Ma 35 éves az Anthrax 'Persistence of Time' albuma (lemezismertető)
Pontosan 35 éve, 1990. augusztus 21-én látta meg a napvilágot az Anthrax egyik legkomorabb és legérettebb lemeze, a Persistence of Time.
Szinte biztos, hogy egypólusú lenne az amerikai thrash metal a New York-i színtér nélkül. Az Anthrax, az Overkill (ők egyébként New Jersey-ből származnak, de szorosan kötődnek a New York-i közeghez), a Carnivore, a Whiplash és a Nuclear Assault próbálta egyensúlyban tartani a két part közötti zenei mérleghintát. Ráadásul a Bay Area thrash bandákkal szemben másfajta stílust képviseltek: zenéjükön jobban érződik a hardcore és punk hatás, nem annyira technikásak, mint kaliforniai társaik. Nyersebb hangzás, súlyosabb riffek és groove-ok jellemzik, társadalmi és politikai mondanivalóval fűszerezve.
Írásom főszereplője, az Anthrax még egy lapáttal rátett minderre, hiszen ők a képregényes, humorosabb elemeket is beépítették a zenéjükbe. Ráadásul Joey Belladonna klasszikus heavy metal stílusban, tisztán énekel, Scott Ian groove-os és agresszív riffjei mellett Charlie Benante erőteljes, technikás dobolása szintén egyedivé teszi a hangzásukat.
A Persistence of Time az Anthrax ötödik albuma, amelyet a következő felállás rögzített:
- Joey Belladonna – ének (ez volt az utolsó stúdióalbuma a zenekarban egészen 2010-es visszatéréséig)
- Dan Spitz – gitár
- Scott Ian – gitár
- Frank Bello – basszusgitár
- Charlie Benante – dob
Akkoriban a zenekar nehéz helyzetben volt. Nem is csoda, hogy a Persistence Of Time az Anthrax legkomolyabb és legkomorabb produktuma. (Ráadásul egy stúdiótűz miatt a 100 000 dolláros kár is érte a bandát). Scott Ian szerint az album egyértelműen tükrözte a társaság lelkiállapotát és művészi irányváltását. Charlie Benante pedig úgy emlékezett vissza, hogy sokat kísérleteztek a hangzással, tudatosan törekedtek a súlyos, letisztult megszólalásra.
A nyitó Time egy tempós, erőteljes szerzemény, bár számomra az énektémák kevésbé működnek. A következő három dal, a Blood, a Keep It in the Family és az In My World viszont hibátlan. Az elsőben erős riffek és súlyos alapok, a másodikban zseniálisan épített átmenet középtempóból egy keményebb, ütősebb részbe, míg az In My World minden fronton odacsap: itt már az énekdallamok is működnek, ráadásul kemény zenei alapokon. Érdekes, hogy az első négy szám egyaránt hét perc körüli játékidővel bír. A Gridlock viszont újra a Time-hoz hasonló érzést kelt bennem.
Az Intro to Reality az Anthraxtól szokatlan, instrumentális darab, amelyre akár a progresszív jelzőt is rá lehetne aggatni. Vidámabb hangvételű szerzemény, ami jó kontrasztot ad a többihez képest. A Belly of the Beast a zenekar játékosabb oldalát villantja meg, és szintén kevésbé komor.
Feldolgozás is került a lemezre: Joe Jackson Got the Time című dala. Meghallgattam az eredetit is, és maradjunk annyiban, hogy az Anthrax-verzió köröket ver rá. Érdekesség, hogy a Persistence of Time dalai közül manapság is ezt játsszák a koncerten.
A H8 Red ismét a Time-hoz hasonló karakterű szám, míg a két záródal – One Man Stands és Discharge – dühödt hangulatot sugároz.
A lemez az Egyesült Államokban aranylemez lett, a Billboard 200 listán pedig a 24. helyig jutott.
Összességében a Persistence of Time az Anthrax egyik legkomolyabb és legérettebb albuma, amely nemcsak zenei, hanem érzelmi szinten is fordulópontot jelentett: egy komorabb, felnőttebb korszak kezdetét.
Az album dallistája:
01. Time
02. Blood
03. Keep It in the Family
04. In My World
05. Gridlock
06. Intro to Reality
07. Belly of the Beast
08. Got the Time (Joe Jackson cover)
09. H8 Red
10. One Man Stands
11. Discharge
Fodor Attila
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
