Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Mágikus kontinuum”: MGLA, In Twilight’s Embrace, Odium Humani Generis koncertbeszámoló - Instant Fogas Komplexum, 2022.09.02.



A lengyel black metal triumvirátus vonzó péntek esti programnak tűnt, ezért eldöntöttük, hogy megyünk, ráadásul a fő attrakciót évek óta nem láttam, kolosszális színpadi teljesítményük pedig azóta is élénken bennem él. A koncert előtt egy nappal (abszolút nem meglepő módon) sold-out lett a buli, mondjuk, ezen annyira nem csodálkozok, ugyanez történt 2016-ban is. Nem sok banda ragad bele ennyire az emlékezetembe, de a 2019-es Rockmaratonos performance nekem máig fontos mércének számít „kozmikus fekete súlyosság” szempontjából. Úgyhogy fogtuk magunkat, időben megérkeztünk az Instant Fogas komplexumba és ahogy betettük a lábunkat, már kezdett is az első zenekar. Időzíteni tudni kell.
 
A beszédes nevű Odium Humani Generis hordájához nem volt még szerencsém. Kíváncsiságképp belefüleltem a debütbe, a Przeddzien semmi újat nem tesz hozzá a műfajhoz, régivonalas standard black metal. Nem mondom, hogy rossz, amit csinálnak, de pár atmoszférikusabb részen kívül nem sok minden fogott meg bennük. Kicsit olyan érzésem volt a koncertjük közben, mintha egy lecsupaszított, vérszegényebb Mgla kópiát látnék, ilyen ultra-light kivitelben, de semmi extra. Többnyire a középtempók és tuka-tukák domináltak, a hangzás azért hagyott némi kivetnivalót maga után: a dobot nehezen bírtam kivenni a hangképből, a pergőt néha nagyítóval kellett keresni a gyorsabb részeknél. Oké, corpsepaint és a színpadkép is rendben volt, de lehetett volna sokkal izmosabb, kraftosabb az egész. Ráadásul elég halkan szóltak, gondolom direkt nem lett odatekerve a cucc (oké, ezt is értem, opening act) ez nyilván vont le valamennyit a performance-uk erejéből. A technikai tudásuk megvan, csak a (több) tűz hiányzott belőlük.
 
Odium Humani Generis
 
Az In Twilight’s Embrace sötétlő auráját már megcsodálhattam élőben az idei Lowland fesztiválon. Ott remekül teljesítettek: klasszik Watain inspirálta zord zenéjük, túlvilági dallamokkal átszőve megtette a kellő hatást, még a nagy hőség ellenére is. Azt nem mondom, hogy totál egyedi amit csinálnak, de muzsikájuk / az ITE entitás személye, szépen kitapintható. Ha nem is olyan markánsan, mint egy Ascension vagy Darvaza esetében, azért náluk szintén fellelhető az a bizonyos szentségtelen fekete mag. 
 
Gyakorlatilag percre pontosan kezdték ők is (akár csak az OHG) ahogy a running order-ben le lett írva és a legszembetűnőbb dolog, amit tapasztaltam, az a sound javulása. Az OHG-hez képest az ITE nagyságrendekkel jobban szólt, sőt sikerült egészséges hangképet kikeverni nekik. Bentebb is merészkedtem, a keverőpult elé, kissé balra, ahol gyakorlatilag tökéletesen hallottam mindent. Énekesük nem az a tipikusan egyhelyben, rezignáltan, karót-nyelve, besátánozott katatón pózban álló figura: Cyprian Lakomy izíg-vérig frontember, semmilyen megjátszás nincs benne. Hiteles csávónak tűnt. Óriási beleéléssel és lendülettel nyomta végig a bulit, néha varázsolt nekünk az ujjaival, de többnyire zúzott és istentelen hangon károgta az ITE sorait. Bizonyos helyeken másabb énektónust használt, ahol zenéjük megkívánta. Az pedig maradt továbbra is az, amit már tapasztaltam: súlyos, sodró lendületű, hangulatos black metal, maximálisan élvezhető formában tálalva. Volt benne feeling és dinamika. Amit nagyon megkedveltem bennük (és ezt kevés mostani együttes vagy ismeretlen csapat tudja utánuk csinálni) hogy nem az órámat néztem vagy a telefonomat nyomkodtam a fellépésük alatt, hanem végig rájuk fókuszáltam. Az In Twilight’s Embrace képes megfogni a figyelmedet és olyan territóriumokra visz el, amire csak az „igazi” black metal bandák képesek. A belőlük áradó művészi őszinteség, fekete fémmel párosul, ráadásul sikerült egy olyan csatornát találniuk, amin keresztül szabadon tud áramlani ez fajta a kommunikáció. Ígéretes a banda (a basszeros The Body pólójáért jár a bónuszpont), a színpadi kiállásukra sem lehetett panasz. Összeszedett, pontos és precíz játékot hallhattunk – láthattunk tőlük. A zenekar vitális jelenség, élőben pedig letálisak. Az a fekete mag kezd kihajtani, érdemes lesz jobban figyelni őket!
 
In Twilight’s Embrace
 
Már az OHG közben, de csak az ITE alatt kezdtem komolyabban azon gondolkozni, hogy az a sok-sok rajongó, aki a Mgla-ra jött, hogy a viharba fog elférni az Instant – Fogas koncerttermében. Ez később majdnem rányomta a bélyegét az estére, de ugye van az a közmondás, hogy „sok jó ember kis helyen is elfér…” Nos, ez itt épphogy érvényesült, mondjuk, ha páran még bejönnek, lehet zűrzavarba torkollott volna az egész. Utólag persze kár ezen agyalni, ott voltunk, túléltük, mindenki megkapta az underground metal dózist. Azért egy nagyobb helyen (Akvárium vagy A38) jobban el tudtam volna ezt képzelni. 
 
A Mgla-t a Crushing the Holy Trinity válogatáson hallottam először, majd a két EP (Presence és Mdlosci) szinte azonnal rabul ejtett. Ennek közel 17 éve. Persze a Further Down the Nest és a debüt Groza is kiváló volt, de az igazi durva flash-t később, a With Hearts Toward None és személyes kedvencem, az Exercises in Futility adta. Soha semelyik másik bandánál nem éreztem ilyet. A hangulat, a szövegek (azon belül a mondanivaló), maga az ötletek kivitelezése, a jellegzetes gitártémák, a hangzás, valahogy olyan szintű összhangban volt (van és lesz is) egymással, amit kevés BM csapat mondhat el magáról. A keménykötésű svéd vonal, a beteg francia, a kísérleti norvég, és a pszichotikus izlandi BM mellett az elmenyitogató lengyel black metal hatott rám leginkább az évek során. Szinte minden nemzet kitermelte, a maga black metal-osan csillogó ékköveit, melyek sötét obszidiánként ragyognak a végtelen éjben. 
 
Mint említettem, a dunaújvárosi fellépésük egyfajta mérce számomra, ehhez hasonló horderejű zenei kinyilatkoztatást, kontent és hangzás tekintetében az Inner Awakening Festival-on pusztító Hell Militia-nál láttam még 2018-ban. Ehhez a nem evilági tébolyhoz, talán a Wiegedood tudott valamit érdemben hozzátenni, őket ugyanis nemrég sikerült elcsípnem élőben. A black metal sosem a kipolírozottságáról és letisztult hangképeiről volt híres, hanem az érzésről. Viszont lehet ezt úgy is csinálni, mint az arcnélküli lengyel kvartett. Lemezen ketten vannak (M – mindenes és Darkside – dobos) de színpadra gitárossal és baszerossal állnak ki. Ez most is így volt – elől három bőrdzsekis, kapucniba és kámzsába bújt húros, hátul pedig a dobosuk. Annyira sokan zsúfolódtunk össze a teremben, hogy egymásba értek a testek, aminek az lett a következménye, hogy a második szám környékén beindult a tömeg és mindenki zúzni kezdett. Zenéjük megtette a kellő hatást. Hátrébb kellett állnom, mert szinte elviselhetetlen módon préselték össze egymást az emberek, aztán még hátrébb és még hátrébb. Aztán rájöttem, hogy teljesen mindegy hol vagyok, mert kb. a sörös pultig álltak kinn a jegyszedős zónában. Valahogy végül sikerült visszaverekednem magam a keverő környékére, balra, ahol nem kis meglepetésemre, Lukács László állt a Tankcsapdából. Szemmel láthatóan élvezte a bulit, amivel abszolút nem volt egyedül, ugyanis a Mgla olyan nívóval és minőségben szólalt meg, amire nem sok BM zenekar képes élőben. Nehéz dalokra bontani a fellépésüket, ugyebár nincsenek számcímek (csak római számok), ezért hatalmas energiaáramlathoz tudnám őket hasonlítani. Ha ismered a lemezes nóták témáit, kezdő hangjait, úgy simán be lehet azonosítani bármelyik tracket, például a 2015-ös lemezről volt a kettes és az ötös is, elképesztően ütött mindkettő. A Mgla titka az idősíkok kitolásában és kinyújtásában rejlik, a már említett muzikális kvalitások mellett. Végtelenbe nyúló témák áradatának tűnhetnek a számok, mintha a semmibe mennének, mintha soha nem lenne bennük megállás. Mint egy mágikus kontinuum. Valójában szerkesztett állandóság, amiben szabadjára engedheted a gondolataidat. Lehet rá elmélkedni. Az utolsó album, az Age Of Excuse turnéja volt ez eredetileg, erről játszottak a legtöbbet (ha jól számoltam 4 nótát tuti letoltak) és az Exercises in Futility-ről, illetve volt egy WHTN tétel is. 
 
 
Miközben ott álltam, arra jöttem rá, hogy a Mgla kinőtte saját kereteit, muzsikájuk sokkal szélesebb spektrumban mozog (főleg ha basszeros frazírjait vagy akár Darkside egyedi cinjátékát nézem) mint egy átlagos zenekaré. Nagyobb teret ölel fel az egész, zeneibb, ezért megköveteli a nagyobb teret magának és nem a műfaj vagy a banda népszerűsége miatt. Egyszerűen lélegeznie kell ennek a produkciónak. Itt azt éreztem nincs meg ez a tér, be vagyunk oda passzírozva. Hasonló módon éreztem magam, mint amikor a Neurosis játszott az Akváriumban. Egy tűt nem lehetett akkor leejteni – nos, itt sem. 
 
Mindezek ellenére ennél prímább péntek esti programot nem tudtam volna elképzelni magunknak, ezért köszönet jár a Planetnoir Industries szervezőségének. Azóta az albumok pörögnek a fejemben és a lejátszóban (WHTN és a favorit), sőt a kislemezeket is elő fogom venni. Ha az intervallumokat nézem (kb. 4 évente új lemez) akkor lehet jövőre már egy friss Mgla anyaggal fogunk gazdagodni. Legyen így!
 
 
Lupus Canis
 
A fényképeket a Zenefestő készítette.