Tizennegyedszer is elutasították John Lennon gyilkosának feltételes szabadlábra helyezési kérelmét
A The Guardian tájékoztatása szerint tizennegyedszer is elutasították Mark David Chapman feltételes szabadlábra helyezési kérelmét, így John Lennon gyilkosa továbbra is rács mögött marad.
Chapman 1980. december 8-án végzett Lennon-nal, akivel aznap délelőtt már találkozott egyszer és autogramot is kért tőle a zenész és felesége, Yoko Ono pár héttel korábban megjelent albuma, a Double Fantay egy példányára. A férfi akkor is a Manhattan-i apartmanház előtt várakozott, amikor a Beatle és felesége visszatértek a stúdióból, majd öt lövést adott le, amelyből négy el is találta a 40 éves Lennon-t, aki a vérveszteség miatt belehalt sérüléseibe. Emlékezetes részlet a történtekkel kapcsolatban, hogy a gyilkos a rendőrök megérkezéséig J.D. Salinger Zabhegyező című regényét olvasta.
Chapman már 70 éves és bár minden lehetséges alkalommal kérvényezte a szabadlábra helyezését, ezeket mindig elutasították, amit az általa elkövetett bűntény súlyossága mellett azzal indokoltak, hogy veszélyt jelentene a társadalomra. Legközelebb 2027 februárjában nyújthat be ismét hasonló kérelmet.

Fotó: Bob Gruen


