Bejelentkezés

x
Search & Filters

Szólólemezt készített Czutor Zoltán, a Belmondo énekese

Élete első és talán egyetlen szólólemezével jelentkezik a Nyers egykori és a Belmondo zenekar jelenlegi frontembere, Czutor Zoltán. Az Artisjus-díjas szövegíró, dalszerző a szokásosnál is személyesebb hangvételű dalokat, afféle zenés blogbejegyzéseket válogatott a Czutor című lemezre.

Az egyik legtermékenyebb magyar zenész, Czutor Zoltán évtizedek óta meghatározó szereplője a hazai könnyűzenei életnek. Pályafutása során többféle műfajban komponált, egyebek mellett televíziós, filmes és színházi produkciók számára, írt musicalt és gyereklemezt, de közben mindvégig a saját rockzenekaraiban játszott. Jelenleg elsősorban a Belmondo frontembereként lép színpadra, és bár sokáig elutasította egy szólóalbum ötletét, most mégis elérkezett ennek az ideje.  

- Régi kérés, kérdés volt szakmai, baráti és médiaszerkesztői oldalról, hogy legyen, illetve mikor lesz szólóalbumom. Így született meg a Czutor című lemez, amely az első, sőt talán az egyetlen szólóprojektem. Ez a törekvés is része annak, hogy a sokféle zenei tevékenységeim között különbséget tegyek. Eddig az aktuális főzenekaromba zsúfoltam minden személyes ötletemet, mostantól azonban másképpen lesz. A Belmondo zenekarral továbbra is a britpop- karatemetál stílust visszük tovább, míg a tíz éve megszűnt ős-zenekarommal, a Nyerssel az évfordulóra tekintettel időnként adunk egy-két nagyobb koncertet, továbbá a Raj nevű bandával súlyos, riffelős dalokat írunk. A Czutor című szólólemezen ezekhez képest személyes, moralizáló, inkább akusztikus szerzemények kaptak helyet – mondta Czutor Zoltán.

 


A Czutor című lemez január 30-án jelenik meg a Music Fashion Kiadó gondozásában, és 12 szerzemény szerepel rajta. Az akusztikus gitárra és finom gépdob alapra épülő dalokat afféle zenés blogbejegyzéseknek nevezte el az Artisjus-díjas dalszövegíró, hiszen a szövegek fele a Czutor Zoltántól megszokott hangvételnél is személyesebb, a dalok másik fele pedig moralizál. A szólólemez három szerzeménye – Édes hazám; Könnyűnek találtatott zene; Minimál – szövegvideó formájában felkerült a YouTube videómegosztó oldalra.

A Czutor című album megvásárolható a nagyobb lemezboltokban, a Music Fashion Kiadó webáruházában, valamint elérhető az ismert weboldalakon.

További részletek:

http://czutor.hu/
http://musicfashion.hu/

Czutor – válogatás 3 percben a 12 dalból:

 



 

 

 



 
Címkék: 
Czutor Zoltán
Belmondo