Jesse Leach elárulta, mikor készülhetnek új Killswitch Engage dalok
A Killswitch Engage frontembere, Jesse Leach a Rebel Radio-nak adott interjút, amelyben elárulta, mikor jelenhetnek meg azok a dalok, amiket még a tavaly megjelent This Consequence album munkálatai során rögzítettek, valamint arról is beszélt, hogy mikor készülhetnek új számok.
"Összesen tizennégy dalt vettünk fel, amiből négy maradt ki. Ezek közül egy már szép csendben megjelent egy válogatásalbumon, amellyel egy állatmenhelyet támogattunk és valószínűleg hasonló lesz a helyzet a következő számmal is, a másik két nótát pedig egy kislemez formájában adjuk majd ki pár hét múlva.
Manapság sok zenekar EP-ket ad ki nagylemezek helyett és nekem sincs ez ellen kifogásom. Nem csináltunk még ilyesmit, de már beszéltünk róla, hogy érdemes lenne tennünk vele egy próbát. Az biztos, hogy ez felgyorsítaná a folyamatot és úgyis mindig vannak olyan dalok, amelyek végül nem kerülnek fel a lemezre, úgyhogy talán jobb is lenne, ha csak öt-hat igazán jó nótára koncentrálnánk, ami aztán EP-n, kislemezen vagy exkluzív vinylen jelenne meg. Izgalmas kaland lenne a jövőben.
Ami a dalszerzést illeti, szerintem 2027 elején vagy közepén vágunk bele, de ez persze attól is függ, hogy mennyi időnk lesz és mennyire tudunk az alkotásra fókuszálni. Úgy nehéz új dalokon dolgozni, hogy folyamatosan úton vagyunk és hamarosan három turnénk is lesz egymás után, de már szóba került, hogy jövőre kellene csinálunk valamit."


