Rudán Joe vitathatatlanul az ország egyik legjobb rock énekese. Szerencsére a tehetség szorgalommal is társult a pályája során, ezért számtalan lemezen követhetjük végig pályafutását, amiben a könnyedebb blues rocktól a tradicionális heavy metalig járta be a stíluspalettát. Most elérkezettnek látta az időt, hogy zenekari korlátoktól mentesen megmutassa milyen is ő maga.

A szólóalbumok megszületésének több oka is lehet. Ha egy zenész dalszerzői vénával is meg van áldva, de ezt nem tudja kiélni, esetleg kalandozás valamilyen új stílusban, amit a főzenekar korlátai nem viselnének el, vagy mint esetünkben egy hosszú és tartalmas életpálya múltjának áttekintése, zenésztársak, barátok segítségével. Egyfajta zenei önéletrajz megalkotása. A tapasztalatom azt mutatta eddig, hogy ezek a szólólemezek szinte mindig lágyabbak, dallamosabbak, könnyedebbek, mint az éppen fennálló, vagy korábbi főzenekar munkái. Nincs ez másképp most sem, bár jelenleg nem beszélhetünk főzenekarról, de talán nem botorság, ha az gondolom sokaknak Rudán Joe munkásságának legjelentősebb részét a Pokolgép-korszak jelenti. Pokolgépes keménységre most ne számítson senki. Azért nem előzmény nélküli a könnyedebb vonal sem, hiszen korábbi zenekarai a P. Mobil, a Mobilmánia és a Coda is inkább a hard rock/blues rock vonalat képviseli.

A cd borítója sem hagy kétségeket. Rudán jó, teljes alakos fotója mellett az Én ez vagyok albumcím jelzi egyértelműen a korong célját. A borító nem a szokásos füzet jellegű, hanem bakelitlemez borítónyíra széthajtogatható miniposzter. Az egyik oldalán a dalszövegek, a másikon temérdek fotó. Olyan száz körülire tippelem. A gyerekfotóktól a koncertfényképekig mindenfél. Néhány elég mókás. A Hammer Recordstól nem idegen, hogy kapunk egy ajándék cd-t. A duplalemezes tokot meglátva a szokásosnak mondható Let the Hammer Fall lemezt vártam, de kellemes meglepetés ért. (bár a hátsó borítón is jelezték, csak átsiklottam felette) A bónusz cd a Rudán Joe’s Coda lemezének újrakiadása. Amiből az eredeti kiadásokat beszerezni nem egyszerű feladvány.

Hogy nem egy hirtelen jött ötlet maga az alkotás, abból is látszik, hogy 18! szerzemény került a korongra. Felsorolni is nehéz ki mindenki van jelen mint zene- illetve dalszerző. A koncepciót erősítendő ebből több is első szám első személyben mesél egy történetet, vagy tekinti át gyors önéletrajzszerűen a múltat. A lemezindító Nagy vonatrablás éppen nem ilyen. Egy jó kis hard rockos, lendületes dal és tényleg a nagy vonatrablásról szól. Rainbow-ízű gitártémák, jól eltalált énekdallam és a szöveg is jól gördül. Remek kezdés.

A Néma dal már sokkal komorabb. Kicsit vissza is veszünk a sebességből, de a gitártéma eléggé szaggat, a cím alapján valami szomorkásabbra, dallamosabbra számítottam. A billentyűszőnyeg is érdekes hangulatot ad. Az énektéma végighullámzik a dalon, néha szépen kiereszti a hangját Joe. Az Ez vagyok én egy olyan szerzemény, ami igazából a lemez lényege. Akusztikus gitár kíséretével kapunk egy visszatekintést, milyen utat járt be eddig és szerencsére pozitív kicsengéssel zárulva, milyen utat fog tovább járni. Az egyik kedvencem lett a lemezről. Koncerten biztosan jól működne.

Az Élni szeretnék megint hoz egy kis 80-as évek hard rockja feelinget szintis hangulatelemekkel. A Voltam levetett szintén egy „egy száll gitáros nóta”, ha még létezik olyan, hogy koedukált, tábortűz mellett éneklés akusztikus gitárral, akkor srácok ezt azonnal betanulni!! Biztos lesz eredménye. A blues számokban az a jó, hogy jelzik, hogy ők blues számok így a Hajnali járat blues sem titkolta mire is számíthatunk. Nem vagyok nagy értője a stílusnak, de ahogy meg tudom ítélni ez egy jó blues szám, menjünk is tovább. A Fényed leszek már rögtön érdekesebbnek tűnt. Itt már a progresszív pályán folyik a játszma, persze nem egy Alan Parsons Project, de a legérdekesebb számok egyike a lemezen.

Az Irgalom, egy szép dallamos nóta, minden a helyén van, de valahogy nincs benne az a plusz, amitől emlékezetes lenne. A Hammond-rész azért jót tesz neki. A Vár rám az út, tökéletes motoros rock. Szövegileg, zeneileg is és ennél jobb címet nem is lehetett volna választani. A Told a dalt címét látva azt vártam, hogy na, most oda lesz lépve a tempónak, de egy nagyon könnyed kis pozitív dalt kaptam. Még egy kis táncdalfesztiválos hangulata van. (ha ez 68-ban jelent volna meg tuti sláger lett volna belőle)

A Mosolyogj, öcsém egy olyan gitártémával indul, hogy azt vártam mikor kiált a fülembe Ian Gillan. Aztán kicsit visszavesz, inkább a szöveg viszi a számot tovább, bár a gitárszóló igen jóra sikerült. A Tudok repülni, zongorás-merengős, a téma újfent bemutatkozás jellegű, most kicsit érzelmesebb. Ezt én egy tökéletes lezáró számnak éreztem volna. Talán kicsit túl hosszúra lett nyújtva. A Zenék megint bekeményít. A gitár riff eszméletlen jól el van találva. Egyfajta tiszteletadás mások zenéjének, amik nagy hatással voltak, vannak Joe életére. Ott voltak az indulásnál és elkísérték a mai napig, vagy új zenék amik új erőt adnak. A Nem ismertem, egy tipikus szomorú szerelmes szám, de ebben meg van az a kis plusz amit az Irgalomnál hiányoltam. Érdekes, hogy a verzében erősebb az énekdallam, a refrén nem olyan hangulatos.

Egy pár percre átrándulunk a tengeren túlra. Éjfélkor Whisky A Go Go. Ezt kicsit kakukktojásnak érzem az előző számokhoz képest. A jelen rögvalósághoz talán közelebb állna, a Jössz majd a Pitypangba? Bár talán jó néha ilyen kis álmodozás. Amúgy korrekt kis nóta, csak valahogy a téma nem fért az eddigi képbe és ez elvonta a figyelmem. Főleg hogy az ezt követő Nekem ilyen ház kell vissza is ránt a valóságba. Kicsit emelkedettebb hangulatú dal, talán ebben eresztik ki legjobban a hangját Joe. A Tudjátok-e ki volt Csaba királyfi? hangulata sem tolja maga előtt kérdőjelek erdejét. Jól megírt dal, de ilyet P. Mobil lemezeken, vagy rock operákban már sokat hallhattunk. Persze úgy is fel lehet, fogni, hogy a lemez célja bemutatni mindent, amit Joe tud. Ezt is tudja. Áprily Lajos versének megzenésítése a Vadlúd voltam zárja a lemezt, ami kicsit szomorkás, kicsit merengős, akusztikus interpretáció lett, de hangulatos és jó lezáró.

Nem egyszerű összegezni egy ilyen lemezt, ahol éppen nem az egységesség a cél, hanem, hogy minél több oldalát mutassa be az előadónak, ráadásul ilyen sok tételben. A cél ezen része egész biztosan teljesítve lett, mert majd minden dal más stílust képvisel és mindegyik méltón teszi ezt. Szerencsére a zenésztársak egytől egyig biztos alapot jelentenek az építkezésben. Gyenge pontja nincs a lemeznek. Egyértelműen kiemelkedő pontja sincs, bár vannak az átlagosnál jobban sikerül dalok. A színvonalat tehát sikerült végig megtartani ezen a két lemeznyi anyagot tartalmazó korongon.

vtb