Bejelentkezés

x
Search & Filters

Animals, The

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1963 - 1983

További képek

Biográfia: 

Az egyik legjelentősebb angol R&B zenekar volt a ’60-as évek elején. Az Animals-nél csak a Rolling Stones gyakorolt nagyobb hatást az R&B zenét játszó együttesekre a brit invázió első hullámában. Az Animals elődje egy Newcastle-i csapat, a Kansas City Five melynek tagjai a zongorista Alan Price, a dobos John Steel, és az énekes, Eric Burdon.

Price 1962-ben átállt a Kontours-hoz, míg Burdon Londonba ment el. A Kontours, melynek tagjai közt volt Bryan „Chas” Chandler is, végül „Alan Price R&B Combo”-ra változott, ahol John Steel ült a doboknál. Burdon visszatérése Newcastle-be 1963 elején volt az előjele a csapat felállásának. Utolsóként a gitáros Hilton Valentine csatlakozott a csapathoz, épp amikor a banda az új nevén - The Animals - felvette saját kiadású EP-jét. Ez volt az a felvétel, amely miatt felfigyelt az Animals-ra Graham Bond, és valószínűleg ő volt az, aki bemutatta a csapatot Giorgio Gomelsky impresszáriónak.

Gomelsky lefoglalta és felléptette a zenekart londoni Crawdaddy Clubjában, ahol felfigyelt rájuk Mickie Most független producer, aki szerződést biztosított számukra az EMI’s Columbia kiadóval. 1964 februárjában egy összejövetelen a stúdióban megszületett debütáló felvételük „Baby Let Me Take You Home” címmel (a „Baby Let Me Follow You Down”-ból átvéve), mely a brit slágerlista 21. helyén indított. Évekig híresztelték tévesen, hogy az Animals a következő számát, a „House Of The Rising Sun”-t Bob Dylan első albumáról vette át, de kiderült, hogy akárcsak a „Baby Let Me Take You Home”, a dal Josh White jóvoltából jutott hozzájuk. Mindenesetre a dal – Valentine új gitár-riffjeivel és Price érzelmes orgona-kíséretével kiegészítve – az angol és amerikai slágerlisták élét ostromolta már nyár elején. Ezután a siker után elkészítették első nagylemezüket „The Animals” címmel. Harmadik kislemezük, az „I’m Crying” a brit toplista nyolcadik helyén landolt. A banda szerkesztett egy irigylésre méltó Top Ten lemezt a tíz legjobb felvételükből, beleértve például a „Don’t Let Me Be Misunderstood” és a „We’ve Gotta Get Out Of This Place” című dalokat is, valamint elkészült második albumuk is Animal Tracks címmel.

1965 májusában, közvetlenül a „We’ve Gotta Get Out Of This Place” felvétele után Alan Price a repüléstől való félelmére hivatkozva elhagyta a bandát, bár a zenekar későbbi életrajzi adataiból kiderül, hogy kiválásának kevésbé pszichológiai okai voltak. A „House Of The Rising Sun” felvételekor, tulajdonképpen az új zenekar létrejöttekor a management (vezetőség) rábeszélte a csapatot, hogy nevezzenek ki egy személyt intézőnek. Price lett a szerencsés, feltehetőleg azzal a szándékkal, hogy a pénzt később ő osztja szét becsületesen a tagok között. A pénz sosem lett felosztva, bár amint elkezdett befolyni, Price hirtelen kifejlesztette félelmét a repüléstől, és elhagyta az együttest. Mások szerint az egyre növekvő feszültség Burdon és Price között a csapat irányítása miatt lehetett a távozás másik oka. Mindenesetre helyettest kerestek és találtak Dave Rowberry személyében.

Eközben a zenekar tagjaiban egyre nőtt az elégedetlenség a Mickie Most által felvett anyagokkal kapcsolatban. Ezeknek a daloknak a többsége nemcsak, hogy túl „kommersz” volt az ő ízlésükhöz képest, de hamis képet festettek a bandáról – még ha sok közülük sikeres volt is. Az „It’s My Life” - a hetedik helyen robbant a brit slágerlistán, és hasonlóan nagy durranás Amerikában is -, okozta az Animals és Most valamint az EMI Kiadó együttműködésének felbomlását. A Decca/London Kiadóhoz fordultak, és az első lemezükhöz képest egy erőteljesebb, energikusabb hangzás érvényesül az új elnevezéshez; Animalism A felállás megint megváltozott: az Animalism felvétele után, 1966-ban Steel kilépett, helyére Berry Jenkins érkezett a régi Nashville Teens-ből. Chandler 1966 közepén, a „Don’t Bring Me Down”felvétele után ment el, és bár Valentine maradt 1966 végéig, tulajdonképpen a „Don’t Bring Me Down” jelentette az eredeti Animals végét.

Burdon újra összeállította a csapatot Eric Burdon And The New Animals (Eric Burdon és az új Animals) néven, Jenkins-szel (dob), John Weider-rel (gitár és hegedű), Danny McCullogh-val (basszus) és Vic Briggs-szel (gitár). Ő hivatalosan megmaradt egyéni előadónak ebben az időben, forgalomba hozva 1967-ben egy válogatás anyagot Eric Is Here címen. Amint a szerződésük az angol Decca-val felbomlott, Burdon az MGM-mel írt alá közvetlen világméretű terjesztésre szóló szerződést, az új felállás pedig 1967 közepén mutatkozott be. Az Eric Burdon And The New Animals az tökéletesen tudatmódosító „Summer of Love” virágzásának teljében bontakozott ki. 1968 végére Briggs és McCullogh elhagyták a zenekart, helyükre Burdon régi barátja, a billentyűs/énekes Zoot Money, és régi társa, a gitáros Andy Summers érkezett, Weider pedig basszusra váltott. Végül 1969-ben Burdon „kihúzta a dugót”, azaz elhagyta az Animlas-t. Egy War nevű Los Angeles-i zenekarhoz csatlakozott, és elindította következő szólókarrierjét.

1976-bann újra összeállt az eredeti Animals a „Before We Were So Rudely Interrupted” című nagyszerű album kedvéért, amely ott folytatta, ahol az Animalism egy évtizeddel korábban abbahagyta, és amely jó kritikákat kapott ugyan, de a közönség érdeklődése elmaradt. Valamivel tovább tartott a zenekar újraegyesülése 1983-ban, ahol az eredeti tagok mellé a billentyűs Zoot Money is felsorakozott. Ennek gyümölcseként született meg a teljesen új anyagokból álló Ark című album, mely nagyon jó kritikákat kapott és meglepően magasan indított a toplistán. Következett egy világkörüli turné. Az év és a kemény tempójú turné végére kiderült, hogy ez az újraegyesülés sem lesz maradandó. Az ötös újra feloszlott, és újabb cipőnyomot hagyva a csapat karrierjében és történelmében - némi pénzügyi juttatással és rock-rajongók két generációjában hagyott emlékekkel és élményekkel – sétált tova.

Klasszikus felállás: 

NévHangszer
Eric Burdon
ének
Hilton Valentine
gitár
Alan Price
billentyűsök
Chas Chandler
basszusgitár
John Steel
dob