Különleges turnét tervezett az Anthrax két énekesssel, Joey Belladonna-val és John Bush-sal
John Bush a napokban az Eonmusic-nak adott interjút, amelyben elmondta, hogy az 1999-es Return of the Killer A's válogatásalbum megjelenésének idején felmerült egy különleges Anthrax turné ötlete, amelyen ő és Joey Belladonna is énekelt volna, de a projekt végül nem valósult meg.
"A válogatáslemez megjelenésekor felvetették, hogy tarthatnánk egy ilyen turnét és akkor maximálisan támogattam ezt az ötletet, mert ez a koncepció nagyon izgalmasnak számított. Persze manapság már ott a Helloween, akik nem is két énekessel nyomják, hanem hárommal és nekem is nagyon bejön, amit csinálnak, de akkoriban egyáltalán nem volt megszokott az ilyesmi, ezért is pártoltam annyira, de végül nem lett belőle semmi.
We've Come for You All kiadása után (2003 májusában) ismét feldobták ezt a lehetőséget, de akkor már úgy reagáltam rá, hogy egyszer adtam neki egy esélyt, akkor nem jött össze, szóval inkább hagyjuk, de ha nekik ilyen fontos az újraegyesülés, akkor csinálják meg nélkülem. Tehát akkor már nem vonzott ez a kétfrontemberes ötlet, az első alkalommal viszont abszolút benne lettem volna."

John Bush
Fotó: Gary Wolstenholme/Redferns, Getty Images, Chiaki Nozu/WireImage via Getty Images


