Bejelentkezés

x
Search & Filters

Punkrock péntek – Junkies a Barba Negrában

Hazánk kedvencei közül jó pár csapat számít visszatérő vendégnek a Barba Negrában. Nincs ez másként a Junkies esetében sem, akik legutóbb a Sex Action társaságában töltötték meg az újbudai szórakozóhelyet, legközelebb pedig február 27-én találkozhatunk ugyanitt a Szekeres András, Barbaró Attila, Riki Church és Keresztes Viktor alkotta formációval.

A srácok úgy döntöttek, most rendezek egy kis kívánságműsort is, s a rajongók által megszavazott öt dalt is beveszik repertoárjukba, melyben egy újdonság is helyet fog kapni. Ez utóbbi egy ütős feldolgozás formájában érkezik, hiszen a Junkies sem maradhatott le az idén megjelenő 20 éves Ganxsta jubileumi lemezről, s a Telepi gyerekek című örökbecsűt formálták saját ízükre. A végeredményt otthon már bárki meghallgattatja, élőben azonban a Barba Negrában debütál majd az átgyúrt szerzemény. Ha valamikor, ezen a pénteken mindenképp ajánlott időben megkezdeni az alapozást, az estét ugyanis az új dobossal felálló The Silver Shine nyitja. A rockabilly trió hazánk fesztiváljai és klubjai mellett külföldön is visszavárt vendégnek számít, utánuk pedig egy másik, szintén basszuson női tagot felvonultató hármas, az immáron az első X-en is túllevő the Grenma veszi birtokába a színpadot.

 


Kapunyitás: 19:00

Jegyek:

- elővételben: 1300.-
- helyszínen: 1800.-

A Barba Negra Music Club recepciója vasárnap kivételével minden nap 12 és 20 óra között tart nyitva.

Online jegyértékesítés:

- Barba Negra Music Club
- Broadway Jegyiroda rendszerében
- Ticketportal rendszerében

The Silver Shine: https://www.facebook.com/thesilvershine?fref=ts
the Grenma: https://www.facebook.com/thegrenma?fref=ts
Junkies: https://www.facebook.com/Junkiesmusic?ref=br_tf

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1422957307995093/

 

Címkék: 
junkies