Spirituális töltetű meditatív világzene a Bálnalovas, ex-Polly Is Dead dalszerő-gitárosától
Polonkai Tamás ez év februárjában megjelenő Apokrif című szólóalbuma spirituális töltetű szövegeket és meditatív világzenét rejt. Az album a maga egyszerűségében és megszólalásában rejti a szakrális népzenei elemek szépségét, spirituális hangulatát, amelyeket citerán, akusztikus és basszusgitáron valamint ütős hangszereken szólaltat meg. A szerzemények olyan lelki hangulatot közvetítenek és olyan belső szállakat érintenek, amik a mai hétköznapi világunkból hiányoznak. A dalok spirituálisan nyitják meg lelkünk csatornáit Isten, a világ és a természet csodái felé. Az első dal a Fivérem Nap, ami Assisi Szent Ferenc Naphimnusza alapján született. Ez mindent elmond az Apokrif dalok szellemi-spirituális tartalmáról, illetve az album azon üzenetéről, ami minden vallásokon fölül áll. Ilyen üzenetet hordoz a János apokrif Krisztus himnusza alapján íródott Oldani akarok dala, valamint a Mandala, A Forrás, és Weöres Sándor - A Teljesség felé című művéből származó Tíz Lépcső című versének feldolgozása, ami a lemezhez készült második videóklipje, melyről Tamás így vall: „Az emberi élet küldetésének a valódi önmagunk, a lelkünk megismerését tartom. Ez a vers mindig emlékeztet arra, hogy a belső értékeink felé forduljunk. Weöres Sándor - A Teljesség felé című művét akárhányszor is olvasom, mindig nagy hatással van rám, és ahogy Ő maga is írja a bevezetőben: - „E könyv arra szolgál, hogy a lélek harmóniáját megismerhesd, és ha rád tartozik, te is birtokba vehesd.” A tíz lépcső című vers pedig tökéletesen összefoglalja számomra a mű mondanivalóját.”
Tamás, aki a Bálnalovas zenekar, valamint az egykori Polly Is Dead gitárosa és dalszerzője egy évtizede foglakozik mantraénekléssel. Emellett összehasonlító vallásbölcseletet és filozófiát tanul a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, és egy jógastúdióban mantraéneklést és meditációkat tart rendszeresen. A legközelebbi ilyen közös éneklős meditációs előadói estje Budapesten a MagNet Közösségi Ház Árnika termében lesz október 14-én 18 órai kezdettel. Részletek az eseményen:
https://www.facebook.com/events/557097721090273/
Polonkai Tamás – Apokrif album itt letölthető.
Facebook: https://www.facebook.com/polonkaitom
Armand HOD


