Megjelent David Bowie 50 éves 'Station to Station' albumának újrakiadása bakeliten (lemezismertető)
Kevés olyan album van a pop- és rocktörténetben, amely ennyire szorosan kötődik egy helyhez, egy mentális állapothoz és egy alteregóhoz, mint David Bowie Station to Station című lemeze. Bowie pályáját nem csupán műfajok, hanem városok jelölik ki: London a Ziggy Stardusté volt, Philadelphia a Young Americans soulos kitérőjéé, míg az 1976-os, dekadens Los Angeles megszülte a Station to Station-t és a Thin White Duke alakját.
A lemez 2026. január 23-án, napra pontosan az eredeti megjelenés 50. évfordulóján tér vissza limitált fekete és picture disc vinyl kiadásban. Ez az album Bowie egyik legösszetettebb, legrejtélyesebb és legellentmondásosabb fejezete: hidat képez a Young Americans funkos-soulos világa és a későbbi berlini korszak (Low, ”Heroes”, Lodger) kísérletező minimalizmusa között.
A Thin White Duke karaktere részben Bowie 'The Man Who Fell to Earth' című filmben alakított Thomas Newton figurájából nőtt ki. A letisztult külső – szőke haj, kabarés elegancia – mögött azonban sötét paranoia, súlyos kokainfüggőség és okkult érdeklődés húzódott. Bowie később maga is úgy nyilatkozott, hogy alig emlékszik a lemez felvételére, és nem véletlenül nevezte ezt az időszakot élete mélypontjának. A zene azonban ennek ellenére – vagy épp ezért – elementáris erejű lett.
A hat számot tartalmazó album nyitó, tízperces címadó dala, a Station to Station Bowie egyik legkalandvágyóbb kompozíciója. A krautrock motorikus lüktetése, ipari zajrétegek és a gőzmozdony-szerű szintetizátorhangok között bukkan fel a Thin White Duke, Shakespeare, a kabbala és Aleister Crowley utalásaival. A lemez másik spirituális csúcspontja a Word on a Wing, amely szinte kétségbeesett segélykiáltásként hat ebben a drogos ködben.
A Golden Years és a Stay a Young Americans funkos örökségét viszik tovább, élesebb, idegesebb formában; előbbi mindkét oldalon Top 10-es sláger lett. A Dimitri Tiomkin–Ned Washington szerzemény Wild Is the Wind feldolgozása pedig Bowie egyik legsebezhetőbb vokális pillanata. A gyakran gyengébb pontként emlegetett TVC 15 groteszk humora inkább feloldás, mint botlás – külön érdekesség, hogy a dal 1985-ben a Live Aid nyitószámaként közel kétmilliárd emberhez jutott el.
Az 50. évfordulós kiadás félsebességű újramaszterelését John Webber végezte a restaurált mesterszalagok felhasználásával. A sorozat korábbi darabjaihoz hasonlóan a csomagolás hű az eredetihez, a vágás Neumann VMS80 lathe-en készült, Ray Staff 192 kHz-es digitális fájljainak felhasználásával.
Hangzás tekintetében azonban már megosztóbb a kép. Az eredeti amerikai Allen Zentz-maszterelt préselés levegős, nyitott felső tartománya és háromdimenziós tere itt háttérbe szorul. A félsebességű újrakiadás érezhetően megnöveli az alsó-közép és mélytartományt, ami papíron jól hangzik, a gyakorlatban viszont elnehezíti a lemezt. George Murray basszusfutamai és Dennis Davis pergő- és lábdobmintái tompábbak, a ritmikai él elveszik. Több dalnál inkább „basszust” hallunk, mint hangszereket.
Bowie vokális finomságai, a Wild Is the Wind természetes és mesterséges vibrátói fárasztóbbá válnak, a Stay nyitó gitárfutama élesebb, kevésbé folyékony, a Golden Years akusztikus ritmusai pedig szinte eltűnnek. Ezek az apróságok összességében egy kevésbé élő, kevésbé izgalmas hallgatási élményt eredményeznek – mintha több EQ és kevesebb Bowie szólna.
Mindez nem von le a Station to Station történelmi jelentőségéből. A lemez több mint hárommillió példányban kelt el világszerte, és joggal tartják Bowie egyik legfontosabb alkotásának. A Thin White Duke ugyan eltűnt, Bowie pedig Berlinbe menekült, hogy megszabaduljon démonaitól és új zenei nyelvet találjon, de ez az album örökre ott maradt: sötét, elegáns és nyugtalanító állomásként a poptörténelem térképén.
Station to Station (50th Anniversary Edition – 2026 vinyl)
A-oldal
1. Station to Station
2. Golden Years
3. Word on a Wing
B-oldal
4. TVC 15
5. Stay
6. Wild Is the Wind
BP
Fotó: Patrick Jarnoux
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
