Bejelentkezés

x
Search & Filters

„A testvéreim voltak, most már fel sem veszik a telefont” – Phil Rudd szívszorító vallomása az AC/DC-ről



Bár a 2020-ban megjelent legutóbbi AC/DC albumon, a Power Up-on még Phil Rudd játszott, mióta a zenekar 2024-ben újra elkezdett aktívan koncertezni, már Matt Laug ül a dobok mögött. A veterán zenész nemrég a Stuff-nak adott interjút, amelyben elárulta, hogy fellépne-e újra a bandával.
 
"Volt egy időszak, amikor úgy éreztem, vége a világnak. El sem tudtam képzelni az életemet az AC/DC nélkül, mégis azzal kellett szembesülnöm, hogy azok az emberek, akik elvileg a testvérükként szerettek, még csak a telefont sem vették fel, ha hívtam őket.
 
Őszintén szólva, számomra mindig is Bon Scott jelentette az igazi AC/DC-t. A kedvenc lemezem a Highway To Hell, a kedvenc dalom pedig a Touch Too Much. Bon halála után úgy éreztem, magamra maradtam a zenekarban, de persze sosem voltam ténylegesen egyedül. A mai napig meglep és nagyon boldoggá tesz, hogy mennyien szeretik a zenénket. Sokan kérdezik tőlem, hogy fellépnék-e újra az AC/DC-vel. Az őszinte válaszom az, hogy igen, de kizárólag a rajongók és Bon miatt."
 
 
Fotó: Marty Melville/AFP (Getty Images)