Új korszak, de mégis bevált recepten: Mammoth: 'The End' lemezismertető
Amikor a rock territóriumán új lemez ereszti szélnek az első hangokat, hajlamosak vagyunk remélni, hogy valami igazán különleges érkezik. De mi történik, ha nem csak újdonság, hanem egy (viszonylag) jól ismert név újabb fejezetét hallhatjuk? Wolfgang Van Halen harmadik lemeze, a „The End” nem csupán a hard rock energia új szintjeit hozza el, hanem bizonyítja azt is, hogy a családi örökség akkor lesz igazán maradandó, ha sajátos, bátor hangon szólal meg. Ha eddig azt hitted, már mindent hallottál Wolfgangtól – tévedsz. Ez a lemez folytatja az előzőekben megtalált hangot, de egyszerre mutatja, hogy milyen az, amikor egy zenész valóban a saját útjára kezd lépni, és valahogy egy picit minden dallal újraírja a szabályokat.
Wolfgang Van Halen új Mammoth lemeze, „The End” valódi csúcspont egy szüntelenül fejlődő pályán, amelynek minden állomását sikerült figyelnem. Az első, debütáló lemez nekem egy óriási meglepetésként érkezett: ritkán érezni azt a fajta robbanásszerű belépőt, amely után tényleg kirobbanthatatlan egy album a lejátszómból, de ez pont ilyen volt. A frissesség, az újdonság varázsa ott szinte minden dalban jelen volt, és egy pillanatnyi üresjárat sem volt tapasztalható.
A második lemez is magával ragadó, talán nem ütött akkorát a „meglepetésfaktor”, de a Mammoth zeneisége ott is egységben maradt: letisztultabb dalok, kimunkáltabb hangzás, és továbbra is Wolfgang egyedisége dominálta a lemezt. Fontos személyes élmény, hogy volt szerencsém élőben is látni őket az Alter Bridge előtt 2022-ben Budapesten, ahol minden egyes hang hibátlanul szólt – ritka az a koncert, amin tényleg nincs mibe belekötni.
Az új, „The End” album viszont már a nyitásától kezdve érzékelhetően kísérletezőbb, bevállalósabb lett. A klipes dalok, mint a „One Of A Kind” vagy a „The Spell” előzetesen jól fölépítették a várakozást, és aztán végig ott lebeg a lemezen a modern hard rock energia, ami Wolfgang védjegyévé vált. Az album középső részén néhol szokatlanabb megoldások és formai variálás jelenik meg, de a fő csapásirány marad: dögös riffek, nagyívű refrének, és tulajdonképpen minden hangszer Wolfgang kezében van (hiszen ő a zenei agy) – persze a hangszerek is akkor szólalnak meg igazán, amikor kell.
Hangzásban talán feszesebb, és a gitármunka is ki van találva: a tapping technika nem véletlenül kerül elő többször, hiszen ezt nem csak technikai virtuozitásként nyomja, hanem az apai örökséget is tovább viszi vele – Eddie Van Halen árnyékából már régen kilépett, de tisztelettel gondozza tovább azokat a hagyományokat, amit az apja teremtett. Ez egy ilyen lemezen talán hangsúlyosabb is lett, mert a dalok mélyebb rétegeiben mindig ott van egy finom utalás az előző generációra.
Kissé személyesebb, szinte konzervatívan prűd észrevétel: a lemezen található „I Really Wanna” szövege szerintem nem feltétlenül volt szükséges, vagy nem érzem azt, hogy ez annyira önazonos (ez tényleg zárójelben maradjon). Kissé az az érzésem, hogy ez szándékosan egy figyelemfelhívás, és több szempontból marketing, mint valóban őszinte szöveg. De hát tök mindegy, hiszen egészében véve a dal mégis kiállja a próbát – főleg hangszerelés, tempó és hangulat szempontjából.
A lemez általánosságban ismét marha jó, pár hallgatás után talán még érződik számomra néhol üresjárat, de biztos vagyok benne, hogy ez az érzés nagyon hamar el fog tűnni, és a lemez végére tényleg úgy érezheti az ember, hogy egy újabb Mammoth-korszak kezdődik: Wolfgang művészi önállósága, dalszerzői képessége és hangszeres játéka egészen magával ragadó.
A nemzetközi visszhangok is ezt erősítik: a kritikusok az önállóságot, a kimunkált hangzást és a friss megoldásokat emelik ki, ráadásul a rajongók kifejezetten pozitívan fogadták az új dalokat – és a Mammoth név (WVH nélkül) is szimbolikusan mutatja, hogy ez már tényleg Wolfgang saját útja.
Összességében a „The End” egyszerre egy új fejezet a Mammoth történetében, ami valahol próbál modern hard rock mérföldkő is lenni, de hagyományokat is hordozó tisztességes iparosmunka is. Bátran ajánlható mindenkinek, aki szereti az energikus, de tartalmas rockzenét, és kíváncsi arra, hogyan örökíthető át egy legendás gitáros technikája és mentalitása a következő generációba.
Megjelenés: 2025. október 24.
A Mammoth – The End album dallistája:
01. One Of A Kind
02. The End
03. Same Old Song
04. The Spell
05. I Really Wanna
06. Happy
07. Better Off
08. Something New
09. Selfish
10. All In Good Time
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
