A Black Label Society egy 1998-ban alakult amerikai heavy metal együttes, amelynek frontembere Zakk Wylde énekes-gitáros.
Miután Ozzy Osbourne a kilencvenes évek végén, az Ozzmosis című lemezt követően hosszabb szünetet szeretett volna beiktatni, Zakk Wylde az addig másodlagos projektjeivel kezdett foglalkozni: a Pride & Glory és a Zakk Wylde's Book of Shadows elnevezésű együttesekkel. 1998-ban végül elindított egy új projektet is Hell’s Kitchen néven, ám a lemezre felkerülő dalok felvételét követően tudomására jutott, hogy a nevet nem tudja megszerezni, mivel valaki már levédette azt. Így kapta az új formáció a Black Label Society nevet, amelyet a whisky szeretete inspirált. Az 1999-ben megjelent albumot pedig Sonic Brew-ra keresztelték.
A Zakk Wylde, Phil Ondich dobos, Nick Catanese gitáros és John DeServio basszusgitáros felállású négytagú együttes turnéra indult.
Csupán egy évvel később, 2000-ben jelent meg a második nagylemez Stronger Than Death címmel, amelynek turnéján John DeServio helyett már Steve Gibb játszott basszusgitáron, aki mellesleg a Bee Gees-ből ismert Barry Gibb fia. A turné során Wylde és Ondrich között veszekedés alakult ki, így utóbbi elhagyta az együttest. Utóda Craig Nunenmacher lett, aki korábban a Crowbar együttesben játszott.
A zenekar első koncertfelvétele Alcohol Fueled Brewtality Live +5 címmel 2001-ben látott napvilágot, ezt követte 2002-ben a 1919 Eternal című stúdióalbum. A 2001-es Ozzfest-turnén Mike Inez, az Alice in Chains basszusgitárosa lett tagja a zenekarnak, majd a 2002-es Ozzfesten már Robert Trujillo szerepelt Wylde oldalán. Ő azonban 2003-ban a Metallica basszusgitárosa lett.
A 2003-as The Blessed Hellride című album turnéján ismét Mike Inez lépett fel az együttessel.
2004-ben ismét új lemezt adott ki a Black Label Society Hangover Music Vol. VI címmel. Ezután fix tagként került a zenekarba James LoMenzo basszusgitáros. A Mafia (2005) című album után LoMenzo elhagyta a zenekart a Megadeth kedvéért, így ismét DeServio került az együttesbe. 2005-ben a legnagyobb sikereket tartalmazó, 2006-ban pedig új nagylemez jelent meg Shot to Hell címen.
Ezután háromévnyi várakozás után 2009-ben látott napvilágot egy újabb koncertlemez, a Skullage című. 2010 elején Craig Nunemacher kivált a zenekarból, helyét a Methods of Mayhem és az Evanescence zenekarokból ismert Will Hunt vette át. 2010 augusztus 10.-én 8. stúdióalbuma, az Order Of The Black megjelenését követően, a Billboard lista 4. helyére verekedte fel magát.
2011 márciusában, Will Hunt-elhagyta a zenekart, helyén a turnék erejéig Mike Froedge ütötte a bőröket. 2011 május 3.-án jelent meg a The Song Remains Not Same című albuma, amelyen epikus-romantikus hangvételű, feldolgozás dalokat hallhatunk. Többek között az előző albumának egyes dalai átdolgozását.
Ezt követően megköszönte Mike Froedge-nek, hogy kisegítette a BLS-t a doboknál, és ezzel egy időben bejelentette, hogy a zenekar új dobosa Chad Szeliga lesz, akit többek között a Breaking Benjamin zenekarból ismerhet a közönség.