Bejelentkezés

x
Search & Filters

Interjú Vajda "Sóder" Péterrel, a Kowalsky meg a Vega dobosával, a Rocksuli igazgatójával



2014. szeptember 8–án tartja nyilvános megnyitóját a Budapesti Rocksuli. A patinás múlttal rendelkező debreceni iskola mintájára alapozva, immár harmadik évadját kezdi Budapest szívében, a Városligeti Dürer Rendezvényházban. A közelgő megnyitó alkalmából beszélgettünk Sóderral, a Kowalsky meg a Vega dobosával, aki alapította és egyben igazgatja is az iskolát.
 

 

Rockbook: Debrecenben ha jól tudom, már a kilencvenes évek legelejétől létezik egyfajta komolyabb zeneoktatás aktív zenészekkel, amit Rocksulinak hívnak. Te is ott kezdtél! Mesélnél magadról, hogy Te miként kerültél bele ebbe az egészbe?

Vajda Peti: A Rocksuli gyökerei 1989-ig, Debrecenig nyúlnak vissza. A suli atyja Vincze Béla, akiben egy osztrák Jazz-rock szeminárium után fogant meg a Rocksuli gondolata, ám a megvalósításig göröngyös út vezetett. Végül a Más-Mozaik Szociokulturális Egyesület szárnyai alatt, háromfős tanári létszámmal megkezdődhettek az első órák. Jómagam  1991 – ben kerültem a képbe, mivel én is ott kezdtem, mint tanonc Tiba Sanyinál, aki most Koncz Zsuzsánál dobos, aztán Kónya Ábelnél folytattam. Miután eljutottam arra a szintre, hogy tovább is tudjam adni tudásomat oktattam is vagy nyolc évet ott. Az iskola tanári kara az elmúlt két évtized alatt húszfősre hízott, szellemisége pedig átlépte Debrecen határait.

Rockbook: Mivel elég főváros centrikus felfogás van hazánkban, sokáig itt Pesten nem is tudták, mi is ez a Rocksuli. Szervezett formában a Kőbányai Zenei Stúdión kívül nem volt más lehetőség, csak a magántanáros tanulás, szolfés, mi egy más.  Miben különbözik a Ti Rocksulitok a Póka féle Kőbányaitól?

Vajda Peti: A Kőbányai iskolába csak komoly előképzettséggel lehet felvételt nyerni. Nálunk a Rocksuliban nincs korhatár, nincs felvételi, hiszen a cél az, hogy minél közelebb kerüljenek az emberek a zenéhez, a zenéléshez. Két véglet: van három éves meg ötvenöt éves tanulónk is. Itt minden azon múlik, hogy a jelentkező akar-e megtanulni zenélni. Profi tanárok, akik elismert zenekarokban nyomják az ipart, átadják a tudásukat, annak, aki kíváncsi rá, és hajlandó otthon is gyakorolni. Diplomát nem adunk ugyan, de kerültek ki befutott zenészek is az iskolánkból, akár magamat is említhetném. Szóval egy kicsit szabadabb az egész, lazább felfogás mellett, és magán a tanulón is múlik, hogy meddig jut el. Hiába oktatna itt dobra Mike Portnoy valakit, aki nem gyakorol eleget otthon, és úgy jön vissza a következő órára, hogy majd csak lesz valahogy.

Rockbook: Mikortól és hol van ilyen oktatás itt Pesten? Van még másik helyszín is az országban?

Vajda Peti: 2012. január óta Budapesten is dübörög a rock oktatás, köszönhetően annak, hogy felköltöztem a fővárosba. 2013 szeptemberében pedig a ceglédi iskola is megnyitotta kapuit ugyan ilyen szellemben. Időközben oktatásra már nincs időm,  mivel a zenekar mellett (Kowalsky meg a Vega) nem marad időm , de megteszik helyettem más elismert zenészek.

Rockbook: A Dürer Rendezvényházban van próbaterem, stúdió is. Milyen a helyszín oktatás szempontjából?

Vajda Peti: A Rocksuli az Ajtósi Dürer sor 19-21. szám alatt található, a Dürer Stúdióval egy épületben, fent az emeleten. Vincze Béla, mikor meglátta a jelenlegi helyszínt, azt mondta, ha annak idején Debrecenben ilyenek lettek volna a körülmények, mint itt, akkor sokkal könnyebben lett volna minden. Isten tudja, meddig jutottunk volna el! Szóval nem panaszkodom, teljesen ideálisak a körülmények, meg maga a Dűrer is kiváló helyen van minden szempontból. Itt az emeleten van próbaterem, stúdió is, amit jelenleg is több banda használ. Adottak a háttérhez az erősítők, keverők, hangszerek, miegymás. Remek zenei központ szeretnénk itt csinálni.

Rockbook: Hogyan állnak össze a tanszakok és a vizsga? Milyen zenei stílusokat lehet tanulni?

Vajda Peti: Mivel rocksuli, nyilván az ehhez kapcsolódó stílust lehet itt tanulni, legyen az blues, rock, pop vagy akár death metál. Van dob, gitár, billentyű, ének, ami tanulható. A tanszakok meg úgy állnak össze, hogy két félév van heti egy óra oktatással egyénileg vagy kis csoportokban az előbb említett műfajokban, ami tizenhét alkalmat jelent félévenként. Az utolsó négy órában már a féléves záró koncertre készülnek zenekari csoportokban, stílus szerint, mert az oktatók összeraknak egy-egy bandát, dobost, gitárosokat, énekest esetleg billentyűst, amit nevezzünk zenekarnak, akik nyilvánosság előtt játszanak majd el egy adott számot. A félév végén a hallgatókat a „mélyvízbe dobják” és színpadra állítják a zenekarokat. A zenekari gyakorlatokon megtanulják közösen előadni azokat a dalokat, amiket ők, vagy a tanáruk választott ki, majd közösen begyakoroltak.  Az alkalmi zenekarok tagjainál gyakran az első próba egyet jelent az első találkozással is, de a közös munkából sűrűn születnek barátságok és későbbi együttműködések is. Egy ilyen koncerten 3 - 400- an is vannak, persze a hozzátartozókkal együtt. A koncert az épület falain belül zajlik egy nagy koncertteremben. Legutóbbi alkalommal harminchat számból állt a repertoárt, melyek mindegyikét másik zenekar játszott. Egy-egy produkcióba együtt zenélnek a diákok a tanárokkal, de mindig hívnak sztárvendéget is, aki szintén beszáll pár szám erejéig a közös zenélésbe. A közönséget pedig bármely klubzenekar megirigyelheti!
 

 

Rockbook: Mikor van a beiratkozás, milyen a tanrend? Egyáltalán kik jelentkezhetnek?

Vajda Peti: Most lesz szeptember 8-án délután négykor az évnyitó és beiratkozás, amikor itt lesz az összes tanár, lehet kérdezni is, vagy ilyen mini koncerteken meg is lehet hallgatni Őket.  Itt is féléves tanrend van, a foglalkozások pedig két-háromfős csoportokban zajlanak hatvan perces órában (egyéni óra esetében negyvenöt percben), heti egy alkalommal. A kis létszámú csoportoknak köszönhetően a tanárok mindenkire egyénileg is tudnak időt szánni, így a tanrend mellett van lehetőség arra, hogy mindenki az általa preferált műfajban szerezzen jártasságot, legyen az a blues, a rock vagy a jazz.

 

Egy félév tizenhét alkalomból áll, mely idő alatt a szakmai és a gyakorlati rész mellett elméletet is oktatnak egy-egy találkozáskor. Bárki jelentkezhet, aki érez magában affinitást a zenéléshez, legyen haladó vagy teljesen kezdő, aki sohasem fogott hangszert a kezében. Minden új beiratkozott tanuló kap egy 5% kedvezményt biztosító kártyát, melyet a Hangszerarzenál hangszerboltokban, ill. a webshopon történő vásárlásnál használhat fel. Itt az esemény, ha valaki csatlakozni akar: https://www.facebook.com/events/921452711204355/
 

    
Rockbook: Milyen felszerelés áll rendelkezésre? Mondj néhány példát!

Vajda Peti: Külön termekben folyik az oktatás, van gyakorló erősítő, dob meg minden. Szóval, ha valaki messziről jön, még a gitárját sem kell hoznia, bár a saját felszerelését jobban ismeri, azon talán könnyebben megy, de mondom, van minden, ami kell, de dobfelszerelést ne hozzon magával…(nevet)

Rockbook: Úgy tudom, van nyári zenetáborozási lehetőség.

Vajda Peti: A debreceni sulinak van Kékeden egy tábora évek óta. Az ugyan erről szól, egy hét alatt, mint itt egy félév. Rengeteg gyakorlás, koncerttel a végén, meg hát marha jó buli a fiataloknak. Idén csináltunk egy ovi sulit is kicsiknek, egész jól sikerült.

Rockbook: Van támogatótok, vagy csak a tandíjból tartjátok fenn ezt az iskolát?

Vajda Peti: Nincs szponzorunk, csak a tandíjas bevétel van, meg lelkesedés. Szóval szívesen vesszük, ha valaki lát fantáziát ebben és beszáll.

Rockbook: Említsünk meg néhány ismert zenészt, akik segítenek az oktatásban!

Vajda Peti:  A tanári gárda:

Dob: Kovács Norbert (MrsColumbo), Joubert Flóra, Markó Ádám (Special Providence, Kartel, Hrutka Robi), Rékasi Attila (Subscribe)

Gitár: Kállai Jani (K3), Nagy Gábor (Wasabi KHT, ex-Zanzibar), Csányi Szabi (Black-Out),

Billentyű: Pulius Tamás (Mocsok 1 Kölykök)

Basszusgitár: Fekete Tibor Samu (Ákos), Fehérvári Attila (Black-Out, Special Providence)

Ének: Pulius Tamás (Mocsok 1 Kölykök), Terecskei Rita (Zanzibar)

A debreceni és budapesti Rocksulis koncerteken eddigi vendégeink voltak: Tátrai Tibor, Lukács László, Fejes Tamás, Kowalsky, Bugs, Szekeres András és Barbaro Attila, Tolcsvay László, Hobo, Jamie Winchester és Hrutka Róbert, Temesi Berci, D. Nagy Lajos, Cipő, Roy és Ádám, Takáts Tamás, Trócsányi Gergő, Horváth István Pityesz, Janó Mihály, Nagy Levente, Kalapács József, Fehérvári Attila, Wyrfarkas, Terecskei Rita, Nagy Gábor, Sidlovics Gábor, Laár András, Molnár Máté, Szabó Erik, Beck Zoli, Csató Péter, Falat, Mátyás Attila, Bense Sanyi, Ölveti László, Road, BlindMyself, Solti János, Ördög Tibor „Csipa”, Késmárki Zsolt. Ez a hagyomány minden évben folytatódik.

Rockbook:  Ez zárásnak pont jó lesz, köszönjük az interjút!

Elérhetőségek: https://www.facebook.com/rocksulibudapest

http://rocksuli.hu/
 


Juhász Peti
 

Címkék: 
Kowalsky meg a Vega
Rocksuli
Vajda Péter