Bejelentkezés

x
Search & Filters

A koncert hőfokát a kezdeti percektől sikerült magasan tartani - King King: 'Live' lemezkritika

Skót-szoknya és blues-rock. Ezek a brit King King elmaradhatatlan védjegyei. Előbbi a nemzeti hovatartozás, az identitás külsődleges, látható jele. Naná, hogy a frontember csinos pocakján feszül! A muzsika persze nagyságrendekkel fontosabb, egyelőre maradjunk mégis a száraz tényeknél.

Negyedik kiadványához érve a King King élőben mutatja meg magát. Az utóbbi kitételt szó szerint értsétek, hiszen a skót úriemberek nem fukarkodtak: a két CD mellé DVD-t is pakoltak a (digi)packba.

Az említett műfaj mostanra kilökődött a zeneipar fősodrából, mégis. Amiképp a jazz stílusirányzatai tovább élnek, megmaradva egymás mellett (a száz-pluszos ragtime-ot is művelik, nem kell messzire menni, elég Kecskemétig, a hagyományos Bohém Fesztiválra), ezért szinte természetes, hogy ennek a muzsikának sem szűnt meg az élettere, a létjogosultsága. „Hazai pályán”, Glasgow egyik klubjában rögzítették a bulit. Megkockáztatok egy becslést a nézőszámot illetően, hiszen talán mást is érdekel, hogy mekkora közönsége lehet otthon a King Kingnek? Nos, ha nem csapott be nagyon a halszem-optika, ezerötszáz fő körülire tenném a létszámot, a mi Barba Negra klubunkra emlékeztető helyiségben. Mindezt (Gastroblues-fan lévén) elismerésre méltó mutatónak tartom, úgy fél évszázaddal a brit „nevelésű” műfaj aranykora után.

A legfontosabb kérdés mégis az, hogy mennyit tud róla a „duplán megkoronázott” négy fiú? A válasz egyetlen szóval megadható: mindent!

 

 

Van sejtésetek, hogy a „hagyományos” trió-felállást mennyire megdobja egy Hammond? Nos, a King King ezt nagyon jól tudja, mi  több: remekül alkalmazza! Aligha véletlen, hogy idejekorán lejött mindez a British Blues Awards kurátorainak, akik a debütáló lemezükért – ha jól tudom, abban az évben, de persze másik kategóriában – Ian Siegalt is győztesnek hirdették? A zenei irányvonal és a színvonal tartásával később is hullott rájuk – nem ritkásan - ilyen-olyan díjeső. A szakmai nívó tehát aligha kérdőjelezhető meg, amiből nem tettek engedményeket a koncertanyagukkal sem. Sőt!

Sikerült hozzátenniük azt az elevenséget, „dögöt” és lelkesedést, vagyis mindazokat a tényezőket, amelyek az élő felvételek varázsát adják! Nem mellesleg: méltóképp összegzik is a közel egy évtizedes pályafutásukat. Emellett tényleg egyfajta adalék csupán, hogy a nagyszerű gitáros Alan Nimmo énekhangja kifejezetten illik a Hammond hangzásához.

Azzal együtt, hogy a koncert hőfokát a kezdeti percektől sikerült magasan tartani a műfaj legjobb hagyományainak felmutatásával és egyéniségük hozzáadásával, mégis a buli vége lett igazán parádés, amikor tök lazán eleresztik a kezüket a srácok, hosszan kivezetve az utolsó (a tulajdonképpeni ráadás-)blokk dalait. Közte Eric Clapton egyik gyönyörű lassú bluesával, amely az Old Love címet viseli, és amely csak a DVD-verzión látható-hallható.

 

Bár a hazai közönségnél nincs elevenebb dopping zenészek számára, hasonló hangulatú előadást várhatunk március 22-én szerdán az A38-on. Ám, ha csupán 90%-ra teljesítik a srácok azt, amit a három korongos Live-on megmutattak, egyetlen rossz szavunk sem lehet rájuk.

 

 

Olasz