Bejelentkezés

x
Search & Filters

Segítsétek a szentesi gyermekosztályt! Licitáljatok Mihály Gergő (Angertea) festményeire!

A március 21-én, a szentesi Ifjúsági Házban koncertező Angertea együttes énekes/gitárosa Mihály Gergely szabadidejében különleges képeket fest, melyről a Rockbook Rockmagazinnak adott interjújában itt olvashattok.

A koncerthez kapcsolódva, a Dr. Bugyi István Kórház Gyermekosztálya javára – jótékonysági céllal – kollekciójából felajánlott két képét, melyet itt a Sz. Gyors-on már láthattak. Az egyiket az osztály falára szánja, míg a másikat árverezésre bocsájtja, és az abból befolyt teljes összeget (nyilvánosan) átadja az osztálynak.

„Tudom, hogy ezekben az időkben mennyire nehéz helyzetben vannak a kórházak. Pedagógusként gyerekekkel foglalkozom, érdekel a sorsuk. Úgy gondoltam, hogy a magam lehetőségeivel segítek egy kicsit a gyermekosztálynak” – mondta a zenész-festő.

 


Az aukció március 16-án 14 órakor elkezdődött, és március 20-án, (péntek) 10.00 órakor zárul. A kép azé lesz, aki a zárás idejében a legnagyobb árajánlatot tette.
A felajánlott összeget, a kép végleges árát március 20-án, 13 órakor átadjuk a dr. Tóth Editnek, a Gyermekosztály vezető főorvosának, hogy a gyógyuló gyermekek számára a legfontosabb célra fordítsák.

Az árverezési kép adatai:
Címe: "Elefántok találkozása"
Szerző: Mihály Gergely
A festmény akril-filc vegyes technikával készült, vászon farostra.
A 24*30 cm képet fekete fakeretben helyezte el az alkotó.
(A mű a képen látható.)

A kikiáltási ár: 25 ezer Ft.

Licitálni lehet nyilvánosan a Szentesi Gyors Facebook oldalán, vagy privát üzenetben, az alábbi email címen: szgyors@gmail.com

 


Az egyes licit legkevesebb 1000.-Ft, vagyis: az aktuális előző összeg + 1000.- Ft. A vételi szándékukat kérjük, ilyen formában jelezzék. (Licitálni a minimálisnál nagyobb összeggel is lehet.) Az árverés során az aktuális összeget folyamatosan közöljük, illetve Önök is láthatják.

Ha megnyerte tetszését a kép, és egyúttal támogatni kívánja a helyi kórház gyermekosztályát – vegyen részt a licitálásban.

 

 

 

 

Fotó: Délmagyar.hu
 

Címkék: 
angertea
Mihály Gergely