jegyében találkoztunk. Ezen az estén igyekezetek a zenélésre helyezni a hangsúlyt: hiába volt háromosztatú led fal, az azon megjelenő vizuálok inkább fércmunka voltak, mint valami jól és szépen felépített világ kísérő elemei. Többet ért volna, ha néhány kameraképpel kézközelieket mutatnak a hőseinkről. A hangosításról, mint állandó honi kritikai pontról csak annyit, hogy biztosan volt pontja az Arénának, ahol hozzátett az élményhez, én nem találtam meg ezt a pontot. Amivel csupán annyi a bajom, hogy egy Mirror, vagy épp a Home zseniális témái is csak azért dörrentek meg, mert a lelkemben úgy akartam hallani. A fülem mást mondott.
John Myung
John Petrucci
Ezek után mi a summám? Voltam már jobb Dream Theater koncerten, de újra Portnoy szereplésével látni nagy élmény volt. A 2025-ben érkező lemez kap egy esélyt, hogy a zenekart a szép emlékek polcára teszi, vagy visszaadja a rajongás tényét.
A koncerten elhangzott dalok:
I. felvonás:
01. Metropolis Pt. 1: The Miracle And The Sleeper
02. Act I: Scene Two: I. Overture 1928
03. Act I: Scene Two: II. Strange Déjà Vu
04. The Mirror
05. Panic Attack
06. Barstool Warrior
07. Hollow Years (demó verzió)
08. Constant Motion
09. As I Am
II. felvonás:
10. Night Terror
11. This Is The Life
12. Under A Glass Moon
13. Vacant
14. Stream Of Consciousness
15. Octavarium
Ráadás:
16. Act II: Scene Six: Home
17. Act II: Scene Eight: The Spirit Carries On
18. Pull Me Under
Pócsi István
Fotók: Máté Évi
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
