Utóbbi két kalóz metal albumára helyezte a hangsúlyt a Visions Of Atlantis a Barba Negrában (koncertbeszámoló)
Visions Of Atlantis, Illumishade, Seraina Telli, Meteora – Barba Negra Blue Stage, 2024.09.20.
Szeptember 20-án a Barba Negra Blue Stage-ben kötött ki a Visions Of Atlantis kalózhajója, a „flottát” pedig az Illumishade, Seraina Telli, valamint hazai részről a Meteora tette teljessé.
A Meteora neve jó ideje ismerősen csenghet a szimfonikus metal kedvelőinek, így nem meglepő, hogy a korai kezdés ellenére is szép számú közönség volt kíváncsi rájuk, ami nem kifejezetten gyakori az elsőként színpadra lépő zenekarok esetében. A zenekar jól bevált receptet követ: a lágy női éneket kombinálják hörgéssel, amelyek közül előbbiért Holló Noémi, míg utóbbiért a basszusgitárt is pengető Fülöp Máté felel. A bandának ezúttal mindössze fél óra jutott, de így is ütős ízelítőt kaphattunk a munkásságukból és a hangulatot is sikerült tökéletesen megalapozniuk ezen a különleges szimfonikus „szeánszon”.
Meteora
Seraina Telli-re alighanem a 2015-2019 közötti időszakban figyelt fel a többség, amikor a Burning Witches-t erősítette. A svájci énekesnő ezt követően saját zenekarára, a Dead Venus-ra koncentrált, az elmúlt években pedig szólókarrierjét is alaposan felpörgette a Simple Talk és az Addicted To Color albumokkal. Ez az év egyértelműen a koncertezésről szól számára: az aktuális turnét megelőzően önálló bulikon és fesztiválokon is láthatta őt a közönség. Seraina már csak kék-zöld haja miatt is figyelemfelkeltő jelenség, aki vonzza a tekinteteket, Esmée van Sinderen és Mike Malloth pedig méltó társai a színpadon. Zeneileg talán ők lógtak ki leginkább a sorból: a dalaikban inkább popos és rockos hatások érvényesülnek, de azért szimfonikus elemek is felbukkannak itt-ott, az pedig biztos, hogy aki látta az énekesnőt, nem felejti el őt egyhamar.
Seraina Telli
Az Illumishade duplázott idén Budapesten, ugyanis januárban a Delain vendégeként láthattuk őket, ugyancsak a Barba Negra Blue Stage-ben (beszámoló itt). A két koncert között megjelent Fabienne Erniék új albuma, az Another Side Of You, amelyből már az év elején is adtak ízelítőt, most pedig nem kevesebb, mint hat dalt játszottak el róla. A banda láthatóan jól érezte magát és lelkesen játszott a magyar közönségnek: az énekesnőnek és a csapat másik hölgy tagjának, a billentyűs Mirjam Skol-nak szinte végig fülig ért a szája, így nem túlzás azt mondani, hogy igazi örömzenélés zajlott a színpadon, a hangulat és az izgalom pedig egyre csak fokozódott, ahogy közeledtünk a fő attrakcióhoz.
Illumishade
A Visions Of Atlantis-nál 2022-ben történt valami, a Pirates című albummal ugyan kalóz metalra váltott az osztrák banda, idén nyáron pedig a folytatás is megérkezett a Pirates II – Armada képében, és mivel a turné egy dal kivételével erre a két lemezre épül, egyértelmű volt, hogy mire számíthatunk, ráadásul a díszlet és a zenekar tagjainak öltözéke is egy igazi kalózhordára emlékeztetett. A budapesti állomás a turné elején szerepelt: ezt megelőzően mindössze egy fellépés volt Bécsben, így az elsők közt tapasztalhattuk meg, hogy milyen élményt nyújt az Armada-show.
A kalózos tematika egyik előnye, hogy lehetőséget biztosít nem éppen szokványos megoldásokhoz, amelyek közül kiemelkedett a Pirates Will Return közben előadott mutatvány, amikor is mindenkinek össze kellett kapaszkodnia, hogy közös erővel evezhessünk Michele Guaitoli vezényletével, hogy aztán a Melancholy Angel dallamaira már ugrálással folytatódjon a kalózparti. Nyilván nem a Visions Of Atlantis találta fel a spanyolviaszt ezen a téren, sőt, az is kérdéses, hogy meddig lesz életképes ez a kalózkodás, de az kétségtelen, hogy egyelőre nagyon jól működik.
Michele Guaitoli (Visions Of Atlantis)
A bandában több énekesnő is megfordult az évek során, de senki sem töltött itt annyi időt, mint Clémentine Delauney, aki már 2013 óta erősíti a csapatot, és minden jel arra utal, hogy vele tényleg megvan az a bizonyos kémia a zenekaron belül, és persze az sem mellékes, hogy élőben is szinte olyan tisztán és tökéletesen énekel, mint a stúdióban, miközben a közönség hűséges legénységként követi őt az első perctől az utolsóig.
Clémentine Delauney (Visions Of Atlantis)
Szerencsések vagyunk, amiért a részesei lehettünk a Visions Of Atlantis 2024-es kalózbulijának, jelenleg ugyanis nem sok szórakoztatóbb és élvezetesebb dolog van ennél az európai metal színtéren. Az Armada album és turné nagy dobás a csapat részéről és bármit is hoz a jövő számukra, az biztos, hogy ez egy emlékezetes fejezet marad a zenekar történetében.
A koncerten elhangzott dalok:
01. To Those Who Choose to Fight
02. The Land of the Free
03. Monsters
04. Mercy
05. Clocks
06. Heroes of the Dawn
07. Legion of the Seas
08. Tonight I'm Alive
09. Ashes to the Sea
10. Collide
11. Hellfire
12. The Dead of the Sea
13. Underwater
14. Magic of the Night
15. Pirates Will Return
16. Melancholy Angel
17. Master the Hurricane
18. Armada
Tóth Mátyás
Fotók: Béres Máté