Bejelentkezés

x
Search & Filters

Riverside

 
Város: 
Budapest 11. kerület
Helyszín: 
Időpont: 
2019. március 09. szombat, 18:00
Belépő: 
6500 - 6900 Ft

Most szeptemberben megjelent, Wasteland című nagylemezét is bemutatja jövő március 9-én a Riverside, amikor az A38-on ad majd koncertet.

A 2001-ben alakult lengyel progresszív rockzenekar hetedik nagylemezével egy személyes tragédia után tér most vissza: a több mint 10 éve változatlan felállásban játszó négyes 2016-ban vesztette el alapító gitárosát, a 41 éves Piotr Grudziński-t.

A zenekar úgy döntött, hogy egyelőre trióként folytatja, így a most megjelent nagylemezt is így rögzítették: a stúdióban Mariusz Duda énekes-basszusgitáros játszotta fel a gitártémák többségét is.

A lemeznek a világ változásaira reflektáló, apokaliptikus hangulata és borítója van.

A hamarosan záródó őszi, és tavasszal folytatódó turnén Maciej Meller gitáros csatlakozik a Riverside-hoz, így vele kiegészülve állnak színpadra az A38 Hajón is március 9-én, egy vendégzenekar fellépése után.

Címkék: 
Riverside