„South-East Substance Festival” néven egy négy zenekaros rock and roll estében lehetett része annak, aki nem volt rest és lenézett a Grafitti Klubba múlthét pénteken. A Dungaree, The Fly, The Trousers és az Ozone Mama tett arról, hogy ez az erőteljes rock and roll életérzés meg is legyen ezen a mini fesztiválon. Őszintén szólva kíváncsian vártam a koncertet, több szempontból is, meg hát kicsiny városunk sem dúskál az emlékezetes kulturális programokban így hát én is tiszteletemet tettem.

A korrektül felépített, fény illetve brutális hangtechnikával felszerelt színpadon a szegedi illetőségű Dungaree kezdett bele Pearl Jam/Alice In Chains féle, stoner és grunge szálakkal bőven átszőtt muzsikájába, nem sokkal 21.00 óra után. A hangzásuk nagyjából rendben volt (kicsit túl voltak szerintem az alapok vezérelve), mondjuk én a gitárosukból nagyon keveset hallottam, meg azt is csak akkor, amikor épp valamilyen kapcsolót állított/taposott a pedáljain. Kár érte, mert jó témákat pengetett, de ennek ellenére nem éreztem annyira hiányosnak a produkciót. László Gergely személyében az itthoni stoner és rock társadalom egyik legígéretesebb frontemberét és hangját láthattuk, de a zenéjük is egyben van, ezért a Dungaree-re érdemes lesz odafigyelni a közeljövőben. Amúgy két EP-jük jelent meg eddig (a „Climb Out Of The River és a „Final Yell”), műsoruk vázát is e két kislemez dalai adták. Ígéretes és friss formáció.

Dungaree

Második bandaként, a helyi The Fly vette át a képzeletbeli stafétabotot (vagy stafétagitárt?) a Dungaree-tól. A jelen esetben négyes felállásban muzsikáló zenekar, két gitárral (plusz egy bőgővel és dobbal) idézte meg a „csöcsös rock and roll” démonikus szellemét a színpadon. A megidézés különösképp most a basszusgitárt is kezelő Rokinak ment leginkább, viszont nagyon hiányoltam az Elvis-mikrofonját…

Ettől függetlenül jó bulit csaptak a srácok, a hangzás is rendben volt, a Sweet Sound-nak köszönhetően meg is szólalt a cucc (a következő csapatoknál pedig még inkább...). A The Fly gitárosát, Túri Ádámot meg kell, hogy dicsérjem, ugyanis amikor épp nem a reszelésre használta az ujjait, akkor iszonyat feelinges, blues-os szólók jöttek ki a keze alól, jól esett hallani. Csak támogatni és bíztatni tudom a srácokat, hogy a közeljövőben „engedik” Ádámot gitározni, ugyanis munkájával új területekre viheti a csapatot.

The Fly

Utánuk, rövid átszerelést követően a budapesti The Trousers zenekar következett. Első blikkre nem tudtam hova tenni őket: a 80-as éveket idéző AC/DC image, trapézfarmer, napszemüvegek, sálak, egy 15m-es halálfejes (?!) kendő a mikrofonállvány köré tekerve… mintha valami fura időhurokba kerültem volna. Persze mindez mit sem ért volna, ha a korrekt kinézet mellé ne társult volna hiteles zene és egyben előadásmód is. Ugyanis a The Trousers jött, látott és győzött. A produkció szenzációs volt, nem nagyon találtam benne hibát – sokszor az volt a mozim, hogy egy külföldi bandát nézek – mintha a Hellacopters vagy a Black Rebel Motorcycle Club honi reinkarnációját látnám. A húrosok úgy játszottak, mint az atom (alázó fej fölött gitározás például) mellé pedig jött egy szilárd basszusgitár és dob alap: gyakorlatilag szétaprítottak mindent és mindenkit. Bevallom őszintén egy darab nótát nem ismertem tőlük (ezt azért most már bepótlom!) de abszolút élvezhető volt még így is a koncertjük. Aki teheti, az nézze meg őket majd valahol élőben, ugyanis óriási hibát követ el, ha kihagyja…  A műsoruk végén elhangzott egy The Stooges feldolgozás is, a kultikus, „I Wanna Be Your Dog” amivel feltették arra a bizonyos „i”-re a pontot. A The Trousers egy kibaszott fasza zenekar.

The Trousers

Ezen események tükrében, úgy gondolom fel volt adva a lecke az South-East Substance Festival-t záró Ozone Mama-nak és ahogy elnéztem a hangulat is arányosan emelkedett, ahogy haladtunk előre az estében (meg, ahogy a pálinka fogyott abból a bizonyos üvegből). Kissé csalódottan konstatáltam, hogy bandából a vagány dobos lány, Tiszai Vivien helyett Gulyás Máté püföli a bőröket – Vivien ugyanis egy végtelenül energikus központja volt az OM-nak. Ettől a gondolattól aztán függetlenítve sikerült úgymond beleolvadnom az Ozone Mama által reprezentált zenei univerzumba: valahol ha lehet azt mondanom a garage rock-ban utazó The Trousers-hez hasonlóan, az Ozone Mama is a ’60-as-’70-es évek világát idézte meg a saját szemszögéből. A dinamikus előadásmódban eljátszott dalaik csak úgy hemzsegtek a fülbemászó refrénektől, a jól megírt szerkezettel bíró, hosszabb lélegzetvételű, már-már jammelésbe hajló ópuszok pedig egyenesen a The Doors vagy a The Cult zenekar karizmáját juttatták eszembe. Egyszerűen áradt a rock and roll feeling a bandából és a hangszórókból, megállíthatatlanul. A hangzás szerintem teljesen rendben volt, a gitárosok arányosan szóltak, mindenkit ki lehetett hallani, sőt a The Trousers-hez hasonlóan itt is szépen megdörrentették a cuccot. Eddig megjelent két kiadványukról („The Starship Has Landed” debütről és a „Freedom” kislemezről) játszottak, amit szemmel láthatóan a lelkes közönség is élvezett.

Ozone Mama

Egy remek péntek estének lehettünk a résztvevői, ezért köszönet a szervezőknek és zenekaroknak, hogy fáradtságos munkával összehozták ezt. Ilyenkor csak azt sajnálom, itt Szentesen és környékén ilyen kaliberű zenekarokra, ennyire kevesen jönnek el. Pedig ők aztán igazán megérték volna a támogatást. De hát kinek mi tetszik, ugye? Bízok benne, hogy jövőre (jobbik esetben már az év végén) egy hasonlóan minőségi felhozatallal fog jelentkezni a South-East Substance Festival szervezősége, úgyhogy már most szólok: tessék szépen figyelni a megfelelő hírforrásokat, mondjuk a Rockbook-ot vagy a The Fly facebook oldalát.

A zenekarok Facebook elérhetőségei: Dungaree, The Fly, The Trousers, Ozone Mama

A fényképekért külön köszönet Bubori Tibornak.

Lupus Canis