Az industrial/indusztriális rock egy olyan zenei stílus, amely a rock bizonyos válfajaival kombinálja az indusztriális zenét. Az indusztriális rockból született meg a későbbiekben az industrial metal, amivel gyakran össze is tévesztik. Az irányzat legelső szárnypróbálgatói néhány posztpunk együttes közül kerültek ki, ilyen volt pl. a Chrome, a Killing Joke, a Swans, a Foetus és a Big Black.

Zenei jellemzők

Az indusztriális rock képviselői általában az alapvető rock-hangszereket, úgymint az elektromos gitárt, a dobot, a basszusgitárt párosítják zaj-effektusokkal és elektronikus zenei eszközökkel (szintetizátor, sequencer, sampler, dobgép). A gitárok hangját erőteljesen torzítják vagy egyéb módon változtatják meg. A basszusgitárokon és dobokon játszhatnak emberek, de van, hogy elektromos zenei eszközökkel, például számítógépekkel helyettesítik őket. Az industrial rock gyakran épít bele zenéibe gépi- és indusztriális hangokat. A rendelkezésre álló effektusok palettáját a ’80-as évek együttesei találták ki (pl. SPK, Einstür ende Neubauten, Die Krupps és Test Dept), akik főleg a fém ütősökre hagyatkoztak: többek között csöveket, fémrészeket és egyéb ipari hulladékot is felhasználtak.

Eredet

A ’60-as években aktív experimentális zenekar, a Cromagnon talán az első olyan formáció, akik előrevetítették az industrial rock közeledtét, különös tekintettel a Caledonia című dalukra, amelyet sokak dicsértek „ipari hangulatú ütemeiért”.

Az indusztriális zene a ’70-es évek közepén és végén született meg, a punk rock forradalom és a diszkóláz kellős közepén. A legjelentősebb korai industrial zenészek között említhetjük a Throbbing Gristle-t, a Cabaret Voltaire-t, a NON-t, az SPK-t és a Z’EV-et. Pár év elteltével már teljesen más stílusok művelői is előszeretettel alkalmaztak indusztriális elemeket a számaikon.

Néhány posztpunk előadó az industrial stílus meghatározó jellemvonásaival párhuzamosan is létrehozott új irányzatokat. Pere Ubu bemutatkozó albuma, a ’The Modern Dance’ például szintén megkapta az „indusztriális” jelzőt. Ugyanez elmondható a San Franciscói Chrome-ról (akik Jimi Hendrixet, Sex Pistols-t és kazettás experimentális számokat kevertek) és a Killing Joke-ról is, melyet Simon Reynolds a „heavy metal posztpunk verziójának” tartott. Chris Connelly úgy vélekedik, hogy a Foetus „a felbújtó, amikor a hardcore punk és a gépezetek összeházasítására kerül a sor”.

A fent említett zenekarok által kitaposott ösvényt még többen követték. A New Yorki Swans-t a helyi no wave mozgalom inspirálta, no meg persze a punk rock, a noise zene (főleg a Whitehouse) és a legelső industrial együttesek. Steve Albini Big Black nevű zenekara hasonló utakon járt, ám ők magukba olvasztották az amerikai hardcore punk jellemvonásait is. A Big Black a poszt-hardcore és a noise rock stílusokkal is közeli rokonságban áll. A svájci trió, a The Young Gods – akik szánt szándékkal kerülték az elektromos gitárt egy samplerért cserébe – szintén ihletet merített a hardcore és az industrial irányzatokból is, ezért főleg a Bad Brains-nek és a Foetus-nek tartozik hálával.