Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ankh

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2008

További képek

Biográfia: 

A zenekar története 2006-ban kezdődött, amikor Csanády Dániel nekilátott zenésztársakat keresni maga mellé. Az Ankh születését 2008-ra tesszük, amikorra összeállt az első felállás és megkezdődött a saját dalok begyakorlása. Zenénk változatos, a kezdeti döngölős, hörgős melodeath metalt progresszív témákkal tarkítottuk. Majd szépen fokozatosan megjelentek a tiszta énekek, szimfonikus és folkos elemek, hangszerek is.

Az első pár évben meghódítottuk a Dunántúlt és a Felvidéket. Többször vettünk részt tehetségkutatókon, mint pl. a 2009-es Local Heroes a Rockmaratonon.

2010-ben felvettük a We Are Gonna Fall és a Fontos Dolgok demó verzióit.

2011 nyarán rögzítettük első kislemezünket Tükörterem címmel, amit végül 2012. június 20-án jelentettünk meg (szerzői kiadásban). 2012. október 2-től online terjesztésben is elérhető az anyag a Nail Records gondozásában. A lemezről több pozitív kritika is megjelent itthon és külföldön egyaránt.

Első komolyabb koncertfelkéréseinket ezután kaptuk. Felléptünk a 2012-es Samhain Festen, a 2013-as Folk Farsangon és Rockmaratonon. Olyan zenekarokkal játszhattunk együtt, mint az Arkona, Korpiklaani, Metsatöll és a Dalriada.

Videók

  • Ankh - Night in the Forest - Preview
  • Ankh - Tükörterem
  • Ankh - The Longest Journey (Part I.)
  • Ankh - Lezárt Szemek
  • Ankh - We Are Gonna Fall

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Csanády Dániel
basszusgitár
ének
Dávid Zoltán
gitár
Horváth Tamás
gitár
Lunczer Vivien
fuvola
Süli Tamás
dobok
Szücs Balázs
billentyűsök
sampler
Tamási Ágnes Anna
ének