Bejelentkezés

x
Search & Filters

Blaze Bayley

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1984

További képek

Biográfia: 

Blaze Bayley (született: Bayley Alexander Cooke; 1963. május 29.-én Birminghamben) egy brit énekes és dalszerző. Jelenleg a maga után elnevezett, 1999-ben alakított együttes énekese. Az együttes öt stúdióalbumot adott ki (ebből hármat az eredeti „Blaze” név alatt), emellett két koncertfelvételük is kapható, melyből az utóbbi a ’Promise and Terror’ címet viseli. Bayley 1984-től ’94-ig a Wolfsbane együttes frontembere volt, ahová 2010.-ben ismét visszatért; az Iron Maidennek ’94-től ’99-ig volt tagja.

A Wolfsbane és Iron Maiden korszaka (1984-1999)

Blaze Bayley a tamworth-i heavy metal/hard rock banda, a Wolfsbane vezér-énekeseként kezdte zenei pályafutását a formáció megalakulása idején, 1984-ben. Mikor Bruce Dickinson 1993-ban kilépett az angol heavy metal együttesből, az Iron Maidenből, egy év elteltével több száz jelentkező közül Blaze Bayley kapta meg a megüresedett posztot. Az énekes távozása miatt a Wolfsbane még az év folyamán felhagyott a zenéléssel. Bayley nem sokkal a csapatváltás után motorbalesetet szenvedett; elvesztette uralmát a jármű felett és egy macskakővel való fájdalmas találkozás miatt megsérült a térde, ami egy egész évig tartotta távol a munkájától. A visszatérés első albuma a ’The X Factor’ volt, 1995-ből. Később az albumot támogató turnéra ő maga is az együttessel tartott. A ’Virtual XI’ - még egy Iron Maiden album Bayley közreműködésével - 1998-ban jelent meg.

A Blaze Bayley tagsága alatt megjelentetett két Maiden album nem ért el olyan tekintélyes pozíciót a chartokon, mint amihez az együttes hozzá volt szokva. Az ’X Factor’ a nyolcadik helyet vívta ki magának az angol lemezlistán, míg a ’Virtual XI’ csak a 16. helyig jutott. Ezek a helyezések a Maiden ’81-es ’Killers’ című albuma óta a legrosszabbak voltak. Ez a viszonylagos üzleti bukás részben talán annak tulajdonítható, hogy a rajongók nem kedvelték Blaze énekesi stílusát, valamint azt, hogy Bayley folytonos betegeskedései miatt a turnékat gyakran le kellett rövidíteni.

1999 februárjában, mikor az Iron Maiden bejelentette, hogy Bruce Dickinson vokalista visszatért a csapatba, Bayley közös egyetértésben adta át a helyét, és a mai napig jóban van ex-bandatársaival. Az Iron Maiden egy ideig még a Bayley-féle albumairól is adott elő dalokat, mint pl. a ’Man on the Edge’-et vagy a ’Futureal’-t, ami csak részben Bayley szerzeménye. 2003 óta azonban nem jellemző, hogy ezeket a dalokat vennék elő koncertjeiken. Hasonlóképpen Bayley is szabadon énekelheti a Maiden Dickinson és Paul Di’Anno által írt dalokat a saját fellépésein.

2007-ben a Wolfsbane egy egyszeri koncert erejéig újra összejött, ahol ismét Bayley ölthette magára a frontember és énekes szerepét. 2007 decemberében egy rövid brit turnén a The Wildhearts-t kísérték.

A Blaze banda (1999-napjainkig)

Blaze Bayley kilépését az Iron Maidenből 1999-ben a saját együttesének megalakítása követte, mely márciusi létrejöttekor a Blaze nevet kapta. Bayley megfűzte a bandájába a gitáros Steve Wrayt és John Slatert; a basszusgitáros Rob Naylort és a dobos Jeff Singert. Ezután megszerezte maguknak a német SPV kiadó szerződését, akiken keresztül 2000-ben megjelenhetett az együttes debütáló albuma, a ’Silicon Messiah’. Ezt 2002-ben a ’Tenth Dimension’, majd az első koncertfelvétel, az ’As Live As It Gets’ követte.

A koncertfelvétel után Jeff Singer rögtön kilépett az együttesből, de három hónap múlva Rob Naylor is távozott. Ideiglenes zenészekként Phil Greenhouse dobost és a basszusgitáros Wayne Banks-t hívták meg a csapatba a ’Tenth Dimension’ turnéjának befejeztéig, illetve amíg megfelelő pótlást nem találnak. A gitáros JasonBankst pár fellépés erejéig „sorozták be” 2003 végén, hogy helyettesítse John Slatert.

Szintén ebben az időben, Blaze megkezdte a harmadik stúdióalbum, a ’Blood & Belief’ munkálatait. Phil Greenhouse-t végül Jason Browldra cserélték a stúdiómunkához, de a fellépésekre Dave Knight-ot vitték magukkal. A lemez 2004-es megjelenése után az együttes rögtön elindult turnézni, ekkor azonban abba a problémába futottak bele, hogy Slater nem tudta még eljátszani a Blaze számok jelentős hányadát; s annak ellenére, hogy egy év múlva ismét megpróbálhatta volna betölteni a dobos szerepét, inkább a távozás mellett döntött Steve Wray-jel együtt, akik a Rise to Addiction együttes megalapításába fogtak bele. Hasonlóképpen a basszusgitáros Wayne Banks és a dobos Dave Knight is elhagyta Bayleyt, hogy csatlakozhassanak Robin Gibb zenekarához 2004 szeptemberében.

Blaze 2004-ben és 2005-ben is kitartott a turnézás mellet; ekkor Oliver Palotai (gitár), Luca Princiotta (gitár), Nick Douglas (basszusgitár) és Daniel Löble (dob) kísérték. Belőlük a két gitáros maradhatott hosszabb távon az együttes tagja. A felállás ismét megváltozott, mikor Löble 2005 elején átvándorolt a német power metal bandába, a Helloween-ba, Douglas pedig a szintén német Doro együtteshez állt át. Kettejük utódjai az addig ismeretlen, német nemzetiségű Daniel Schild és Christian Ammann lettek. Ezzel a felállással Bayley megkísérelte a negyedik album elkészítését 2007-ig, de az egész terv kudarcba fulladt, mikor az a hír röppent fel, hogy az egész együttes faképnél hagyta Bayleyt. A hatalmas oszlatás után Bayley úgy döntött, Blaze-ről Blaze Bayley-re kereszteli át az együttest.

2007 februárjában a formáció új tagjai Nick Bermudez és Rich Newport gitárosok, Dave Bermudez basszusgitáros és Rico Banderra dobos lettek; Bayley ugyanebben az évben velük együtt vette fel az ’Alivein Poland’ című koncert-DVD-t. Bayleynek még a turné közben újabb tagveszteséget kellett elviselnie, mikor Newport a gitártanári pályát választotta, így a fellépések hátralévő részében Jay Walsh-nak kellett a helyére állnia. Ezzel egy időben egy új dobost is üdvözölhettek a tagok Lawrence Paterson személyében, aki előzőleg a brit metal stílusú Chokehold és Shadowkeep tagja volt. 2008-ban végre megszületett a negyedik stúdiólemez, a ’The Man Who Would Not Die’. Ezen a korongon az együttes legelső single lemeze, a ’Robot’ is helyet kapott, habár az csak digitálisan volt elérhető. A kész művet sokan egyfajta válogatásalbumnak tartják a rengeteg ráadás dal miatt. Nemrég, 2009-es megjelenéssel a Z7-ben tartott koncertjüket is kiadták DVD-n ’The Night That Will Not Die’ címmel. A frontember 2009. Szeptember 28.-án kijelentette, hogy már dolgoznak a soron következőalbumon, melyet 2010-re várhattak a rajongók. Az együttes internetes fórumán olyan versenyt hirdettek, hogy aki kitalálja a következő lemez címét, megkapja a kész termék ingyenes, aláírt példányát. A cím végülis, mint pár nap múlva kiderült, ’Promise and Terror’ lett; az album pedig 2010. Február 1.-jén került a boltokba. A kritikusok és a szakértők általánosságban nagyon jó véleménnyel voltak a lemezről.

2010. február 6.-án Blaze Bayley megkezdte az év turnéját az angliai Dudley-ban. A következő pár hónapot az Egyesült Királyság különböző pontjain, valamint Franciaországban, Olaszországban és Németországban töltik majd, mielőtt a záróhelyszínre, Dél-Amerikába érkeznének. Csak mindezek elvégeztével, az év végén jönnének vissza Európába. Néhányan azt rebesgetik, hogy az együttes az USA-ban, Japánban és egyéb ázsiai országokban is fellép majd. A legfrissebb híresztelés szerint Larry Paterson, a zenekar dobosa épp a minap lépett ki a bandából személyes és szakmai okokra hivatkozva, habár egyiket sem részletezték. Eközben Anna, a csapat producere is bejelentette távozási szándékát. Választását azzal indokolta, hogy szerinte a Blaze Bayley nem egészen abba az irányba halad, amibe ő szeretne.

2010. július 10.-én Bayley show közben, a színpadon jelentette ki, hogy a legújabb albumukból sikerült eddig a legtöbbet eladniuk, amely ténnyel tisztázta a menedzsmentje és az együttes megváltozott felállásával kapcsolatban felmerült kérdéseket.

Videók

  • Blaze Bayley - Ghost In The Machine