Bejelentkezés

x
Search & Filters

Láva

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2014

További képek

Biográfia: 

A debreceni Láva zenekar 2014-ben alakult. Kezdetben Trendkill néven, Dénes Csaba dob és Udvardy Attila gitárossal kiegészülve alapította a zenekart Munkácsi Zsolt basszusgitár-énekes és Munkácsi Attila gitáros.A három gitárosnak nem ez volt az első közözs bandája. Egyedül Csabi volt az új emberke a gépezetben,a két testvér régebben, a szintén underground debreceni Rudespitben, míg Zsolt és Udvardy Attis, a szintén underground Naturiában pengetett együtt.
 
Stílusuk egy stoneres-sludges köntösbe bújtatott metál lenne, ezt a mai napig tartják.
 
Pár év, két demó és pár koncert elteltével a tagság kicsit átalakult. Először is dobost kellett találni ami elég hosszú folyamat volt, majd Udvardy Attis is távozott a bandából.Volt egy kis szünet míg a mai tagság stabilizálodott, még samplerrel is probálkoztak a dobok helyett Szwara János személyében. A tavaly összerakott anyagot már csak hárman tolták fel, Munkácsi Zsolt basszusgitár - ének, Munkácsi Attila gitár és egy új tag, Kovács Dani dobos személyében.
 
Mivel a Trendkill név elég népszerű, így úgy gondolták, hogy a Láva név talán találóbb lenne, ezért is változtatták meg nevüket.

Videók

  • Láva
  • Láva - Térden állva
  • Láva - Figyelj rám
  • Láva - Bolyongás és blues

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Munkácsi Zsolt András
basszusgitár
ének
Munkácsi Attila Sándor
gitár
Kovács Dániel
dob
Címkék: 
Láva