Bejelentkezés

x
Search & Filters

Nem könnyű megemészteni Rob Halford önéletrajzi könyvét: 'Vallomás' könyvkritika



Jelen recenzió tárgya alkalmas lehet arra, hogy a kiskorú önmagáról vagy a világról alkotott képét hátrányosan alakítsa, ezért elolvasását csak 18 éven felüliek számára ajánljuk.*
 
Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy a Judas Priest énekesének önéletrajzi könyve kendőzetlenül őszinte, vagy inkább öncélúan magamutogató, esetleg egy 388 oldalba szedett, karriertörténettel kiszínezett önsajnálat. Dilemmám valószínűleg azért ilyen erőteljes, mert ez bizony egy igazi Vallomás.
 
Ahogy az a hasonló autobiográfiák esetében lenni szokott, a könyv a szerző gyermekkorával indít, melyet meglepően részletesen ismerhetünk meg. Az olvasó orrát szinte csípi a Black Country fullasztó levegője. A kis Robi odavolt a repülőgépekért, aztán ahogy cseperedett, színész szeretett volna lenni.
 
 
Törekvéseit végül már ekkor is kivételes hangja változtatta meg, amit mások hamar felismertek, illetve egy-egy Led Zeppelin és Deep Purple koncert élménye. Frontemberként aztán a színészi ambícióit is maximálisan kiélhette, és a mai napig él is a lehetőséggel. Húga, Sue nagy szerepet kap a visszaemlékezésben, hiszen ugyanekkora játszott hősünk életében is: általa ismerte meg a Judas Priestet.
 
 
Én egyébként szívesen olvastam volna nagyobb arányban zenekari sztorikat, de érthető Halford szándéka. Nem lehet egyszerű homoszexuális metalénekesként élni. Még nehezebb lehetett 30-40 évvel ezelőtt. Szívszorító olvasni, hogy miközben a társai hatalmas bulikat csapnak, ő kamionos pihenők budijaiban próbál egy kis kielégülést találni – aminek sokszor megszégyenülés a vége. Az előzőekből adódóan a nagyátlagnál sokkal másabb frusztrációk vezettek alkoholizmusához és drogfüggőségéhez. Itt nem az önelégült, hedonista rocksztárt ismerjük meg, hanem a vágyait elfojtó, érzelmeivel magába zárkózó, a tudatmódosító szerekbe menekülő zenészt. A bevezetőben említett önsajnálat is ezért vetődött fel bennem: a mérleg nyelve a szorongás, a negatív tapasztalatok felé billen a boldogsággal és a zenekari lét örömeivel szemben.
 
Szexualitásának megélését ráadásul meglehetősen naturalista módon mutatja be az énekes. Leszögezem, hogy a ’Vallomás’ nem könnyű olvasmány. Persze, megvannak itt is a szokásos vicces sztorik, a turnézás jó és kevésbé jó oldalának bemutatása, és a zenekari (első sorban a két gitáros közötti) konfliktusok megmagyarázása is. K. K. Downing könyvéhez még nem volt szerencsém, de minden forrásból azt hallom, hogy a lényeges pontokon a memoárok megegyeznek. De jelen önéletrajz gerincét Halford szexualitásához kapcsolódó vívódása képezi.
 
Számomra egyébként a legkedvesebb történetek azok, melyekben a Metal Godból előtör a gyermeki rajongás. Ahogy bemutatja, hogyan zajlott a találkozása a királynővel két alkalommal is (az angolok már csak ilyenek), vagy ahogy lámpalázasan várta, hogy beugorjon a Black Sabbath mikrofonja mögé. Mindközül a legszebb kétség kívül az, hogy két olyan zenei hatalmasság, mint Lady Gaga és Rob Halford, mennyire tudják egymást isteníteni. Hiába, ők is csak emberek.
 
Lady Gaga-val
 
Az is szépen ki van fejtve, hogyan távozott Halford a Priestből (a mellébeszéléseknek köszönhetően, az angolok már csak ilyenek) és aztán hogyan tért vissza (nagyjából random, de hát az angolok már csak ilyenek). Szólóprojektjeivel újfent bebizonyította, mennyire sokoldalú személyiség és hogy mekkorát hibázott az, aki valaha is beskatulyázta. A reuniont követő időszakról viszonylag szűkszavúan beszél, de hát az internet korában már minden túlságosan is megfelelően van dokumentálva, hiányérzetünk így nem marad.
 
Halford úgy tud a piperkőc Metal God stílusában mesélni, hogy közben mindvégig ugyanaz a walsalli gyerek marad, akinek született. Anno nem lehetett egyszerű a coming out és nem lehetett egyszerű ezt a könyvet sem megírni ilyen formában, még a 21. században sem. Minden tiszteletem tehát Robi papáé. A kiadónak köszönhetően én a magyar nyelvű változatot olvastam és látatlanban azt mondhatom, hogy Bus András mondatai és szóviccei – talán a tipikus és sokat emlegetett yam-yam kivételével – valószínűleg tökéletesen visszaadják az eredeti szöveget.
 
 
Mint azt már írtam, nem könnyű megemészteni a ’Vallomás’-t és nyilván sokan csak egy részét fogják elolvasni, de én azt mondom, mindenképp tegyetek vele egy próbát, ha szeretitek a metal zenét, a Judas Priestet, Rob Halfordot, vagy csak a nem mindennapi történeteket.
 
*Csak vicc volt, a család az bizony család. Néhány helyen viszont tényleg 18+ a történetmesélés módja.
 
P.S.: Ezúton is elnézést kérek a kiadótól a megkésett ajánlásért, hatalmas köszönet illeti őket a kapott példányért, a járványügyi enyhítések következtében teendőim megnőttek, így kevesebb időm jutott az olvasásra.
 
 
Somogyvári Ákos