Jeff Scott Soto: "Yngwie Malmsteen mellett tanultam meg, hogy mit ne csináljak a zeneiparban"
Jeff Scott Soto egy rádióinterjúban elmondta, hogy az Yngwie Malmsteen-nel való együttműködése során tanulta meg, hogy mit hogyan csináljon és ne csináljon a zeneiparban, valamint két tanácsot is adott a fiatal zenészeknek.
"Yngwie mellett tanultam meg, hogy mit csináljak és mit ne csináljak a zeneiparban. Nem is konkrétan rajta, hanem inkább a menedzsmenten keresztül. Figyeltem, mit hogyan csinálnak, és eldöntöttem, hogy én nem így fogok eljárni a saját jövőmmel és karrieremmel kapcsolatban. Szóval tanulságos időszak volt és alapjaiban határozta meg a következő lépéseimet. Talán éppen ennek köszönhetem, hogy még mindig itt vagyok.
Két dolgot szoktam mondani, amikor azt kérdezik, hogy mit tanácsolnék a fiatal zenészeknek. Az egyik az, hogy ha tényleg ez az álmuk, akkor ki kell tartaniuk. Lehet, hogy sok elutasítással szembesülnek majd, de előbb-utóbb megkapják azt a bizonyos igent, ami igazokni fogja, hogy tényleg ott a helyük. A második - és ez a fontosabb - az, hogy ismerjék meg a zeneipar működését, mert nagyon sokféleképpen átverhetik és lehúzhatják őket. Akár úgy is, hogy még csak észre sem veszik. Megtörténhet, hogy egyszer csak azon kapják magukat, hogy eladtak egymillió lemezt, de még mindig egy szakadt tragaccsal járnak."
Yngwie Malmsteen 2025. augusztus 5-én Budapesten, a MOMKultban lép fel. Vendégek: Spirit War, Andry
A Livesounds bemutatja: The 40th Anniversary Tour - From Rising Force to Parabellum
2025. augusztus 5., kedd 19 óra
Budapest, MOMKult
Yngwie J. Malmsteen koncert. Vendég: Spirit War, Andry
Belépő: ülőjegyek 21.900 Ft, állójegyek 16.900 Ft



