A stílus fontos sajátossága a nagylemez rituáléja - Raksha Bandhan interjú
Tavaly nyár óta új énekese van a budapesti Raksha Bandhan zenekarnak, miután a bemutatkozó nagylemezen éneklő Kelemen Ádám távozott. Az új énekes Szigeti Balázs, aki korábban a Grievance zenekarban vokálozott. Szabó Tamás gitárossal a zenekart érintő változásokról beszélgettünk.
Rockbook: Ahogy a pár napja megjelent sajtóhírből kiderült, új énekese van a Raksha Bandhannak. Mondhatni ez a legnagyobb változás, ami egy zenekar életében történhet, mert bármennyire is egy csapat vagytok, az énekes a zenekar “arca”, legalábbis az esetek nagy részében ez így van. Hogy éltétek meg ezt a változást?
Szabó Tamás: Mondhatni átlagos történet: a koncertek mellett elkezdtük írni a második Raksha Bandhan nagylemezhez a dalokat és fejben összerakni az albumot (dalsorrend, szövegötletek stb.), amikor még 2023 elején Kelemen Ádám az előző énekesünk jelezte, hogy inkább szeretne a korábban működő és reaktiválni kívánt zenekarára koncentrálni, ez egyúttal a kilépését is eredményezte. Nem volt időnk tipródni a történéseken, azonnal átgondoltuk az eshetőségeket és a lehetséges személyeket. Mivel a Raksha Bandhan instrumentális szekciója idestova egy évtizede együtt van, nyilvánvaló volt számunkra, hogy nem egy énekeskrízisen fog múlni a zenekar jövője. Ugyanakkor egyetértek veled abban, hogy nagyon fontos a frontember személye, és itt nem csak a hangi adottságokról van szó, hanem kiállásról, színpadi munkáról. Balázzsal most már háromnegyed éve dolgozunk együtt, koncerteztünk Budapesten és vidéken is, most májusban kétszer is fellépünk vele a fővárosban május 10-én a Riffben két külföldi bandával, majd május 24-én az S8-ban a Alva, a Decongest és a Railway Station Dog zenekarokkal. Optimisták vagyunk, az eddigi visszajelzések nagyon pozitívak, és még csak a közös út elején járunk!
Szabó Tamás
Rockbook: Mennyiben változik a hangzás az új énekes érkezésével? Marad az eddigi irányvonal, vagy az új tag új hatásokat hoz magával?
Sz.T.: Balázst én még jóval Ádám kilépése előtt láttam egy A38-as Dimebag emlékesten 2022-ben, ahol magam is felléptem a Red Swamp zenekarral való kollaboráció keretében, a Rebel Meets Rebel projekt „Get Outta My Life” című dalát toltuk el közösen. Engem már akkor földbe döngölt Balázs produkciója, amikor egy alkalmi formáció élén a Revolution My Name című Pantera himnuszt üvöltötte a színpadon. Amikor pedig rá egy évre Ádám kilépett, adtunk magunknak pár hetet, hogy nyugodtan ötleteljünk arcokon, így ugrott be Balázs. Persze mindig vannak zenész ismerősök, akiken keresztül el lehet érni egymást, így történt ebben az esetben is. A 2023 tavaszi szintén A38-as Dime estre már tudatosan mentem le, hogy Balázzsal beszéljek, és ebből alakult ki kora nyárra a közös zenélés és a zenekarba való belépése. Ugyanakkor Balázs belépése talán csak annyit módosított az eredeti irányvonalon, hogy még inkább zsigeri és intenzív, így még inkább metálos lett a megközelítés, ami viszont nem jelenti azt, hogy eltolódtunk volna thrash, hardcore vagy egyéb zenei stílusok irányba, a zenei hatások megmaradtak jobbára az 1990-es évtizedből, de még kevesebb görcsöléssel körítve. Azt viszont érdemes kihangsúlyozni, hogy Balázs civilben hangmérnök, így hangzásban, megszólalásban és egyéb technikai dolgokban további tudás és kompetencia érkezett a zenekarba.
Rockbook: Készül az új lemez, nyárra tervezitek a felvételeket. Az első lemezt "élőben" vettétek fel, és korábban azt nyilatkoztátok hogy az egyenként elcsöpögtetett dalok helyett nagylemezben gondolkoztok. Így lesz ez a továbbiakban is?
Sz.T.: Ez lassan már évtizedes dilemmája a rock/metál szcénának, hogy szabad-e még egyáltalán rendes nagylemezekben gondolkodni ebben a rendkívül felgyorsult streamelős zenehallgatói időkben. Ugyanakkor a stílus fontos sajátossága a nagylemez rituáléja – amikor felteszed a bakelitot vagy elindítod a CD-t, és sorba jönnek a dalok. Ehhez tartottuk magunkat a bemutatkozó nagylemeznél, és ez lesz a követendő metódus, ugyanakkor természetesen lesznek előzetes teaser-ek vagy a nyilvánosságba kidobott videós megoldásokkal kísért dalok, de a nagylemez, mint zenekari produktum továbbra is prioritást fog képezni esetünkben.
Rockbook: A nemrég újravett két dalt a százhalombattai “Hundred Production”-ben rögzítettétek? Az új anyag is itt forog majd?
Sz.T.: Ennyire nem szaladnék előre, hogy hol lesznek a második album felvételei, de azt biztosra mondhatom, hogy az alapok továbbra is egyben lesznek feljátszva, ez illik a muzsikához és ez a metódus a Raksha Bandhan lényege. Persze az első nagylemez tapasztalatai beépülnek majd, mi az, amit érdemes megtartani és mi az, amin érdemes változtatni. Balázs hangmérnöki tudása, ismeretei pedig feltétlenül erősítik a stúdiózásra való felkészülést
Rockbook: A korábbi sajtóanyagban olvashattuk, hogy néhány különleges kollaboráció is tervben van. Van olyan infó erről, ami már publikus?
Sz.T.: Az egész dolog eredője, hogy a jövőben a videós képi megjelenéseket (klipek stb.) saját kézbe vesszük Cserdi Imre basszusgitáros vezetésével. Már Imre vágta össze az idén tavasszal megjelent Balázzsal újravett két elsőlemezes dal (Jacob’s Ladder, ComradeX) videós, telefonos felvételeit. Ez egy fontos, mondhatni tudatos stratégiai döntés, hogy minél több videós tartalommal jelentkezzünk, és így fogalmazódott meg az ötlet, hogy legyenek majd kollaborációk. Az év elején sajnálatos módon elmaradt egy tervezett élő kollaboráció egy a hazai underground körökben ismert gitáros részvételével. Ezt mindenképpen szeretnénk egy stúdiós live act formájában megörökíteni még ebben az évben - annyit mondanék ezzel kapcsolatban, hogy a magunk módján tisztelegnénk a legnagyobb trendgyilkosok előtt!
Rockbook: Hogy alakul az idei évetek? Az albumkészítés van prioritásban, vagy próbáltok egyensúlyozni az album, a koncertek, és a magánélet között?
Sz.T.: A fő prioritás természetesen a második nagylemez, amely a Celebrate The Pain munkacím alatt fut jelenleg. Amint azt már említettem, májusban kétszer is játszunk a fővárosban. A magánélet és a zenészlét közötti egyensúlyozás kérdése fontos kérdés, mondhatni ennyi idősen a pörgés és a művészi dimenzió mellett már legalább annyira fontos, hogy megbízható arcokkal dolgozzunk. A zenekar háromnegyede már majdnem egy évtizede együtt muzsikál, ez mindenképpen egy betonbiztos emberi és zenei alapot biztosít, és ebbe a körbe illeszkedett be nagyon gyorsan Balázs. Persze a háttér vegyes, hogy ki mit csinál a civil életben, de a zenekar fontos prioritás mindenki számára, csak így van értelme csinálni!
Rockbook: Koncerteken játsszátok a Raksha Bandhan elődjének számító “Sunwharf” korszak dalait?
Sz.T.: Lehet, hogy annak idején rosszul vagy nem egyértelműen fogalmaztuk meg ezt a dolgot, így nem is baj, hogy tisztába tehetjük most ezt a kérdést! A Raksha Bandhan nem a Sunwharf utódzenekara, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a teljes instrumentális szekció (Szabó Tamás gitár, Cserdi Imre bőgő, Sára Norbert dobok) ott talált egymásra, így amikor a Sunwharf véget ért, fejben már megvoltak az új zenekar koncepcionális keretei. Azonban az eltérő hangolási megoldások, a zsigeribb zenei és szövegi megközelítés valamint a durvább, csordázásokkal megtűzdelt vokálok miatt ez már valóban egy teljesen más zenekar. Persze a Sunwharf fontos részét képezi a múltnak, én a mai napig nagyon szeretem a 2014-ben szerzői kiadásban megjelentetett Budapessimism című EP-t, de nincs napirenden Sunwharf dalok repertoárra vétele, másrészt ehhez mindenképpen szükséges volna az egykori Sunwharf frontemberrel (Tadeusz Rieckmann ma Tyr/Rivers Ablaze dobos) való egyeztetés. Bár valamelyik tavaszi próbán teljesen spontán módon elnyomtuk a Sunwharf EP címadó dalát, és amellett, hogy közel évtized után sikerült majdnem végig játszanunk a nótát, jó érzés volt kicsit nosztalgiázni!
Rockbook: Magyarország fővárosközpontú az élet minden területén, nincs ez máshogy a zenei életben is. Vidéki fellépésekre kaptok felkéréseket? Hogy értékeled a jelenlegi vidéki underground zenei életet? Összefogják, erősítik a vidéki jelenlétet az olyan kezdeményezések mint a Fekete zaj, a Deeprecen, vagy a Hell Vill?
Sz.T.: Ha pozitívan akarok fogalmazni, az angolul éneklő underground rock/metál/punk/hardcore zenekarok számára szerintem a vidéki klubélet kiszámíthatatlan, ha negatívan, akkor pedig teljesen halott! Persze lehetnek produkciók, zenekarok, akik relatíve kedvezőbb pozíciók (bejáratott név, évek óta tartó folyamatos jelenlét) akár vidéken is meg tudnak mozdítani értelmezhető, akár 70-150 fős közönséget, ami már nagyszerű eredmény. Az, hogy a magyarul éneklő, mainstream-ebb hangzású bandák több embert vonzanak, annak önmagában kedvező hatása lehetne a mélyebb, horzsolósabb produkciók számára, ugyanakkor személy szerint én nem érzem ezt – ez kicsit olyan, hogy csökkentsük az adót, mondván majd az megtolja a fogyasztást, és annak pozitív hatása majd lecsorog az alsóbb társadalmi csoportokhoz. Szóval nem működik ez a folyamat, az hogy mennyien hallgatnak ma Tankcsapdát, Depressziót vagy a régi klasszikus hazai heavy metál bandákat semmilyen módon nem mértékadó, hogy akkor majd azok eljutnak a morózusabb muzsikákhoz, zenekarokhoz. Egy-másfél évtizede még hittem ebben valamennyire, de az idő rám cáfolt ebben a kérdésben. Ami a kérdésedben említett underground kezdeményezéseket illeti, önmagában nagyon klassz, hogy vannak és működnek, viszont sok múlik adott esetben, hogy kik – mely zenekarok és előadók – hová vannak bekötve, kit ismernek illetve, hogy az underground-on belül éppen mely stílusok futnak éppen. Ebben a kontextusban az általunk is játszott, erősen az 1990-es években Black Sabbath hatású zenékben gyökerező stílus számára kétség kívül a 2005-2010 közötti időszak volt az aranykor, akkor voltak a tematikus Kék Yuk-Vörös Yuk doom/stoner estek, vagy a Trouble 2007-es feledhetetlen nyári A38-as koncertje, amikor egy csomó stílusbéli hazai banda is megmutathatta magát. Persze valamennyire megmaradt azért ennek a muzsikának a tábora, a tavaly májusi bécsi Corrosion Of Conformity bulinak például igazi kalandozások kori hangulata volt, szinte csak magyar mondatokat lehetett hallani a söntésben. Visszatérve a kérdésedhez, nagyon sok múlik az önmenedzselésen, de ez most nem a „Tiborc panasza” akarna lenni a részemről, egyszerűen ez a realitás. Budapest az elsődleges színtér, ezt nem nagyon lehet eltagadni, különösen, ha fajsúlyosabb pláne angol nyelvű muzsikát játszol, a vidék nagyon képlékeny. Bizonyos tekintetben a külföld lehet még érdekes pont és kihívás, oda viszont kapcsolatokat kell kialakítani, ápolni, tervezni-szervezni, az pedig már sokkal inkább ügynökségi, menedzsment jellegű feladat. Megpróbálunk minél többet játszani, persze lehetőleg megfelelő technikai körülmények között, de az elsődleges amint arról már beszéltünk az új dalok, nagylemez és videók, ezek kellenek, hogy ne menj át saját magad tribute zenekarává. 
Rockbook: Sok más hazai zenekarhoz hasonlóan ti sem elsősorban a zenélésből éltek. Rólad tudható, hogy a civil életben egész más vonalon mozogsz, politikatudománnyal foglalkozol. Munkád során mennyire számít meglepőnek a zenekaros életed, vagy épp fordítva; zenei körökben a civil foglalkozásod?
Sz.T.: Igen, ez így van – ebben a tekintetben az én civil-munkahelyi életem viszonylag konstans, mindig is ezzel foglalkoztam – pontosabban közpolitikával, azon belül a helyi önkormányzatok működési dimenzióival. Mivel ennek fókuszában az önkormányzati autonómia áll, talán rejtett módon ez megjelenik a korábbi és jelenlegi zenei dolgaimban – elég autonóm módon állok a muzsikához, elsősorban a magam élvezetét és nem másik igényének kielégítését keresem – bár ha az utóbbi is teljesül, az már a bónusz kategória. Ami kérdés második felét illeti azért jó néhány olyan zenész kolléga van. akikkel élőben, koncertek előtt / után, vagy messengeren csevegve előjönnek közéleti, esetenként direktpolitika kérdések, ugyanakkor én ezt igyekszem nem beletolni senki arcába. Tiszteletben tartom, ha valaki tőlem teljesen eltérő módon gondolkodik a világról illetve azt, ha abszolút nem érdeklik ezek a dolgok. Ha ki kellene valakit emelnem egyébként a hazai rock/metál szcánából, akivel azért az átlagosnál sokkal mélyebbre megyünk ilyen beszélgetések során, az Vörös András (ex-Superbutt, Ördög). Ismerve András gondolatait, különösen a kultúrpolitika és kulturális finanszírozás tekintetében, megkockáztatom, egyedül több sütnivalója van, mint a fél kulturális tárcának. Dolgoztunk már közösen önkormányzati könnyűzenei stratégián, tehát tudom, miről beszélek.
Rockbook: Köszönöm a beszélgetést, sok sikert az új felálláshoz, és várjuk az új nagylemezt!
Közelgő koncertek:
Bonivárt Balázs
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
