Ma 45 éves Ozzy Osbourne első szólólemeze, a 'Blizzard of Ozz' (lemezismertető)
45 éve, 1980. szeptember 20-án jelent meg Ozzy Osbourne első szólólemeze, a Blizzard of Ozz. Az albummal az énekes, Randy Rhoads-szal az oldalán bebizonyította, hogy egyedül is képes kiemelkedő albumot készíteni.
A ’70-es évek végére a Black Sabbath komoly válságba került – Geezer Butler szavaival élve a zenekart gyakorlatilag „a kihalás fenyegette”. Az 1978-as Never Say Die! nem bizonyult túl sikeresnek, ráadásul Ozzyt egyre kevésbé érdekelte a banda sorsa. Végül megváltak tőle, amit az énekes árulásként élt meg, és a szólókarrier mellett döntött. Összehozott maga köré egy ütős, tapasztalt csapatot, ugyanakkor meg kellett birkóznia azzal is, hogy a Sabbathban nem ő írta a szövegeket – most viszont ez a teher is rá hárult.
A Blizzard of Ozz zenészei a következők voltak:
- Randy Rhoads – gitár (Quiet Riot)
- Bob Daisley – basszusgitár (Rainbow)
- Don Airey – billentyűk (Rainbow)
- Lee Kerslake – dob (Uriah Heep)
Ez a társaság Ozzy egyéniségével és Rhoads zsenialitásával kiegészülve egy energikus, friss és a Sabbathnál jóval kevésbé komor lemezt hozott létre. A nyitó I Don’t Know rögtön megadja az alaphangot Ozzy utánozhatatlan dallamvezetésével és Rhoads gitárjátékával. A Crazy Train tovább fokozza a lendületet: ikonikus riff indítja, a refrénben teljesedik ki, és a gitárszólóval válik igazán felejthetetlenné. Egyébként ez volt Ozzy és Rhoads első közös szerzeménye.
A Goodbye to Romance Beatles-hatásokkal fűszerezett, érzelmes búcsú a Black Sabbath-os múlttól. A rövidke, instrumentális Dee, Rhoads édesanyjának állít emléket. A Suicide Solution sötétebb tónusú, igazi metal nóta, amelynek utóélete is ismert: 1985-ben egy amerikai tinédzser öngyilkossága kapcsán beperelték Ozzyt, ám a bíróság elutasította a keresetet.
A Mr. Crowley a lemez egyik csúcspontja: Don Airey ikonikus billentyűfutamaival, Rhoads elementáris gitárjátékával és történelmi jelentőségű szólójával. A No Bone Movies könnyedebb, játékosabb tétel a pornófüggőségről – ez az egyetlen dal, amelynek társszerzőjeként Lee Kerslake is szerepel. A Revelation (Mother Earth) már jóval komorabb: Randy gitárjátéka súlyt ad a dalnak, a zongorás rész pedig némi reményt csempész a drámai, apokaliptikus vízióba. A lemez a lendületes, dallamos Steal Away (The Night)-tal zárul.
Ozzy saját bevallása szerint a Sabbathból való kirúgása után nagyon mélyről indult, Randy Rhoads azonban új irányt szabott zenéjének. A felvételek idején maguk sem hitték, hogy siker lesz az albumból, mégis mérföldkővé vált: először lehetett igazán önmaga. A kritikusokat is meglepte, akik nem bíztak benne, de Rhoads gitárjátéka új dimenziókat nyitott. A rajongók szenvedélyesen fogadták: Ozzy nem csupán visszatért, hanem újra értelmezte önmagát.
Az Egyesült Államokban ötszörös platina lett a Blizzard of Ozz, a Rolling Stone minden idők 100 legjobb metalalbuma között a 9. helyig jutott. 2002-ben újrakiadásra került, a YouTube-on pedig a Mr. Crowley 24 milliós, a Crazy Train pedig 72 milliós nézettséget halmozott fel.
Elmondhatjuk tehát, hogy a Blizzard of Ozz generációkra volt hatással: Randy Rhoads virtuóz gitárjátéka új szintre emelte a metal gitározást, komplexebbé és művészibbé téve a műfajt. Ozzy Osbourne pedig megmutatta, hogy egyedül is képes sikereket elérni – és ez még csak a kezdet volt!
A Blizzard Of Ozz dallistája:
01. I Don’t Know
02. Crazy Train
03. Goodbye to Romance
04. Dee
05. Suicide Solution
06. Mr. Crowley
07. No Bone Movies
08. Revelation (Mother Earth)
09. Steal Away (The Night)

Fodor Attila



