Bejelentkezés

x
Search & Filters

Megjelent a Neverfell zenekar második EP-je, a 'Broken Wings'



'Broken Wings' címmel megjelent a budapesti modern metal Neverfell zenekar második kislemeze.
 
Az EP első ízelítője, a „Rainbow Ocean”, még augusztusban vált elérhetővé, de a lemez két vadiúj dalával teljes a banda “bűntudat-trilógiája”. Ugyanis mindhárom dal ezt a fojtogató érzést dolgozza fel.
 
A „Rainbow Ocean” a bolygónk tönkretétele felett érzett keserű érzésekről szól, míg a „Broken Wings” egy, az ártatlanság elvesztéséről, a bűnössé válásról daloló, dühös tétel, a „Karma Issues” pedig a bűntudat elengedésének balladája.
 
“Az önostorozásból, a magunkat büntetni akaró, önsorsrontó magatartás ördögi köréből nehéz a kitörés. Ha megtanulunk megbocsátani magunknak, akkor könnyebb lélekkel léphetünk rá egy új élet útjára. Erre próbál ösztönözni az új lemez.” 
 
 
Az anyagon olyan producerekkel dolgozott együtt a banda, mint Radó Éden (Tiansen) és Tarcsai Ádám (Tre Lunatic), a keverés pedig Kiss József (Nova Prospect) munkája. A dalok vokáljaiban hallható is Éden, valamint az ØUCH zenekar frontembere Mátis Gergely is.
 
A lemez elérhető minden streaming oldalon. Jövő év elejére az EP dalaira forgatott klipekkel is készül a csapat, valamint terveik között szerepel egy kisebb, országos bemutató turné.
 
Fotó: Bikali Sándor