"A rajongók visszajelzései a legfontosabbak, ez az elsődleges mérce számunkra" - Archaic interjú Erdélyi Péterrel
Május 9-én bombaként robbant a hír, hogy pontosan egy hónap múlva a thrash metal egyik hazai élcsapata, az Archaic lesz június 9-én a Megadeth budapesti koncertjének előzenekara. Többek között ennek apropójából, és akkor már sok minden másról is beszélgettünk Erdélyi Péterrel, a zenekar gitáros-énekesével.
Erdélyi Péter
Rockbook: Április 12-én közöltétek rajongóitokkal a Facebook oldalatokon, hogy 5 év után visszatértek a Wacken Fesztiválra, amihez ezúton is gratulálunk! Most azonban egy újabb hatalmas megtiszteltetés ért benneteket: az Archaic lesz június 9-én a Megadeth előzenekara a Barba Negra Red Stage színpadán. Hogy történt a felkérés és hogy éltétek meg?
Erdélyi Péter: Köszönjük ezúton is mindenkinek az összes gratulációt mindkét bulira, nagyon sokan írtak mindenféle felületen és ez nagyon jól esett nekünk. 
A Megadeth sztori onnan indult, amikor publikussá vált december környékén a koncert. Ekkor mi felvettük a kapcsolatot a Kosinszky Gabival a Concertonál, hogy ha netán nem hoz magával saját supportot a ’deth és igényt tartanak helyi erőre, akkor esetleg ajánljon be minket is. Nyílván tudtuk, hogy alig egy ezrelék esély van erre, de gondoltuk egy próbát megért. Ezután teljes rádiócsend volt, nem is jött semmi info, nem is foglalkoztunk a dologgal, aztán március végén / április elején már voltak bizonyos jelek, pl Gábor írt, hogy kér tőlünk bemutatkozó anyagot, és ugyan konkrétan nem írta meg, hogy mi miatt, de ekkor már volt egy sejtés. Ezután megint pár hét rádiócsend, majd én épp Slash koncerten bólogattam elégedetten, mikor villant a zenekaros messenger csoport Csaba üzenetével, hogy most „mindenki üljön le”… A többi meg már történelem. 
A Megadeth sztori onnan indult, amikor publikussá vált december környékén a koncert. Ekkor mi felvettük a kapcsolatot a Kosinszky Gabival a Concertonál, hogy ha netán nem hoz magával saját supportot a ’deth és igényt tartanak helyi erőre, akkor esetleg ajánljon be minket is. Nyílván tudtuk, hogy alig egy ezrelék esély van erre, de gondoltuk egy próbát megért. Ezután teljes rádiócsend volt, nem is jött semmi info, nem is foglalkoztunk a dologgal, aztán március végén / április elején már voltak bizonyos jelek, pl Gábor írt, hogy kér tőlünk bemutatkozó anyagot, és ugyan konkrétan nem írta meg, hogy mi miatt, de ekkor már volt egy sejtés. Ezután megint pár hét rádiócsend, majd én épp Slash koncerten bólogattam elégedetten, mikor villant a zenekaros messenger csoport Csaba üzenetével, hogy most „mindenki üljön le”… A többi meg már történelem. Rockbook: Hazai közönség, a világ egyik legnagyobb thrash metal bandájának előzenekaraként. Levetítettétek már magatok előtt a filmet, hogyan fog kinézni a június 9-i este?
E.P.: Feszülten és idegesen. Viccet félretéve, bennünk van a drukk, hiszen egy ilyen buli most nyilván nagyon más lépték, mint amihez egyszeri underground zenekarként hozzá vagyunk szokva. Itt mindennek nagyon klappolnia kell, nekünk is nagyon fel kell készülni főleg technikai, szervezési szempontból, jobban oda kell figyelni mindenre, minimalizálni kell az összes olyan szóba jöhető technikai malőrt, kockázatot, ami meg tudja akasztani a buli lendületét vagy el tudja venni a fókuszt a produkcióról, hiszen itt nincs újrakezdés, meg plusz 5 perc, viszonylag kevés időnk is lesz, abból pedig ki kell hozni a maximumot. De alapvetően azért bízom a rutinunkban és a képességeinkben, régóta működik már ez a zenekar, megéltünk már pár elég durván stresszes bulit, valahogy csak lemegy ez is.
Viccet félretéve, bennünk van a drukk, hiszen egy ilyen buli most nyilván nagyon más lépték, mint amihez egyszeri underground zenekarként hozzá vagyunk szokva. Itt mindennek nagyon klappolnia kell, nekünk is nagyon fel kell készülni főleg technikai, szervezési szempontból, jobban oda kell figyelni mindenre, minimalizálni kell az összes olyan szóba jöhető technikai malőrt, kockázatot, ami meg tudja akasztani a buli lendületét vagy el tudja venni a fókuszt a produkcióról, hiszen itt nincs újrakezdés, meg plusz 5 perc, viszonylag kevés időnk is lesz, abból pedig ki kell hozni a maximumot. De alapvetően azért bízom a rutinunkban és a képességeinkben, régóta működik már ez a zenekar, megéltünk már pár elég durván stresszes bulit, valahogy csak lemegy ez is. 
Rockbook: Gondolom már ismerős volt a Wintersunból Teemu Mäntysaari gitáros, aki Kiko Loureiro-t váltotta a Megadeth-ben. Mint utólag kiderült maga Loureiro ajánlotta Mustaine-nek. Ti hogyan fogadtátok?
E.P.: Bevallom engem nem foglalkoztatott a dolog különösen, igazából mindig is top hangszeresek játszottak ezen a poszton a zenekarban, ez alap, de ezen felül régóta nem követem már árgus szemekkel a tagság alakulását. Mivel vagyok annyira boomer, hogy az utolsó gitáros akihez ténylegesen „kötődtem” a Megadeth-el kapcsolatban az Marty Friedman volt, az sokkal jobban lázba hozott, mikor tavaly több koncerten is felbukkant.
Rockbook: A Megadeth eddigi utolsó albuma, a 2022-ben megjelent 'The Sick, The Dying... And The Dead!' a zenekar legsikeresebb lemezei közé küzdötte fel magát, holott azért voltak remek anyagaik a ’90-es évek közepe óta eltel időszakban is. Hogy látod, minek köszönhető, hogy ekkora elismerést nyert az utolsó album?
E.P.: Szerintem szimplán jobbak lettek a dalok, mint az utóbbi 10+ évben bármikor. Én is meglepődtem, mikor azon kaptam magam, hogy újra meg újra lepörgetem alkalomadtán az anyagot, pedig az Endgame lemez óta nem nagyon fordult elő ilyen (és azon is csak pár dalt tartottam igazán ütősnek).
Rockbook: Márciusban megfordultatok egy négy állomásos „körúton” Európában a God Dethronded vendégeként. Milyen volt a turné? Milyen kapcsolat alakult ki köztetek a GD-del?
E.P.: Nagyon jó fejek és kedvesek voltak a GD srácok, abszolút jó hangulatban teltek a buli. De minden egyéb szempontból is remek volt a turné, kiváló helyeken játszottunk, és egy kivételével mindenhol meglepően szép számú közönség jelent meg, főleg a két „kockázatosnak” mondható napon, a csütörtöki belga és a vasárnapi krakkói bulin volt ez kellemes meglepetés. Ehhez képest az ideálisnak mondható pénteki nap időzítése Svájcban pont nem jött össze, kiderült, hogy aznap még vagy 5 kisebb-nagyobb rock/metal rendezvény van országszerte (pl a Carcass is aznap játszott), ami még az ottani mércével is túlzás.
Rockbook: Ez még az eddigi utolsó lemezetek, a ’The Endgame Protocol’ promótálása jegyében zajlott, vagy inkább „best of” program volt?
E.P.: Valahol a kettő között, alapvetően az utolsó lemez dalai dominálnak, de azért kicsit best of is, hiszen ezekben a városokban most voltunk először, így ilyenkor a zenekar teljes életművét is reklámozzuk, de nyílván 40-45 perces programokban kell gondolkodni, ahol azért nincs akkora mozgástér.
Rockbook: Mekkora ismeretségre tett szert külföldön az adott közegben az Archaic? Hova pozicionáljátok magatok a szintéren?
E.P.: Mindenképpen underground zenekarként tekintünk magunkra, ha ez pozicionálásnak mondható, de ezen belül folyamatosan próbáljuk azért szélesíteni a horizontot, amennyire lehet kimaxolni külföldön is a lehetőségeket.
Rockbook: Mik a visszajelzések a szakma, illetve a rajongók részéről?
E.P.: Én azt gondolom, hogy az ilyen események, mint a Megadeth supportkodás, vagy a Wacken visszahívás a legjobb szakmai visszajelzések a zenekar felé. A rajongóktól meg folyamatosan kapjuk a bíztató, gratuláló üzeneteket, kommenteket minden egyes nagyobb hírnél, amiért ezúton is örök hála nekik. Az ő visszajelzéseik a legfontosabbak, egyértelműen ez az elsődleges mérce számunkra.
Rockbook: A ’The Endgame Protocol’ album tudatosan a dallamosabb vonalat képviseli. A zúzósabb Archaic zenékhez szokott rajongók hogy fogadták az albumot?
E.P.: Érdekes, mert én nem gondolnám, hogy feltétlenül dallamosabb az az anyag, ha csak a melodikusabb énektémákat nézzük, nagyjából hasonló arányban bukkant fel a How much-on is akkor még Jósa Tomi által, de az biztos, hogy sokkal inkább dalközpontúbb, lényegretörőbb az összkép, talán emiatt is érződik dallamosabbnak. Meg ugye teljesen más metódussal készült a kettő. Amíg a How much-ot gyakorlatilag egy dobbal meg egy gitárral írta meg Csabi és Laci, amihez később csatlakozott énekfronton Tomi, az Endgame-en helyből már három gitáros is dolgozott, tehát eleve emiatt is sokkal színesebb és sokrétűbb lett az összkép. Ugyanakkor a súly, a lendület és az intenzitás ugyanúgy ott van ezen a lemezen is, emiatt nem hinném, hogy bárki is fanyalgott volna.
Rockbook: Több előadó/zenekar megkérdőjelezi az utóbbi időben a nagylemezek létjogosultságát és inkább 1-2 új dalban, esetleg EP-ben gondolkoznak. Neked mi a véleményed erről?
E.P.: Szereintem itt nincs jó megoldás, mindenkinek meg kell találnia, hogy neki melyik a legmegfelelőbb koncepció. Mindkét iránynak megvan a maga előnye és hátránya, és szerintem ez műfaj függő is, hol melyik működik jobban. Szerintem a súlyosabb zenék világában továbbra is az albumok adják legjobban vissza egy zenekar lényegét, és azt gondolom a rajongók is ezt igénylik, máskülönben például nem élné reneszánszát a vinyl formátum.
Rockbook: Lehet, hogy még korai ilyet kérdezni, mivel utolsó lemezetek a TEP 2022-ben jelent meg, de készültök valamilyen anyaggal a közeljövőben?
E.P.: Készülnek ezerrel az új dalok, van már jó néhány félkész demónk, a terv az, hogy nyáron összedobjuk annyira ezeket, hogy lehessen vele kiadókat bombázni még idén. Ezenfelül tervezünk azért kijönni valami újdonsággal, de ez még csak most körvonalazódik.
Rockbook: A thrash metal éra a ’80-as évek első felétől datálódik, de legsikeresebb korszaka az évtized második feléhez köthető. Hozzátok melyik korszak áll a legközelebb? Kik voltak rátok a legnagyobb hatással és kik, mely albumok a mindenkori kedvenceitek?
E.P.: Nehéz kiemelnem lemezeket, inkább korszakot említenék, engem személy szerint a 90-es években kapott el a vonal, ami azért érdekes mert szinte akkoriban mindegyik klasszikus csapat elkanyarodott vagy teljesen más megközelítésben játszotta az adott műfajt, mint a hőskorban, és engem pont ebben formában fogtak meg elsőre, lásd Megadeth és a Countdown- Youthanasia páros (a Rust csak később ütött meg), vagy akár a John Bush korszakos Anthrax. Ez utóbbi nálam mindig is etalon marad, nekem az ő hangjával volt a zenekar az igazi, hiába kedveltem meg a korábbi lemezeiket is később, tartom máig hogy Bushal egy más liga volt zeneileg a csapat, hibába voltak ott is gyengébb dalok / lemezek, elképesztő fejlődés, újítás, kreativitás volt bennük, ami azóta sajnos teljesen kiveszett a csapatból. De említhetném a Slayer ekkor jellemző hc / punk beütésekkel színesített irányvonalát a Divine lemeztől a God Hates-ig, a Testament Low-Demonic-Gathering trióját, vagy a Forbidden lemezeket. Akkoriban elképesztően kreatívak, változatosak és egyediek voltak ezek a zenekarok, az a korszak (is) rengeteget adott a műfajnak, csak ezt sokan hajlamosak elfelejteni.
Rockbook: Szerinted mennyire nehéz egy adott műfajon belül megújulni? Benneteket például mi különböztet meg egy hasonló stílusban zenélő thrash bandától? Mi jellemzi leginkább az Archaic zeneiségét?
E.P.: Manapság már nagyon nehéz megújulni, ezt nem vitatom, de azt gondolom, nem is feltétlenül cél ez már, főképpen rágörcsölni felesleges. Fontos, hogy legyen valami olyan egyedi arculat, akár zenei, akár egyéb vonatkozásban, ami megkülönböztet, de ez is olyan dolog, hogy vagy jön magától vagy nem, de nem érdemes ezen kattogni, mert pont egy olyan műfajnál, mint thrash, ez még visszatetsző is lehet. Egy ilyen bandánál az elsődleges az, hogy természetes legyen a kisugárzása a csapatnak, hiteles legyen, önazonos legyen azzal amit képvisel, csinál. Én azt gondolom, mi is ebben a kontextusban próbálunk gondolkodni, hogy nem csinálunk olyat, ami mesterkélt vagy erőltetett. A másik fontos dolog a markáns, jó dalok írása, ahol a stílus gyakorlatilag másodlagos szempont, az csak egy keretrendszer, egy viszonyítási pont, de semmiképpen nem a cél. Úgy gondolom, hogy ha ezek megvannak egy produkciónál, abból jó eséllyel magától is valami egyedi és markáns dolog jöhet ki a végén, mindezt anélkül, hogy erre bárki is ráfeszülne vagy tudatosan ez lenne a cél.
Rockbook: Úgy fest, hogy igen sűrű az idei évetek. Az említett márciusi mini-turné után jön a Megadeth budapesti koncertje előzenekarként, majd a Wacken Open Air, de felléptek továbbá számos hazai nyári fesztiválon is, mint a csongrád-megyei Mártélyra költözött Lowland Fest-en, a dunaújvárosi Rockmaratonon és Mátra Sástón, a Fekete Zaj Fesztiválon. Remélem nem hagytam ki semmit! Mitől különlegesek ezek a fesztiválok, ha jellemezned kellene?
E.P.: Nagyon változatos lesz az egész, hiszen itt mindegyik buli teljesen más léptékű, az egészen kis underground fesztiváltól Európa legnagyobb fesztiváljáig terjed, illetve sok esetben a helyszín is különleges. A felsoroltakon kívül megyünk még Csehországba, Horvátországba és Szlovákiába is, ebből a cseh buli pl egy kőfejtőben lesz, a horvát buli egy kis falu mellett, a szlovák pedig egy nagyobb kétszínpados fesztivál, ahol pl közvetlen a Sodom után fogunk kezdeni.
Az általad felsorolt bulikat pedig szerintem nem kell már bemutatni, a Lowlandra gyakorlatilag hazajárunk, és most ugye az új helyszín miatt újdonság lesz nekünk is. A Rockmaraton mindannyiunk szíve-csücske volt régen, így óriási dolog, hogy hosszú idő után ismét meg tudott valósulni, ráadásul ilyen kiváló nemzetközi névsorral. A Fekete Zajon pedig most játszunk idén először, aminek nagyon örülünk, hiszen nem csak az ország, hanem az egész régió egyik legkülönlegesebb felhozatalú és hangulatú fesztiválhelyszíne, ahol a metal csak egy összetevő, a rengeteg stílust felvonultat, és mégis valahol nagyon is egységes amit képvisel.
Rockbook: Milyen programmal készültök, mire számíthatnak a rajongók?
E.P.: Nos, az a helyzet, hogy nemcsak a koncerthelyszínek miatt lesz ez az eddigi legmozgalmasabb nyarunk, hanem a logisztikát tekintve is, ugyanis legalább 3 különböző felállásban fogunk kiállni a színpadra. Helyből a Megadeth buli úgy jött be, hogy Gábor ekkor épp külföldön lesz, ezért itt ismét Horváth Pista fog beugrani, ezúttal basszuson, illetve Csabinál pont a koncertszezon közepén születik majd az első gyermeke, így lesz pár buli, amit ő nem tud vállalni, így azokat a Hekele Attila barátunk (Türböwitch / Cryptic Remains / Exodikon) fogja ledobolni. Részben emiatt a helyzet miatt is most tényleg egy standard „best of” programmal fogunk játszani, nagy eltérések nem várhatóak az egyes helyszínek között, hiszen sem a kisegítőzenészeket, sem magunkat nem akarjuk feleslegesen szivatni.
Helyből a Megadeth buli úgy jött be, hogy Gábor ekkor épp külföldön lesz, ezért itt ismét Horváth Pista fog beugrani, ezúttal basszuson, illetve Csabinál pont a koncertszezon közepén születik majd az első gyermeke, így lesz pár buli, amit ő nem tud vállalni, így azokat a Hekele Attila barátunk (Türböwitch / Cryptic Remains / Exodikon) fogja ledobolni. Részben emiatt a helyzet miatt is most tényleg egy standard „best of” programmal fogunk játszani, nagy eltérések nem várhatóak az egyes helyszínek között, hiszen sem a kisegítőzenészeket, sem magunkat nem akarjuk feleslegesen szivatni. Rockbook: Végül megemlítenél pár hazai zenekart, akiket kimondottan tehetségesnek tartasz és érdemes rájuk odafigyelni?
E.P.: Igazából rengeteg tehetséges és jó zenekar van itthon, olyanok akik simán megállnák a helyüket külföldön, de nem szeretnék most senkit kiemelni, mert hosszú a lista, és valakit tuti lehagynék :) Inkább azt hangsúlyoznám ki, hogy most már egyre több kisebb / nagyobb rendezvény van, ami összefogja / megmutatja ezeket a zenekarokat, pl Insane Hellride fest, Lowland Fest, Fekete Zaj, a Wacken Metal Battle, de akár a Rockmaratont is említhetném. Arra biztatnék mindenkit, aki magát zenerajongóknak, metal fanatkusnak stb nevezi, hogy támogassa ezeket a kezdeményezéseket, és ne csak a “nagy” bulikra menjen el, meg egy fesztiválon se csak a headlinert nézzük már meg, hanem igenis adjuk meg a tiszteletet a korán fellépő csapatoknak is, jó példát lehet venni a “hanyatló nyugatról”, ahol ennek elképesztő kultúrája van. Ott ha du 2-kor kezdődik egy szombati klubbos fesztivál, akkor nem este 8-ra érkeznek meg a kocsmából az emberek, hanem bizony szögpontosan kezdésre 2-kor már minimum félház van, és aki megjelenik az sem kint cigizve tölti a fesztivál felét, hanem bent vannak, nézik a koncerteket, kíváncsiak, érdeklődnek. Ott nem kifogás, hogy “jaj nem ismerem”, meg “nem tudom ki ez”, hanem ellenkezőleg, egyfajta vonzerő. Persze, tudjuk mindannyian, hogy eléggé drága dolog lett koncertre járni, és koncertet szervezni is az lett, emiatt már egy underground buli se tud olcsó lenni sajnos, elszálltak az árak minden szinten, de szerintem ez nem mindig pénz kérdés, nagyon sokszor csak a szándék meg a hozzáállás hiányzik.
Rockbook: Köszönjük az interjút!
BP
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
