Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ő lenne a világ legnagyobb Iron Maiden rajongója? (videó)



A Sjaellandske Nyheder dán hírportál szerint Rasmus Stavnsborg a világ legnagyobb Iron Maiden rajongója, az 53 éves férfi ugyanis több mint tízezer olyan ereklyével rendelkezik, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak a zenekarhoz és akadnak köztük egészen érdekes darabok is.
 
Rasmus-ra gyerekkorában akkora hatással volt a Hard Rock Café, hogy elhatározta, elkészíti a saját verzióját, amely azonban kizárólag az Iron Maiden-ről fog szólni. A gyűjtemény kialakítása a család Karlslunde-i házának 100 négyzetméteres alagsorában kezdődött, ami azonban egy idő után már túl kicsinek bizonyult a többek közt flippergépeket, dobokat és egy saját készítésű bárpultot is tartalmazó kollekcióhoz, ezért Rasmus párjával és lányával együtt 12 évvel ezelőtt Solrød Strand-ba költözött, ahol az 5000 ereklyéből az évek során 10000 lett és az emléktárgyak immár hat helyiséget fednek le a padlótól a plafonig.
 
A gyűjteményben található néhány igazán érdekes darab is, például egy cigicsikk, amit a banda egykori frontembere, a 2024 őszén elhunyt Paul Di'Anno nyomott el egy bárban, Rasmus és a barátai pedig azonnal lecsaptak a különleges relikviára.
 
"Paul megkérdezte, hogy mégis mi a francra kell az nekünk és mit fogunk vele csinálni, mire azt feleltük, hogy a halála után ebből fogjuk majd klónozni őt. Erre csak megrázta a fejét és annyit mondott, hogy nem vagyunk komplettek! smiley Nyilván sokkal könnyebb lenne, ha csak úgy összevásárolnék mindenféle Maiden-es cuccot, de nekem nem ez a célom. Azokat a tárgyakat szeretem, amelyeknek valamilyen személyes vonatkozásuk vagy történetük van. Büszke vagyok a gyűjteményemre. Egy vadász is felteszi a trófeáit a falra, akkor én miért ne dicsekednék a világ különböző részein beszerzett ereklyéimmel?"
 
Rasmus 1988-ban látta először élőben a bandát Koppenhágában, azóta pedig már több mint 300 koncertjükön volt és idén is szeretne eljutni Svédországba, Párizsba, Londonban, Los Angelesbe, Peruba és Ecuadorba. A férfira a zenekar is felfigyelt: 2006-ban megajándékozták egy Super Fan Pass-szel, amellyel ingyen részt vehetett az A Matter Of Life And Death turné valamennyi állomásán, emellett pedig feltűnik a nemrég bemutatott Burning Ambition című dokumentumfilmben is.