Bejelentkezés

x
Search & Filters

A várakozás hete - Interjú Gárdai Ádámmal, a Paksi Gastroblues Fesztivál igazgatójával



Ha Paks, akkor atomerőmű? Nem! Azaz, nem csak! Mert ha Paks, és zene, akkor Gastroblues! Saját ízlésvilágom szerint a legmagasabb szintű zenei fesztiválról van szó – de hogy a legszerethetőbb, legbarátságosabb hangulatú, abban zenei ízléstől függetlenül biztos vagyok! Aki egyszer ellátogatott ide, az utána már számolja a hónapokat, heteket, majd a napokat, mikor lehet már indulni a következő alkalomra.
 
Belépni a még éppen érkezőkkel együtt pénteken délután az ESZI-csarnokba, köszönteni az évek alatt ismerőssé vált beengedőket, technikusokat! Ízlelgetni, morzsolgatni, latolgatni a három nap alatt ránk váró előadók neveit, üdvözölni a már poharazgató haverokat. Alámerülni a háromnapnyi, színtiszta zenében… – na, ez még egy életérzés!
 
Ennek a csak Pakson megtapasztalható csodás „feelingnek” a megteremtői, ébren tartói apa és fia, Gárdai György, és Ádám. Ezúttal a fiúval, a jelenlegi fesztiváligazgatóval, Gárdai Ádámmal beszélgettünk.
 
Gárdai Ádám
 
Rockbook.: Idén 31. alkalommal kerül megrendezésre a Gastroblues fesztivál Pakson. Az immár nagymúltú eseményt édesapád, Gárdai György indította el, amely a legenda szerint kezdetben alig volt nagyobb, mint egy nagyszabású házibuli. Te, kis túlzással együtt nőttél fel a fesztivállal. Mikor vettél először részt a szervezésben, és mi volt akkor a feladatod?
 
Gárdai Ádám: Már az első fesztivál idején is segítettem a könnyű fizikai munkákban: rendezvény asztalok, padok pakolása, lábbal végezhető feladatok (hozd ide.., vidd oda…). Később elsősorban az informatikai tevékenységek (üzleti levelek írása, grafikai segítségek, gépelés) jelentették a fő feladatomat az eddigieken túl. Aztán szép lassan nőttem bele a többi szervezési feladatba is. Sokat profitáltam ezekből az ismeretekből, tapasztalatokból, a fesztiválhoz köthetően két szakdolgozatot is írtam. Először a vendéglátó technikumi tanulmányaim során készítettem egy leíró jellegű szakdolgozatot, később, a főiskolán, a művelődésszervező szakhoz írtam még egy szakdolgozatot a fesztivál marketingeszközeiről. Nem én voltam egyébként az egyetlen témafeldolgozó, sok megkeresés érkezett hozzánk, több szakdolgozat interjút adtunk, adatokat szolgáltattunk, ha ez is szükséges volt.
 
Rockbook.: A vendég, akinek a naptárában minden nyáron ott van a Paksi Gastroblues, körülbelül a megelőző év decemberében kezd el foglalkozni a dologgal, amikor a múlóban lévő év fesztiváljának eseményeiről készült DVD-t szoktátok bemutatni. Ilyenkor röppennek fel az első hírek a következő évre felmerült nevekről, zenészekről. Ti mikor kezditek el szervezni a következő év fesztiválját?
 
G.Á.: Fesztiváltól fesztiválig tart a szervezés, sőt ha egy kívánt tengeren túli előadó tudja, hogy két év múlva turnézik Európában, akkor már igyekszünk időben lekötni őt. Ezen kívül, ha jeles évforduló következik, akkor is már évekkel előtte tervezgetjük a programot. Így volt ez a 25. évforduló alkalmával is, amikor Kárpát-medencei Vándorkiállítást szerveztünk a fesztivál képanyagából. Több, mint 20 helyen mutattuk be, olyan városokban, ahol volt korábban kapcsolatunk (Paks testvérvárosai, baráti kapcsolatok színhelyei: Szeged, Hódmezővásárhely, Budapest- Magyarság Háza, Zsámbék).
 
Rockbook.: A Gastroblues mára nemzetközileg jegyzett blues-fesztivál, a színpadon évről évre rendkívül magas színvonalú progresszív rock, blues, jazzrock koncertekkel, a műfaj magyar élvonalától világsztárokig felsorolhatatlan a nálatok fellépők listája. A közönség soraiban pedig a visszatérő magyar törzstagok mellett, minden évben találkozom hollandokkal, németekkel, Szerbiából, és még ki tudja honnan érkezett külföldi vendégekkel. Ehhez képest mekkora  apparátussal szervezitek az eseményt? 
 
G.Á.: A fő munkafolyamatokat édesapámmal végzem egész évben, amibe alkalmanként további családtagok segítenek be: nővérem, a gyermekei, és a feleségem. A fesztivál előtti hónapban és a helyi lebonyolításban azonban már többen veszünk részt, de ez sem több 10-15 embernél.
 
Gárdai György
 
Rockbook.: Amikor elkezdtem jómagam is járni Paksra, még a készülődés fázisában, minden alkalommal leesett állal olvastam a fellépők névsorát. Misztikusnak tűnt, hogy a Mannfred Mann’s Earth Band-et, a Jethro Tull-t, a Colosseumot, a Ford Blues Band-et, Beth Hart-ot, Eric Gales-t, vagy Al Di Meola-t, Robben Ford-ot fogom látni a Gastroblues színpadán. Idén Miller Anderson, és Philip Sayce a világszinten is magasan jegyzett nevek. A te fesztivál- igazgatóságod alatt lezajlott koncertek közül, kinek a „megszerzésére” vagy a legbüszkébb, kit volt legnehezebb elhozni Paksra és miért?
 
G.Á.: Nem érzem magam egyedüli vezetőnek az „igazgatásban”. Minden fellépőről közösen döntünk édesapámmal, ami már talán egy évtizede így van. Természetesen vannak tanácsadóink, akiknek a szavára sokat adunk és esetenként kikérjük véleményüket, ha bizonytalanok vagyunk. 
 
Visszatérve a kérdésedre. Talán a Jethro Tull koncert megszervezése volt a legnehezebb 2010-ben. A zenekar ebben az időszakban már áttért az ülős koncertekre. Egész Pakson nem lehetett annyi széket beszerezni, amennyire szükség volt. Ezen kívül hosszú volt a kívánságlista is, amire Ian Anderson zenekarának szüksége volt a külön próbatermet is beleértve. Ekkor csatlakoztunk a Dél-Dunántúli Régió akkori legnagyobb rendezvényéhez, az Európa Kulturális Fővárosa pécsi eseményéhez. Ezen kívül ebben az évben először lépett fel Magyarországon, így Pakson is Popa Chubby és Roger Chapman, akik szintén komoly zenei eredményekkel rendelkeztek. 
 
Nagyon erős rendezvény és komoly kihívás volt a 14. fesztivál is, ahol olyan nevek voltak egy időben, mint a Ten Years After több eredeti taggal, a Nazareth, vagy a Keith Emerson Band. Külön élmény volt számomra, hogy Emerson temérdek billentyűs hangszerét sporttársaimmal együtt magam emeltem fel a színpadra. Ezen kívül, ugyanebben az évben (!), még Chris Farlowe is eljött saját zenekarával, valamint a német Blues Company és a francia Nina Van Horn is színpadra állt.
 
Az utóbbi évek nagy fegyverténye, amikor már magam is komolyabb részt vállaltam a szervezési munkákban, hogy Robben Fordot Bill Evans-szel, vagy Eric Galest (két alkalommal is) el tudtuk hívni, be tudtunk csatlakozni európai turnéjukba.
 
Rockbook.: A fesztivál „másik lába” érdekessége és erőssége, hogy itthon nem kellőképpen figyelemre méltatott magyar, vagy külföldi előadókat is bemutattok. Ha nem látom Pakson, soha nem tudtam volna meg, milyen produkcióra képes például az idei fesztiválon is fellépő Nenad Zlatanovic, vagy Pál Balázs Jenő (előbbi szerb, utóbbi felvidéki magyar gitáros), akiket szégyenszemre bizony korábban nem ismertem. Ők, és a többiek, akiket a fesztivál nélkül nem ismernénk, nálad, nálatok, hogyan kerültek képbe? 
 
G.Á.: A Nenad Zlatanovic-féle Texas Flood-ra a zentai Mojo Club korábbi vezetője Lucic Viktor hívta fel a figyelmünket, Pál Balázs Jenőre pedig régi barátunk az érsekújvári Sajtos Ferenc a korábbi Klikk Fesztivál szervezője. Mindkettő előadó egy nagyon régi és őszinte baráti kapcsolatnak köszönhető. Több évtizede dolgozunk már együtt az őket ajánlókkal. Mondanom sem kell, hogy az említett zenészekkel is már baráti a kapcsolatunk, olyannyira, hogy nem csak a fesztivál idején találkozunk velük.
 
Jelenleg már van akkora hírneve a fesztiválnak, hogy sokszor nem nekünk kell keresgélni előadók után, mert rengeteg ajánlat érkezik be hozzánk, és a legtöbb külföldi előadót hozó partnerünkhöz. Korábban a finn kapcsolat is gyümölcsöző volt. A Helsinkitől nem messze rendezett PuistoBlues szervezőivel nagyon szoros kapcsolat alakult ki, sok finn zenekar lépett fel nálunk, és mi is küldtünk ki magyar előadókat. Ráadásul egy szállodában laktunk ott a fellépő külföldi előadókkal. Philip Sayce-t történetesen így ismertük meg, 1997-ben. Sokat segít az is, hogy beléptünk először itthonról, az European Blues Union szakmai szervezetbe. Innen is sok információt kapunk.
 
Nenad Zlatanovic
 
Rockbook.: Saját zenei ízlésedet tudod valamennyire érvényesíteni a program szerkesztése során, vagy ez inkább a közelben turnézó, de stílusban megfelelő előadók kínálta lehetőségekből alakul ki? Ki tudnál emelni az idei programból olyan előadót, akinek a koncertjét személyesen is várod?
 
G.Á.: A saját zenei ízlésem nem különbözik jelentős mértékben édesapámétól. Nagy viták nincsenek köztünk ezen a téren. A rock, a jazz és a blues zenét hallgatva nőttem fel én is. Később, a kilencvenes évek végétől azért volt egy „elhajlásom” a keményebb műfaj irányába, de az is megállt a heavy metal, majd később a progresszív metal szintjén, ami nem volt a családom ellenére. 
 
Philip Sayce koncertje egyértelműen az idei év nagy dobása, de kíváncsi vagyok, hogy a virtuóz magyar fiatalok (Szebényi Dániel, Mike Gotthard, a Gudics ikrek és Kézdy Luca, valamint a paksi származású, de régóta Budapesten tevékenykedő Weisz Gábor), hogyan él majd együtt a blues-rock legenda Miller Andersonnal.  Várható vasárnap egy komoly Jam Session is a szabadtéri rendezvények után, Pál Balázs Jenő zenekarába „szállnak be” a Pakson maradó Kárpát-medencei zenészek, leginkább gitárosok.
 
Philip Sayce
 
Rockbook.: Ki(k)nek a koncertje lenne az álom koncert számodra?  Kit, kiket szeretnél, ha nem is feltétlenül idén, de valamikor a jövőben a Gastroblues színpadán vendégül látni?
 
G.Á.: Büszkék vagyunk arra, hogy több olyan előadót sikerült először Magyarországra invitálni, akiket korábban nem hívott senki. Az előbb említett Popa Chubby és Roger Chapman mellett talán a két legnagyobb név Beth Hart és Eric Gales, akik a mi invitálásunkra jöttek első ízben Magyarországra. De hosszan sorolhatnám azokat a fiatal brit kiválóságokat (Aynsley Lister, Chantel McGregor, Joanne Shaw Taylor, Krissy Matthews), akiket szintén itt láthattak a blues kedvelők először. Gales tavaly már másodszor tért vissza, és egy kitűnő hangulatú mesterkurzust is tartott a koncertje előtt. 
 
Azt szeretném titkokban tartani, hogy kik vannak a kiszemeltek között, szeretek meglepetést okozni! Jó érzés, hogy fő támogatóink az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és Paks Város Önkormányzata nem szólnak bele a zenei programok összeállításába. Megbíznak bennünk, akkor is ha olyan előadókat hívunk, akik nincsenek állandóan a képernyőkön és nem szólnak a kereskedelmi rádiókban.
 
Rockbook.: Amikor az interjút egyeztettük, behallatszott, amint éppen fiadat instruálod, némi kertlocsolással kapcsolatban. Persze az nem derült ki, hogy mennyi idős, de azért megkérdezem: lesz, lehet generációs staféta a Gastroblues szervezésében? 
 
G.Á.: Erről még korai lenne beszélni. Vince fiam még csak 3 és fél éves. Egyelőre elsősorban a gyermekdalok, népdalok és érdekes módon a komolyzene a kedvencei (itt nővérem hatása erős, aki fuvolaművész a pécsi Pannon Filharmonikusoknál), de szívesen hallgat bluest, és rockot is. Szereti a Gastroblues Fesztivált, a múlt évin sok koncertet végignézett. Jó zenei nevelést kap. Lehetőség szerint sok koncertre elvisszük, ahogy ezt édesapám tette velem. Mai napig hálás vagyok azért, hogy annak idején rengeteg élőzenei előadásra elvitt, már meglehetősen fiatal koromtól kezdve Budapestre, vagy akár Bécsbe, Montreux-be, Münchenbe is.
 
Rockbook.: A magunk részéről bízunk a további három évtizedes folytatásban, és köszönjük az interjút!
 
A cikk megjelenésekor a 2023. évi fesztivál eseményei, borbemutatókkal, klubkoncertekkel, már megkezdődtek, de a hétvége, az a bizonyos zenében fürdés, még előttünk áll! Nem késő jegyet váltani! Gyertek!
 
 
További információkhoz klikk ide!
 
El Bandi
 
Fotók: Molnár Gyula