Van jelene és jövője a magyar rocknak és metalnak: Down For Whatever, Tortuga – 2021. 08. 28., Barba Negra
Down For Whatever, Tortuga – 2021. 08. 28., Barba Negra
A nyár utolsó szombatján – bár az időjárás már inkább az őszt idézte – az egész koncertidény egyik legizgalmasabb bulijára gyűlhettünk össze a Barba Negrában, ahol két tehetséges fiatal banda, a Tortuga és a Down For Whatever legénysége várta rajongóit a színpad előtti küzdőtérre.
Persze a csapatok már jól ismerheti a helyszínt, sőt, a legutóbbi itteni koncertjükig sem kell messzire visszanyúlni az időben: a Tortuga a Ganxsta Zolee és a Kartel vendégeként játszott itt júniusban, a Down For Whatever pedig a Depresszió és a Hooligans előtt pörgette fel a közönséget, de egy önálló fellépés azért mégis egészen más, főleg úgy, hogy ezúttal mindkét banda főzenekarként, avagy a külföldi turnékról ismert co-headline felállásban adott teljes hosszúságú műsort.
Ha közös pontokat kellene keresnünk Tomku Milánék és Diószegi Kikiék között, mindenekelőtt valószínűleg A Dal jutna eszünkbe, hiszen mindkét zenekar megmérette magát a versenyben: a Tortuga tavaly a Mámor tér 3.-mal, idén pedig a Törnek az ablakokkal állt rajthoz, míg a Down For Whatever a Zuhanással haladt szépen előre, nagyban a közönség támogatásának is köszönhetően. Azonban nem ez az egyetlen párhuzam, hanem az is, hogy mindketten a Koncertszervezo.hu „istállójához” tartoznak, így többek közt a Barba Negra vezetője, Szűcs Mihály egyengeti az útjukat. Hazai és nemzetközi szinten is számos kritika érte és éri a tévés szerepléseket és a menedzsmentes „hátszelet”, de éppen a Tortuga és a Down For Whatever példája mutatja, hogy amennyiben ezek megfelelően működnek, egy zenekar csak profitálhat belőlük és nagyobb közönséget érhetnek el.
Akik figyelemmel kísérték a két banda és/vagy a Barba Negra Facebook-oldalát, és időben kapcsoltak, ingyen válthattak regisztrációs jegyet a közös bulira, ami szintén jelzi, hogy az volt a legfontosabb cél, hogy minél többen legyünk a Barba Negrában. Ha valaki erről a lehetőségről lecsúszott, kifejezetten baráti áron vásárolhatott rendes belépőt és a zenekarok mindent meg is tettek azért, hogy megszolgálják a bizalmat. Elsőként a Tortuga lépett színpadra a tőlük megszokott lazasággal és tornacipős rock ’n’ rollal. A fiúk nem unatkoztak a nyáron: fesztiválok egész során játszottak, ősztől a Junkies vendégzenekara lesznek, a barbás buli másnapján pedig egy Csak te vagy című új dallal jelentkeztek.
Tavaly már volt szerencsém egyszer elcsípni a bandát, méghozzá szintén a Barba Negrába, igaz, akkor a korlátozások miatt a kisszínpadon léptek fel az Aurora előtt (beszámoló itt). Engem már akkor is meggyőztek, azóta pedig még profibb és kiforrottabb lett a produkció, ráadásul úgy, hogy közben semmit sem veszített a természetes könnyedségéből és a szó legjobb értelmében vett egyszerűségéből. A srácok láthatóan imádják és élvezik a közös zenélést, ez az öröm és energia pedig a közönségre is átragadt, így mindenki fülig érő szájjal nézte végig a bulit és az éneklésbe is bekapcsolódott, ha máshol nem is, hát a Mámor tér 3-nál biztosan, hiszen ebben a „házban” már nagyon sokan otthon érzik magukat.
A Down For Whatever 2020 szeptemberében az Akváriumban ünnepelte ötéves fennállását, ahol szépen meg is töltötték a termet, és bár a mostani koncert ennél is merészebb vállalkozásnak ígérkezett, a fiúknak nem kellett aggódniuk, hiszen a kapunyitástól kezdve sorra érkeztek a zenekar pólóját viselő rajongók. A banda stílusát talán modern metalként lehetne jellemezni, de saját ismerőseim köréből tudom, hogy olyanok is szívesen hallgatják őket, akik egyébként más vonalon mozognak zeneileg, ez pedig mindenekelőtt a fogós dallamoknak és az együtt éneklős refréneknek köszönhető.
Legutóbb éppen a már említett Hooligans koncerten láttam a DFW-t (beszámoló itt), ami ugyan első ránézésre szokatlan párosításnak tűnhetett, de a Hooliganok alaposan bekeményítettek Zártosztály című legutóbbi albumukon, amelyen nem mellesleg Kiki is vokálozott. Ezen az estén azonban maga a Down For Whatever volt az egyik főszereplő, ami azt is jelentette, hogy a már kötelezőnek mondható dalok mellett olyan nóták is előkerülhettek, amelyekre általában nincs idő. Bár véleményem szerint remek döntés volt, hogy a zenekar átállt a magyar nyelvű szövegekre, ezúttal néhány angol szerzemény is felcsendült, például a The Black March és a Let Me In, ráadásul utóbbi közben Kiki két részre osztotta a küzdőteret, hogy aztán egy wall of death keretében csaphasson össze a közönség.
Hallhattuk a tavalyi Kikalapált Dalok albumra készített Kalapács-feldolgozást, Az én keresztemet, valamint a Tarzan egyik népszerű betétdala, a Két vágy metalosított változatát is. Emellett nem volt hiány a líraibb, érzelmesebb pillanatokban sem: ezekről a Talán és a Mindig lesz helyed gondoskodott, Kiki pedig arról is biztosította a közönséget, hogy a zenekar szívében valóban örökre lesz nekik hely.
Végig lehetne menni az összes dalon, de azt hiszem, az mindennél beszédesebb, hogy két feltörekvő fiatal zenekar közös erővel ennyi embert tudott megmozgatni és már alanyi jogon is komoly létszámú rajongótáborral rendelkeznek, ami fényesen bizonyítja, hogy van jelene és jövője a magyar rocknak és metalnak.
Tóth Mátyás
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
